Mi is létezünk! - Önmagunk elfogadásának próbája az Arcade Fire klipjében

2014.05.17. 16:15, subrecorder

we exist.jpg

Tavaly megjelent lemezéhez immár a harmadik klipet forgatta az Arcade Fire, ezúttal a fontos üzenettel rendelkező We Exist című dalhoz. Főszereplőnek nem kisebb nevet sikerült megszerezniük, mint a jelenleg a mozikban Pókemberként hálóhintázó Andrew Garfieldot.

Szerintünk is 2013 egyik legjobb albumát készítette el tavaly az Arcade Fire, Reflektor című dupla lemezük a világ szinte összes zenei sajtóorgánumának listáján az élbolyban végzett. Korunk talán legfontosabb intellektuális alternatív sikerzenekaráról beszélünk, akik rögtön 2004-es bemutatkozó anyagukkal (Funeral) kritikuskedvencekké váltak, majd 2010-ben az első nem fősodorba illeszkedő zenekar lettek, akik megnyerték a Az Év Lemezéért járó Grammy-díjat, a The Suburbs-szal. A tavalyi folytatással aztán kibillentek a kényelmi zónájukból, sok jamaicai, haiti és diszkó elemmel dolgoztak, nem csoda, hogy a legtáncolhatóbb alkotásuk lett ezidáig. 

GYÖNYÖRŰ FILMHEZ MÉLTÓ GYÖNYÖRŰ FILMZENÉT IS SZERZETT NEMRÉG AZ ARCADE FIRE.

A címadó dal kriptikus videója és az Afterlife csonka családi életet elmesélő gyönyörű képsorai után most a We Exist egy fontos társadalmi mondanivalóval felvértezett klip lett. Maga a dal arról szól, hogy egy fiú otthon bevallja apjának, hogy meleg, ugyanígy a videó is a transzszexualitás és önmagunk elfogadásának témakörét járja körül. Andrew Garfield, a mozikban babaarcú szuperhős csábítót játszó színész itt egy cross-dressert alakít, aki saját identitását keresi egy elmaradott, elnyomó közösségben. Gyűlölet-bűncselekményeken és álmodozó táncjeleneten keresztül jutunk el a kataklizmikus végső helyszínre, az Arcade Fire idei Coachella-fellépésére, ahol Garfield női ruhában sétál a színpadra több tízezer ember elé. A klip összhatása rendkívül erősre sikerült, mint tavaly az Afterlife kisfilmjének, ennek is nagy esélye van bekerülni az év legjobbjai közé.


A We Exist intenzív klipje, Andrew Garfield döbbenetes alakításával:

 

 

Címkék: arcade fire
https://recorder.blog.hu/2014/05/17/mi_is_letezunk_onmagunk_elfogadasanak_probaja_az_arcade_fire_klipjeben
Mi is létezünk! - Önmagunk elfogadásának próbája az Arcade Fire klipjében
süti beállítások módosítása