A kilencvenes években az egyik legnagyszerűbb életművet felállító Beck hat év szünet után, február 21-én jelentkezik új - rendes - stúdiólemezzel, a Blue Moonnal felvezetett Morning Phase című albumot azonban már most végig lehet hallgatni.
Soha korábban nem volt ekkora szünet Beck munkásságában. Sőt, ha arra gondolunk, hogy például 1994-ben három lemezt is kiadott, akkor különösen nagynak tűnik ez a hiátus. Oké, egy "rendetlen" albumot megjelentetett időközben, de a kottásfüzetként kijött, később élőben bemutatott Song Reader inkább csak egy jó koncepció. Oké, 2009 júniusa és 2010 júliusa között Record Club címmel kiadott öt majdnem kivétel nélkül kitűnő feldolgozáslemezt világválogatott zenészekkel (egyetlen nap alatt kellett minden egyes klasszikust újravenni: Velvet Underground, Leonard Cohen, Skip Spence, INXS, Yanni). Jó, oké, majdnem folyamatosan feltűnt producerként-vendégszerzőként, remixelőként, feldolgozásokkal és filmzenékhez, meg ide-oda el-elszórt saját dalokat is, de mintha menekült volna a hagyományos lemezformátum elől (miközben zenészei és saját nyilatkozatai alapján is legalább három-négy albumnyi anyagot rögzítettek az elmúlt években).
Hát most visszatért és stílusosan (a történethez hozzátartozik, hogy Beck évekig komoly gerincproblémákkal küzdött, mostanra javult állapota). Az utolsó egyöntetű kritikai sikernek számító 2002-es Sea Change című - magány és szerelemi csalódás témáját feldolgozó - döntően akusztikus, finomra hangolt album zenészeivel vette fel, döntően akusztikus, finomra hangolt új albumát - melankolikus, de optimista végkicsengésű hangnemben. A hosszú évek óta (2005 óta) gyűlő felvételekből és ötletekből összeálló egységes Morning Phase (melyen édesapja, a vonóshangszerelő-komponista David Campbell is ismét közreműködik) könnyedén az utóbbi tíz év legjobb Beck-lemeze, el is hallgatunk, hogy hallgathassuk.
a lemezt az NPR streameli, itt is végig lehet hallgatni:
