Dalpremier! ZUP: Szökőév

2014.02.02. 14:00, Frontrecorder

ZUP 2014.jpg

Tavasszal tervezi megjelentetni második nagylemezét a ZUP zenekar, a szokásuk szerint vinylen is. A Jó világ van címre keresztelt új albumról január elején már közzétettek egy dalt, és máris itt a következő -  a Szökőév nálunk hallható elsőként. 

A ZUP a tavalyi bemutatkozó album (Füstjelek szélcsendben) után egy mind szövegírás, mind hangszerelés terén kísérletezőbb anyaggal szeretne előállni, ezt a szándékot tükrözi a Morzsák, illetve az itt debütáló új daluk is, amely elé Farkas János gitáros-énekes fűzött kommentárt: "Az úgynevezett rendszerváltás időszakában született generáció(nk) lassan felnőtté válik. Az ifjú nemzedék azonban nem igazán találja a helyét ebben a látszólag szabad világban. A tétlenség és tehetetlenség érzését így lassan felváltja a közöny, ami természetes és érthető immunreakció mindarra, amit maga körül tapasztal. Ráébred, hogy egyszerűbb sodródni és megalkudni (vagy dobbantani), mint küzdeni az igazáért. Ettől persze véleménye még van, csak az senkit nem érdekel."
 

A felvezető gondolatok után íme tehát a Szökőév, szöveges videó formájában: 

A ZUP jelenleg a Vad Fruttik téli-tavaszi turnéjának vendégzenekaraként járja az országot, így játszanak majd Sopronban, Veszprémben, Kecskeméten, Szegeden. Felvételről pedig február 9-én, az MR2 Akusztik műsorában lehet hallani őket.
Címkék: premier zup dalpremier
https://recorder.blog.hu/2014/02/02/dalpremier_zup_szokoev
Dalpremier! ZUP: Szökőév
süti beállítások módosítása