Pohoda: idén is a környék legmenőbb fesztiválja

2014.04.08. 14:00, subrecorder

kraftwerk pohoda.jpg

A szlovákiai Trencsén város repterén július 10. és 12. között ismét megrendezik a Pohoda Fesztivált, ahová megint sikerült a környék legjobb fellépőlistáját összehozni: a legendás nevekkel zsúfolt programban ott lesz többek között a Kraftwerk (!), a Suede, a Mogwai és Tricky. Megnéznél mást is a hazai felhozatalon kívül? Messze van Lengyelország és az OFF? A Pohoda Budapesttől alig 3 óra autóval - ráadásul, ha gyorsan döntesz, még itthon is kaphatsz rá kedvezményes belépőt!  

A Pohoda szervezői olyan jól csinálnak mindent, hogy az szinte mesébe illő. Egyrészt remek a helyszín, a trencséni reptér területe pont akkora, hogy könnyen sétálsz egyik helyszínről a másikra, de nem hallatszanak át a szimultán futó koncertek. Ennek van egy másik oka is, a szervezők zseniális húzása, hogy a két nagyszínpadon egyszerre sosem megy koncert, amíg az egyiken zenélnek, a másikat felszerelik, behangolnak rajta. Így aztán nem is maradhatsz le a legnagyobbakról, az igazán megszállottak mindent megnézhetnek, ráadásul szinte várni is alig kell két fellépés között. Emellett a nézőszámot ismét harmincezer főben maximalizálták, így tömegnyomorra sem kell számítani. Azt már meg sem említjük, hogy az árak is milyen barátságosak.

Természetesen mindez mit sem ér, ha a fellépők nem elég jók, de ebben erős csak igazán a fesztivál. A legnagyobb név mindenképpen az elektronikus zene német pionírja, a Kraftwerk, akik különleges 3D koncertet ígérnek. Európában nem sok helyen látható máshol a legendás négyes - igaz, hogy Bécsben is koncerteznek májusban, de a jegyek rekordidő alatt el is fogytak már mind a nyolc(!) alkalomra. Ott lesz még a Pohodán a 90-es évek meghatározó gitáros britpop zenekara, a 2010-ben újjáalakult Suede, akik tavaly új lemezt is jelentettek meg. Szintén Nagy-Britanniából érkezik Tricky is, akinek tavaly elmaradt a fellépése a Zöld Pardonban, szóval duplán érdemes megnéznünk, valamint a stílusok folyamatos váltogatásából normát építő Goldfrapp (legutóbbi, tavalyi lemezük például folkos-elektronikus). 


A TAVALYI POHODA FESZTIVÁL, KÉPEKBEN.

Gitártéren lesz a tavalyi Szigeten mindenkit elvarázsoló pszichedelikus Tame Impala, a borzasztó hangos posztrock nagyágyú, a Mogwai, valamint csak a nagyobbak közül az Afghan Whigs és a Band Of Skulls. Az elektronikus felhozatalra sem lehet panasz, ott lesz a UK garage népszerűségét 2013-ban egekig emelő Disclosure, az idei magyar zenei szezon eddigi egyik legjobb fellépését nyújtó Moderat, valamint a Mount Kimbie is, sok mással egyetemben. A női nemet többek közt Azealia Banks, a freak-énekes-dalszerző tUnE-yArDs és Jana Kirschner képviseli. A teljes programot megtalálhatod a fesztivál weboldalán, a limitált, kedvezményes áron kínált bérletek után pedig a 06-20-5299563-as telefonszámon érdeklődhetsz.  


EZ PEDIG EGY BESZÁMOLÓ A 2011-ES POHODÁRÓL.


Valami ilyesminek kell elképzelni a 3D Kraftwerk-koncertet:


az egyik legelső Suede sláger, az Animal Nitrate:


a legutóbbi Mogwai-lemez klipes dala:

ez pedig egy teljes, 43 perces dokumentumfilm a két évvel ezelőtti fesztiválról:

 

https://recorder.blog.hu/2014/04/08/pohoda_iden_is_a_kornyek_legmenobb_fesztivalja
Pohoda: idén is a környék legmenőbb fesztiválja
süti beállítások módosítása