Albumpremier! Vasárnapi Gyerekek: Gyere át

2014.05.07. 17:00, rerecorder

vasárnapi gyerekek.jpg

A Vasárnapi Gyerekek év elején még 2011-es első lemezéről mutatott be egy friss videót (a stop-motion technikával készült Budapest egy testet) a Recorderen, mostanra azonban már elkészült második albumával is, amelynek szintén nálunk tartják premierjét. A Gyere át című kiadványt élőben rögzítették, a koncertek hangulatát adja vissza a remek lemezanyag, amit május 9-én pénteken élőben is bemutatnak egy ingyenes minifieszta keretében a Gödörben.

vgy.jpgA nyolcvanas évek hazai undergroundját (többször a Kontroll Csoportot, Európa Kiadót) ötletes hangszerelésekkel megidéző friss Vasárnapi Gyerekek-lemez nagyon egyben van, de a lendületes és szépen elnyújtott lassú számok között olyan kakukktojás is megbújik, mint a klasszikus new wave-et (akár még a GM49-et is) felelevenítő Ki maga, vagy a több réteget különlegesen egymásra eresztő Gyere velem című dal.

A tízszámos Gyere át készítéséről, hangulatáról azt mondja a zenekar, hogy "az előző lemezhez képest, amely egy stúdióban rögzített konceptlemez volt, itt az élő koncertek hangzását, energiáját akartuk rögzíteni. Ezt a lemezt a zenekar teljes egészében élőben játszotta fel. Stúdiónak a Bem Mozi termét használtuk. Sikerült, működik, szeretjük, mert átjött... Gyertek át ti is!"

MAGYARRADAR ROVATUNKBAN BEMUTATTUK A ZENEKAR TÖRTÉNETÉT.

A Vasárnapi Gyerekek június 10-én MR2 Akusztik koncertet ad, a nyár során pedig többek között fellép a Fishing On Orfűn (június 21.), a Kobuciban (július 6.) és Kapolcson (július 27.).

az ingyenes lemezbemutató koncert május 9-én, pénteken lesz a Gödörben, a fesztiválhangulatú laza esemény 18 órától kezdődik dj-kkel, az első éjszakai design piaccal, valamint itt indul a Művészetek Völgye kedvezménygyűjtő játéka is, a lemezbemutató koncert pedig 21:00-től kezdődik, Facebook-eseményoldal


a Gyere át című második Vasárnapi Gyerekek-lemez teljes egészében: 


az A kicsi lány című szerzemény 'élőben a stúdióban': 

https://recorder.blog.hu/2014/05/07/albumpremier_vasarnapi_gyerekek_gyere_at
Albumpremier! Vasárnapi Gyerekek: Gyere át
süti beállítások módosítása