gandharva.jpg

Lemeztáska rovatunk legutóbbi alanya, a brit Andy Votel után jöjjön egy ritka bíteket gyűjtő és játszó hazánkfia: Pentelényi Pál 2004 óta vadássza az 50-es, 60-as, 70-as évek gyöngyszemeit vinylen (a kollekciója jelenleg kb. 2000 darabos), 2005 óta dj-zik Gandharva néven, 2008 januárja óta igazgatja a nemzetközi szinten is elismert Budabeats labelt (katalógusában eddig 23 lemezzel), amelynek zászlaja alatt bulikat is szervez. Legújabb partisorozatuk a tavaly októberben startolt Soul Cure, ahol a lemezrégészet szent őrültjei mutatják meg a zenei kincseiket. Mi viszont a hóhért akasztjuk, és a most pénteki Soul Cure-hepaj apropóján Gandharvával pakoltattuk ki a kedvenc lemezeit.

Első zenei emléked

Amikor esti mese helyett édesapám Strauss keringőket játszott hegedűn elalváshoz. Meg a csehszlovák lemezjátszónkon rongyosra hallgatott Morricone- és Beatles-lemezek.

Első lemez, amit a saját pénzedből vettél

Ezek az emlékek már elég halványak, de az tuti, hogy az elsők között volt a Jackie Brown original soundtrack picture disc.

Lemezgyűjteményed legobskúrusabb darabja

Az indiai Louis Banks által komponált Usha: You Set My Heart On Fire LP, amin a legbetegebb I Feel Love-feldolgozás hallható ever.

Lemezgyűjteményed legtöbbet érő darabja

A nyugat-német Heinz Kiessling orkeszterének ’70-es évekbeli Travel Guide című lemeze, amit egy lemezbörzén bontatlan állapotban sikerült begyűjteni.

Lemezgyűjteményed legféltettebb kincse

A román Mondial első albuma 1971-ből: Hammond freak beat telepakolva eszetlen dob brékekkel. A magyar részlegből (bár Supraphon kiadás) pedig Ianci Körössy Jazz Recital 10 inch-ese, ami egy balatonfüredi portából került a gyűjteménybe.

Kedvenc soul/funk lemezed

Ez talán a legsűrűbben változó kategória nálam, jelen pillanatban az Impressions Preacher Man LP-je. Kiválóan hozza a blaxploitation hangulatot, nyálas soul darabok és feszes funkok is várják a tűt a barázdákban.

Kedvenc exotica lemezed

1997-ben a Karminsky Experience Inc. összerakott egy alapműnek számító válogatást (Further Inflight Entertainment) exotica témakörben. A kompiláción szereplő zenék közül - az évek során - sikerült többet is beszerezni, mint például Big Jim Sullivan 1967-es Sitar Beat lemezét, amin az örök kedvenc Sunshine Superman szerepel.

Kedvenc egzotikus országból való lemezed

Huong Lan: Hoa Am Ban Nhac (Vietnám, ’60-as évek)

Kedvenc afrobeat lemezed

K. Frimpong: Backed By Vis-A-Vis (1977, Ghána)

Kedvenc kelet-európai lemezed

A Google nem ismeri, de a Czechoslovak Radio Dance Orchestra (S/T, 1973, Opus) egy kiváló jazz-funk lemezt hozott össze Vieroslav Matusik dirigálása alatt.

Kedvenc blues/rockabilly lemezed

Billy Brown: Flip Out (7”, Columbia)

A világ legjobb groove-ja

Az egyik legjobb - bár kevésbé ismert - grúv a brit Studio G library kiadó házizenekara által feljátszott remekmű, Mike Lease orgonajátékával: Studio G’s Beat Group: Hi, Bird.

Minden idők legjobb magyar száma

Még a fehér címkés Qualiton-kislemez időkből: Bergendytől a Randevúm lesz délután, illetve Tolcsvayék És A Trió & Kovács Kati: Láttam, ne tagadd/Vihar előtt, vihar után.

Kedvenc magyar lemezed

Ritka az olyan lemez, ami ától-cettig működik, de a Syrius-tól a Széttört Álmok egyértelműen top magyar korong.

Kedvenc mai zenéid, lemezeid, előadóid

Hiphop vonalon a Dexter- és Robot Koch-féle irány jön be, a funk-soul szcénában kiemelten a Menahan Street Band-, a Daptone- és Stones Throw-cuccok vagy a nemrég megjelent Ephemerals-album. Az utóbbi időben egyre jobban a hippi rock irányába haladok: Allah-las, Ty Segall & White Fence.

Kedvenc Budabeats-kiadványod

A mai napig mindegyiket nagyon bírom, de ha egyet ki kéne emelni, akkor a Jerks From The Garage válogatás lenne. Sok időbe telt, míg elnyerte a végleges formáját, a spanyol spagetti-western filmzenétől a Smárton Trió rágógumijáig.

Kedvenc hazai producered / zenekarod

A szegedi bítmester, Suhov, illetve a budapesti funkbanda, a Dokkerman & The Turkeying Fellaz.

Zene, amitől boldog leszel

O Povo Canta: O Telefone Tocou Novamente

Zene, amitől a barátnőd boldog lesz

Ha felteszem neki Lowrell Mellow Mellow-ját, akkor az élő vokál sosem marad el!

Zene, ami elgondolkodtat

GM 49: Erdőbe nem megyek

Kedvenc zene utazáshoz

Allah-las: Catamaran

Kedvenc szombat esti bulizós zene

Brian Diamond & The Cutters: Shake, Shout & Go

Kedvenc vasárnap délelőtti lazulós zene

Banyek: Be Worry Dub

Kedvenc zene egyedül, a sötétben, álmodozáshoz:

D.R. Hooker: Forge Your Own Chains

Kedvenc szívtörő zene

Darondo: Didn’t I

Kedvenc zene szexhez

Galt MacDermot: Coffee Cold

Bűnös öröm zenéd

Eurythmics: Sweet Dreams

Kedvenc téli zene

Inch-Time: Icicles And Snowflakes



Gandharva-fotó: Kárász Karolina

http://recorder.blog.hu/2014/02/25/lemeztaska_dj_gandharva
Lemeztáska - DJ Gandharva

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr235831199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.