Pénz és zene 4.: A klub – Nem bombaüzlet

2014.02.26. 13:30, rerecorder

music venue.jpg

A Recorder legfrissebb számának fókusztémája a pénz és zene kapcsolatát mutatja be, sorozatunkban a zeneipar főbb szereplőinek kiadásait, bevételeit vesszük számba - az előadók, a lemezkiadók és a koncertszervezők után a klubok következnek. Az, hogy a budapesti koncertélet egyre pezsgőbb, talán nem olyan egyértelmű jelenség, mint úgy általában a főváros szórakozási lehetőségeinek és éjszakai életének rohamos erősödése, de akinek nem mindig elég a tucatnyi hétvégi parti az bizonyára észlelte a javulást. Az egyre sűrűbb program pedig nem csak elnyűhetetlen szervezőgárdákat, de helyszínt biztosító klubokat is igényel. Megkérdeztünk néhány fővárosi és vidéki helyet, hogyan tartják fent magukat.

Ugyan egy koncerthelyszín működésének több helyspecifikus eleme is van, általában véve hasonló jellemzőkre bukkanunk, ha egy-egy klub kiadásaira és bevételeire kérdezünk rá. Ami előbbi oldalon egyöntetűen megjelenik – közel sem előnyös megvilágításban – azok a jogi kötelezettségekből fakadó kiadások, úgymint az Artisjusnak fizetendő 9%-os jogdíj, illetve a kulturális szolgáltatásokat terhelő 27%-os ÁFA, mely utóbbit rendre a legnagyobb tehernek tartják a klubok, hiszen nem csupán mint kiadás jelent terhet a szervezőkre nézve, de óriási hátrány már magában a koncertprogram kialakításában is. A zenekaroknak fix ára van, és nem lehet azon csodálkozni, ha egy bécsi klubnak (ahol ez az elvonás csak feleakkora) ezt könnyebb kifizetni, mint egy budapestinek.

A másik alaptétel a hangtechnika és természetesen annak folyamatos karbantartása, legyen szó egy közel ezer férőhelyes teremről, vagy egy kisebb léptékű klubról. Budapest egyik kedvelt rockzene-orientált klubjában egy több millió forintos hangtechnikát kell a lehető legjobb állapotban tartani, amibe beletartozik az elhasználódott mikrofonállványtól a széttaposott tápkábelekig minden. Persze az olyan hétköznapi kiadásokat sem szabad elfelejteni, mint a fűtésdíj vagy a villanyszámla, ahogy nyilván az alkalmazottakat is meg kell fizetni.

A LEGTÖBB PÉNZT FELEMÉSZTŐ ALBUMOK TÖRTÉNETÉRŐL ITT ÍRTUNK.

Ahol aztán már jelentős eltérés mutatkozik a klubok között, elhelyezkedésből és méretből kifolyólag, az a saját szervezésű koncertek előadói gázsija. Speciális helyzetben vannak azok, akik jelentős számban léptetnek fel külföldi előadókat. Az ő esetükben nemcsak az előre lefixált díjazás jelent nehézséget, hanem a klub kereteit meghaladó backline (erősítők, hangszerek) bérlése is. Ez utóbbi nagyon magasra tudja rúgni a büdzsét. Ilyen összegekről persze más, kisebb klubnál nem lehet szó. Az egyik frekventált belvárosi koncertterem például a kezdeti, nem kifizetődő, fix gázsis próbálkozások után áttért a kapupénzre, tehát az aznap esti jegybevétel teljes egészében a fellépő zenekar(oka)t illeti meg. A vidéki klubok esetében mindez még kiegészül a benzinpénzzel, amit mindig hozzá kell adni a végösszeghez. Külföldi előadók esetében (saját szervezésű koncerteknél) pedig mindehhez még hozzáadódik a catering (ellátás, étel-ital) és a szállás biztosítása is, amelyek szintén rejthetnek magukban előre nem várt plusz kiadásokat.

Ugyancsak jelentős eltérést mutathatnak a marketing kiadások, még ha nem is oly mértékben, ahogy azt előzetesen sokan gondolnánk, hiszen általában el lehet mondani, hogy a klubok egyre inkább csak a saját online (és így sok esetben ingyenes) csatornáikra korlátozzák a meghirdetéseket. A közönség elérésének különböző klasszikus módjai, a rádióspotok, plakátolás, flyerezés, egyre kevésbé jellemzőek, amelynek okát mindenki abban látja, hogy az utóbbi években ezek hatékonysága rohamosan csökkent, és inkább csak viszik a pénzt, de a közönséget nem hozzák be.

Kiadás
A hang- és egyéb technika egyszeri megvásárlása (500 ezertől a sokmillió Ft-ig), ennek karbantartása, pótlása éves szinten akár alulról is verheti félmillió forintot. Rezsi (havi sokszázezer Ft, alkalmazottak számától függően több millió), extra backline bérlése (egy versenyzongora költsége 100 ezer Ft), benzinpénz zenekaroknak (10-30 ezer Ft), catering, szállás külföldi előadónak (50 ezertől-sok százezer Ft-ig), marketing (0-néhány tízezer Ft-ig)

Bevétel
Jegyeladás (gyakori a kapupénz, amiből a klub nem, vagy kisebb százalékban részesedik), helyszíni fogyasztás (ez a fő bevételi forrás egy este elérheti a milliós tételt is, bár az elmúlt öt évben jellemzően 1400 Ft-ról 800 Ft-ra esett vissza az egy főre eső átlagfogyasztás), ruhatár (sok 10 ezer Ft is lehet), támogatás, pályázati pénzek.

Na jó, de ha ennyire sok a kiadás, akkor mitől válik fenntarthatóvá egy klub? Attól, ha mi vendégek sokat fogyasztunk, lehetőleg minél többet. Legyen szó egyetemvárosban üzemelő klubról, kisebb-nagyobb fővárosi helyszínről a tapasztalat az, hogy a jegyeladásból származó bevétel sokszor nem éri el a nullszadóhoz vagy a profithoz szükséges szintet. Így lesz igazán aggasztó, amiről az egyik fővárosi klub számolt be nekünk, hogy esetükben az elmúlt öt évben az egy főre eső fogyasztás majdnem a felére esett vissza, ezért a jövőben kénytelenek lesznek alkalomadtán bérbe adni a termet más célokra (esküvők, céges bulik). Szerencsére akad még lehetőség ezen kívül is. Főleg a pályázatok elnyerése (a néhány évvel ezelőtti PANKK jótékony hatású volt) és a kulturális intézetek nyújtanak segítséget a kluboknak, akinek pedig módjában áll, igyekszik fesztiválprojektek, koncertsorozatok útján is gazdaságosabbá tenni a működését. Összességében a végeredmény persze nem lehet más, csak pozitív, de anélkül, hogy felfestenénk az ördögöt a falra, annyi azért jól érezhető, hogy egy klub életben tartása nem egyszerű feladat, és nem feltétlenül látszik, mitől válik majd a közeljövőben bombaüzletté (vagy legalább könnyebben kitermelhetővé) az, ha valakik rendszeresen jó koncerteket akarnak biztosítani nekünk.

Csada Gergely

https://recorder.blog.hu/2014/02/26/penz_es_zene_4_a_klub_nem_bombauzlet
Pénz és zene 4.: A klub – Nem bombaüzlet
süti beállítások módosítása