Visszhangok a Budapest Voices-ról

2014.05.03. 14:48, Frontrecorder

bva38.jpg

A hazai "alternatív" dalokat a cappellásító Budapest Voices egy hét múlva szabadtéri helyszínen, a Kobuci Kertben mutatja be Quimby-, Tankcsapda-, Kispál és  Borz-, Magashegyi Underground-, Anna And The Barbies-, PASO- és egyéb feldolgozásait. De vajon mit szólnak a kórusátiratokhoz az eredeti előadók? Utánajártunk.

Lukács László ezt nyilatkozta a tiszaújvárosi Rádió 35-nek: "Ez a Budapest Voices-átirat szerintem egy elég jól eltalált dolog. Gondolom, hogy olyan emberekhez is el tud jutni a Tankcsapda zenéje, szövege, és ha kicsit nagyképűen akarnék fogalmazni, a dal mondanivalója, akik rockzenét nem feltétlenül hallgatnak. És ezzel nincs semmiféle baj, szerintem."

AZ ADJON AZ ÉG A BUDAPEST VOICES ELŐADÁSÁBAN.

Kiss Tibor ezt mondta az Autó egy szerpentinen átiratáról: "A rendhagyó feldolgozások mindig izgalmasak számunkra. Ebben az esetben is már az első hangoknál felkaptuk a fejünket, hogy no ez már valami. Ezzel a vokális hangszereléssel újabb értelmet nyert a dal. Szépen illik rá ez a ruha. Mehet a bálba."

A QUIMBY DALA A BUDAPEST VOICES-TÓL.

Lovasi András, a De szeretnék alkotója a következőket mondta a Kispál és a Borz-átdolgozásról: "Mindig is szerettem a vokális megoldásokat. Nekem, mint szerzőnek így különösen érdekes ez a feldolgozás. Mosolyt csal az arcomra, ahogy a basszusmenetet megoldották a dalban. Tetszik a főtémát éneklő lány hangszíne is. Jó kis cucc!"

ÍGY SZÓL A KISPÁL A BUDAPEST VOICES HANGJÁN.

Péterfy Bori a következőket üzente a Hajolj bele a hajamba feldolgozásáról: "Ha sokan, jól énekelnek együtt, az mindig nagyon hatasos. Annyira jó nézni és hallgatni ennyi boldog embert! Örülök, hogy egy ilyen feldolgozás készült a számunkból!"

A BUDAPEST VOICES, AHOGY BELEHAJOLT BORIBA.

Az együttes egyébként a kórusra hangszerelt Péterfy Bory & Love Band-slágernek, illetve a Kowalsky meg a Vega Ennyi csak című dalának felvette a stúdióverzióját is, ezeket hamarosan közzéteszik. Addig maradnak az élő fellépéseik, íme a május 10-i koncert Facebook-eseményoldala.

A legutóbbi Budapest Voices-feldolgozás, az Anna And The Barbies Gombóc című dalából, ahogyan a Petőfi Akusztikban elhangzott: 

Címkék: budapest voices
https://recorder.blog.hu/2014/05/03/visszhangok_a_budapest_voices-rol
Visszhangok a Budapest Voices-ról
süti beállítások módosítása