"Finomabb, ha szószban úszik!" - Kelis-interjú

2014.04.16. 14:46, Frontrecorder

kelis2014.jpg

Kelis 15 éve tűnt fel, hatodik albumát április 21-én, közel négy év után tálalja. A hatvanas-hetvenes évek klasszikus souljához és R&B-jéhez mai megközelítéssel visszanyúló, élő fúvósokban gazdag lemeznek teljes egészében a TV On The Radio-s Dave Sitek volt a producere, és az egyszerű, mégis sokat jelentő Food címet kapta. Hogy miért, a szexi énekesnő erről is beszélt nekünk gyorsinterjúnkban.

kelisinsta.jpg- A Ninja Tune kiadóhoz szerződtél, ami meglepő fordulatnak tűnik.

- Számomra pedig egyáltalán nem volt az. Sőt, szerintem remekül összepasszolunk a kiadóval, kezdettől lelkesen fogadták, hogy egy ilyen lemezt akarok csinálni. Minden egybevágott.

- Azt olvastam, hogy a Flesh Tone után eredetileg egy hasonló electrós, EDM-es lemez jött volna, azzal mi lett?

- Nem volt semmi ilyen előirányzott cél, én ezt a lemezt akartam megcsinálni, tulajdonképpen már régóta terveztem, de most volt rá a megfelelő alkalom.

- Hogyan jött a közös munka Dave Sitekkel, a lemez producerével?

- A menedzserem kötött össze vele, mert úgy gondolta, hogy Dave és én jól kijönnénk, mivel mindketten ilyen otthonülősek vagyunk. És aztán Dave stúdiójában az első pillanatban kiderült, hogy megegyezik a kreatív felfogásunk. Ő egy zseni.

- Mi az Dave-ben, ami miatt jó vele dolgozni?

- Lemezt felvenni valakivel az egy nagyon bizalmas dolog. Dave-nek megvan az a természetes képessége, hogy jól érzed magad vele, miközben komoly kihívások elé állít.

- Az egész lemeznek ő a producere, ezt kezdettől így terveztétek, vagy így alakult?

- A terv az volt, hogy dolgozzunk együtt. Aztán ebből az lett, hogy addig csináltuk az újabb és újabb számokat, amíg bőven összegyűlt egy lemezre való. Teljesen természetesen, magától alakult így. Maguk a dalok is nagyon természetesen születtek.

A LEMEZT EGY MEXIKÓ UTCÁIN FORGATOTT KVÁZI DIVATVIDEÓVAL HARANGOZTÁK BE.

- Az új album a klasszikus, hatvanas-hetvenes évekbeli soul/funk és r&b jegyében fogant. Honnan, miből inspirálódtál?

- Azokból a zenékből, amiket édesapám hallgatott, amikor kisgyerek voltam, és nagy hatással voltak rám. Mindig is szerettem volna egy olyan lemezt, ami megidézi azokat a zenéket, amiken felnőttem; Bill Withers, Roberta Flack, Diana Ross, hogy csak néhány nagy kedvencemet említsem.

- Már korábban, a Tasty albumon is voltak ételes utalások, elég, ha csak a legnagyobb slágeredet, a Milkshake-et említjük, de ezúttal az egész lemez az étel körül forog, nevezhetnénk “soul food” albumnak. Honnan jött az étel tematika?

- Az ételkészítés szervesen hozzákapcsolódott a lemezkészítés folyamatához, a címe is azért lett Food, mert állandóan főztem közben, Dave-nek és az egész zenekarnak is. Azt is mondhatnám, az étel táplálta ezt a lemezt, konkrét és átvitt értelemben is.

- Mit jelent számodra a főzés?

- A főzés kiváló módja annak, hogy elengedd magad. Olyan kifejezési forma, amellyel kifelé megmutathatom, hogy mi van bennem belül.

- Elvégezted a világ egyik legnevesebb főzőiskoláját, a Le Cordon Bleu-t Los Angeles-ben. Mi késztetett erre?

- Nem volt különösebb oka. A tévében láttam az iskola reklámját, és azt gondoltam, ez menne nekem is. Akkor fejeztem be a turnézást, és elhatároztam, hogy jelentkeztem. Mártáskészítő szakács a végzettségem, van egy saját márkám is Feast néven.

- De miért a mártás?

- Mert minden finomabb, ha mártásban, vagy szószban úszik!

foodcover.jpgKELIS: Food

(Ninja Tune / Neon Music, 2014)

Azt nem tudjuk, mennyire jól főz Kelis (bár nagyon szívesen megtapasztalnánk), de a menü, amit a Food című albumán felszolgál, bizony nem sikerült túl izgalmasra (azon túl, hogy mi valami pikánsabb, sőt, bujább étekre számítottunk). Az énekesnő és segédszakácsa, Dave Sitek korrekten, magabiztos tudással és jó érzékkel merítenek a klasszikus soul-, funk- és R&B-receptkönyvből, némi fűszert (csipetnyi afrobeat, egy kis blues-rock) és frissítésnek modern elektronikát finoman hozzáadva a retró ízekhez. Azért összességében élvezetes, a retrosoul-átlagból kiemelkedő lemezt kaptunk, van saját karaktere, viszont egy Milkshake (emlékezetes sláger) még járhatott volna hozzá.

Kelis új albuma már streamelhető a Guardian oldalán.


A Food második kislemez-fogásához, a Rumble című dalhoz forgatott vicces pecás klip:


Kelis a lemezhez kapcsolódva saját food truckkal járja Amerikát, az SXSW fesztiválon is nagy sikert aratott:

 

Interjú és lemezkritika: Forrai Krisztián

Címkék: magazin kelis rec021
https://recorder.blog.hu/2014/04/16/_finomabb_ha_szoszban_uszik_kelis-interju
"Finomabb, ha szószban úszik!" - Kelis-interjú
süti beállítások módosítása