Globálradar - SZA

2014.04.08. 11:54, Frontrecorder

Sza.jpg

Az újgenerációs R&B-dívák mind szabálytalanok, és ezt a szabályt kitűnően erősíti SZA (ejtsd: szizza), aki már művésznevével is eltér a szokásostól (a betűknek transzcendentális jelentést tulajdonító legfelsőbb ábécéből jön, jelentése: Savior / Zig-Zag-Zig / Allah), ahogyan slampos tomboy-stílusával is feltűnést kelt. Dalai pedig úgy kúsznak be a fülünkbe, és csavarják el a fejünket, hogy észre sem vesszük, valami különös bűvölet alatt vagyunk. A művésznevének betűit kiadó EP-sorozatának második darabja, a Z épp ma jelenik meg.

sza2.jpgMegalakulás éve: 2012-ben tűnt fel

Honnan: St. Louis

Stílus: liquid R&B

Kiadók: Top Dawg Entertainment

Olyan, mint a fiatal Sade, akit a Purity Ring kísér.

Történet: A most 23 éves, apró termetű Solana Rowe kiindulása hasonlít Angel Haze-ére annyiban, hogy ő is szigorúan vallásos burokban, a popzenétől és popkultúrától elzárva nőtt fel. Jómódú családba született St. Louisban, és apja révén ortodox muzulmán nevelést kapott, így nem viselt "illetlen” ruhákat – kivéve a tornadresszt: 13 évig gimnasztikázott, igen komoly szinten -, nem nézett tévét és nem hallgatott rádiót. Tízévesen New Jerseybe költöztek, Lauryn Hill a mögöttük lévő utcában lakott, aki kivívta a konzervatív papa tiszteletét, így az ő lemeze engedélyezve volt otthon. Egyébként főleg dzsessz szólt, meg soul, bármilyen más zenei hatás az apja tudtán kívül, vagy a véletlennek köszönhetően érte Solanát (pl. egy osztálytársától kapott cédé, később egy edzőtáborban talált iPod formájában), illetve Kaliforniában élő féltestvére révén, aki megismertette vele a hiphopot (vett is egy Lil Jon cédét, de az apja elkobozta). A középiskola után tengerbiológiát kezdett tanulni az egyetemen, és persze kiszabadulva a korlátozó szülői felügyelet alól belevetette magát a ruhák, a zene és az összes élvezet habzsolásába (saját bevallása szerint az egyetemet végigfüvezték). Mindenféle kétes munkákat is elvállalt, volt többek közt sztriptízbárban pincérnő. Később a 10Deep street wear cégnél dolgozott, így került kapcsolatba a Top Dawg branccsal, akiket ez a márka szponzorált. Akkoriban már énekelgetett, de inkább csak szórakozásból, rapper bátyja néhány számában, ezeket a demókat aztán a legjobb barátnője megmutatta a Top Dawg főnökének, aki néhány hónappal később leszerződtette. A zene tulajdonképpen nem szerepelt a karriertervei között, nem is túl mélyek és szerteágazóak a zenei ismeretei/gyökerei, így azt is mondhatjuk, a Björk- és Ella Fitzgerald-fanatikus Solana egy naiv előadó, tiszta vászon, aki viszonyítási alap és megfelelési kényszer nélkül alakíthatja a saját stílusát. És valamire nagyon ráérzett: elfolyós, cloud hiphopos, trapes beütésű beatekre és elnyúlós, úszós-lebegős szintidallamokra énekel delejezően fátyolos hangon, mint egy szirén, aki valahová messzire, de mégis közelre, a tiszta és a tompult tudatállapot határára csalja a hallgatót.

Megjelenések: See.SZA.Run EP (2012), S EP (2013), Z (2014)

Mellékprojektek: néhány énekes featuring feljövőben lévő rapperek albumain (Kris Kasanova, Schoolboy Q, Isaiah Rashad)

Szexepil: a hatalmas szeplők

Legnagyobb eredmény, elismerés: Kendrick Lamar kiadója leszerződtette, a divatmédia imádja a fiús-sportos stílusa miatt

Radarjel-erősség: SZA esetében nem közhely, hogy még bármi lehet belőle, hiszen tényleg csak most kezdi felfedezni magát a zenében – bárhová is tartson, érdemes lesz követni.

 

a See.SZA.Run EP:

 

az S EP:

 

a Z-ről a Chance The Rappert közreműködtető Child's Play:

és a Kendrick Lamar vendégszereplésével felvett Babylon videója:

https://recorder.blog.hu/2014/04/08/globalradar_sza
Globálradar - SZA
süti beállítások módosítása