Az A-ha legnagyobb slágerére rappelt rá Big Boi

2014.03.11. 19:51, Frontrecorder

bigboi.jpg

Az Outkast egyik fele, a rapper-producer Big Boi idén januárban indította el Monday Mashups sorozatát, amelyben minden héten egy-egy saját számát vegyíti össze egy-egy nem saját számmal. Tegnap tette közzé a nyolcadik hibridet, ezúttal tavalyelőtti szólóalbumának Lines című dalát keresztezte az A-ha 1985-ös világslágerével, a Take On Me-vel.

A Monday Mashups széria kilenc darabjából ez a mostani a nyolcadik, a korábbiakat itt lehet meghallgatni/letölteni. A Lanes címet kapott mashuphoz, mint az eddigiekhez is készült klip vizualizáció, ami egyrészt a Tron kezdetleges komputergrafikás látványvilágát idézi, másrészt a legismertebb A-ha dal videóját.

Összehasonlításul, az A$AP Rocky és a Phantogram New York-i elektropop duó közreműködésével felvett Lines eredetije:

AZT TUDTAD, HOGY BIG BOI PITBULLOKAT TENYÉSZT?

Big Boi egyébként még ebben az évben tervezi, hogy megjelenteti a 2012-es Vicious Lies And Dangerous Rumours-t követő harmadik szólólemezét. A 2007 óta pauzán lévő OutKast a nyáron összeáll majd negyven fesztiválfellépésre "kizárólag a rajongók kedvéért", ám azt egyelőre cáfolják, hogy új lemezt is készítenének. Pedig szép lenne a visszatérésük ebben a jubileumi évben: április 26-án lesz húsz éve, hogy megjelent az atlantai duó bemutatkozó lemeze, a Southernplayalisticadillacmuzik. De úgy tűnik, egyelőre jól megvannak a saját projektjeikkel: Big Boi egy számmal szerepel a Trónok harca negyedik évadát promótáló mixtape-en, amit a napokban tettek közzé, az éppen zajló South By Southwest fesztiválon pedig holnap mutatják be a botrányokkal kísért Jimi Hendrix-filmet, amelyben Andre 3000 alakítja a legendás gitárost (itt egy jelenet a filmből).

Címkék: outkast big boi
https://recorder.blog.hu/2014/03/11/az_a-ha_legnagyobb_slagerere_rappelt_ra_big_boi
Az A-ha legnagyobb slágerére rappelt rá Big Boi
süti beállítások módosítása