EP-premier! Legars: Paris Périphérique

2014.03.26. 16:30, Frontrecorder

legars.jpg

Ujvári Pintér-György, művésznevén Legars tehetséges feltörekvő producer, dalszerző-énekes és dj Budapestről. 2011-ben kezdett el komolyabban foglalkozni a zeneszerzéssel, elvégezte az imPro School zenei producer képzését is. Deep house, deep techno, nu-disco, valamint klasszikus nyolcvanas évekbeli szintipop, italo és electro stíluselemeiből kikevert finom hangzásvilága az elektronikus tánczene és a pop határain egyensúlyoz, számaiban hangsúlyos szerepet kap az ének és a dalszöveg, Első, Paris Périphérique című angol és francia nyelvű EP-je hivatalosan itt a Recorderen debütál.

Legars bemutatkozó anyagán négy eredeti felvétel, egy remix, és a címadó szám egy rövidebb, rádióbarát verziója szerepel. Alább az EP borítója, illetve a producer-előadó számkommentárjai:

legarscover.jpg

Regardless

"Mikor megszületett a szám alapötlete a fejemben, reggeltől másnap hajnalig megállás nélkül dolgoztam rajta, azt hiszem ez volt az eddigi legerősebb flow élményem zeneírás közben. Lendületes indítást szerettem volna az EP-nek, ehhez adta magát a szám kifejezetten táncparkett-orientált basszusmenete."

Paris Périphérique

"Egy sötét hangulatú, posztmodern óda Párizs városához, amely amellett hogy megbabonázza az embert, közben teljesen élhetetlennek is tűnik. A címadó szám témáját a Resident Advisor párizsi klubéletet bemutató riportfilmje és személyes élményeim adták. A filmben sokan arról panaszkodnak, hogy a város zsúfoltsága miatt az underground zenei élet gyakorlatilag kiszorult a párizsi körgyűrűn (Boulevard Périphérique) kívüli területekre. Mivel a városról felvázolt kép pontosan megegyezik a saját tapasztalataimmal, a refrén szövege szinte azonnal összeállt a fejemben franciául, mely magyar fordításban így hangzik: “Csillagos világegyetemed oly szűknek tűnik, csendes városom / Mikor látom, hogy az élet meghaladja a körgyűrűt, és nem áll meg Párizs központjában.”

Doors Open

"Ez a szám született a legkorábban, az egyik első befejezett trekkem. A dubos lüktetésű, instrumentális, nyugodtabb deep house szám a legintrovertáltabb felvétel az EP-n. A rövid sample-ök, a hangsúlyos lábdobok, a finom csilingelés és az egyszerű, hullámzó szintetizátor-dallam a minimalista, fokozásra törekvő oldalamat mutatja be."

Crater In The Sun (Original és Sazabio remix)

"Az a jelenet lebegett a szemem előtt a szám írása közben, mikor belépsz egy szórakozóhelyre, meglátsz valakit, és hirtelen mintha megvakultál volna. Mint amikor élesen belenézel a Napba, úgy elvakít, hogy akárhova is nézel később, mindenhol ott lesznek az apró fekete foltok. Egy oldott, a pop és a nu-disco határait érintő tánczene, melynek könnyed érzelmességét Sazabio nu-disco remixe még inkább kiemeli."

 Íme, a hatszámos EP teljes egészében:

A Paris Périférique című dalhoz videó is készült, természetesen Párizsban, Matthieu Vautrin rendezésében. A klipben fiatal srácok deszkáznak a francia fővárosban éjszaka, mint Legars mondja, "konkrét sztori nincs, inkább a város főbb helyszíneit körbejáró, folyamatosan változó felvételeken van a hangsúly."





Nyitó fotó: Krullik Marcell
Borító: Matthieu Vautrin és Dobos András (lab5.hu)

Címkék: premier legars
https://recorder.blog.hu/2014/03/26/ep-premier_legars_paris_peripherique
EP-premier! Legars: Paris Périphérique
süti beállítások módosítása