Dalpremier! Kiscsillag: Ki találja meg?

2014.02.27. 15:54, subrecorder

kiscsillag_2.jpg

A Kiscsillag március 3-án, közel két és fél év szünet után jelenteti meg a 2011-es Néniket a bácsiknak! című előző lemezét követő negyedik stúdióalbumát (Szeles lesz a címe), melyről a bendzsó-, western- és alt.country-motívumokkal színesített, egyre fokozódó Ki találja meg? című remek zárószámot megjelenés előtt bemutatjuk.

KCS CD COVER CMYK (1).jpgA Tövisházi Ambrus klasszikus értelemben vett produceri felügyeletével készült 12 számos Szeles mind felépítésében, mint dalai hangszerelésében szakít az előző két Kiscsillag-albumot jellemző rockos, kétgitáros megszólalással és egy jóval színesebb, alapvetően szellősebb anyaggal jelentkezik. A lemez hétfőn kerül forgalomba cd-n (akik előrendelték még ezen a héten megkapják), de készül belőle limitált példányszámú vinylkiadás is (ami 5000 Ft-ért előrendelhető itt).

Lovasi András és zenekara az új lemezen bátran és nagyon szépen hangszerelt dalokkal jelentkezik, jó példa erre a Ki találja meg? című akusztikus gitárral és bendzsóval kezdődő zárószám. A vihar előtti csendet felvázoló, talányos sorokkal ("ma még nyaljátok egymás seggét körbe, ott van a piros pont") és költői szövegekkel ("csak a hasznos növények között irtottam a gazt és most mégis, itt sivatag van") jól jellemezhető dalról azt mondja a frontember, hogy "ez volt az egyik első szám a lemezhez és lényegében demóváltozatban került át, Ambrusnak is tetszett. Sokáig úgy volt, hogy ez lesz a Szeles nyitószáma, de utolsóként is működik, mindenképpen egy kulcsdal. Tulajdonképpen egy palackpostaként hátrahagyott üzenet."


A LEMEZEN SZEREPEL - ÁTDOLGOZOTT VÁLTOZATBAN - A TAVALY BEMUTATOTT ŐRKUTYA IS.

élőben egy ötödik taggal, Császári Gergely multiinstrumentalistával kiegészült Kiscsillag tavasz kezdetével több helyen is fellép, Budapesten egy dupla lemezbemutató koncert lesz március 7-én és 8-án az A38-on (a 7-i esemény már teltházas), Facebook-eseményoldal

a Szeles című negyedik Kiscsillag-album gyönyörű zárószáma, a Ki találja meg?:


és a rádiók által már játszott 2014 című dal, fényképes videóval, szintén a Szelesről: 

https://recorder.blog.hu/2014/02/27/dalpremier_kiscsillag_ki_talalja_meg
Dalpremier! Kiscsillag: Ki találja meg?
süti beállítások módosítása