Privát rocktörténet - Kecskés Miklós fotói (2. rész: rockkoncertek)

2014.01.14. 20:11, rerecorder

beatrice dvtk 87 ny.jpg
Kecskés Miklós
jászberényi tv-rádió műszerész és amatőr fotós, aki a nyolcvanas évek elején kezdett mindenféle - főképp LGT- és jászberényi - koncerteken, közönségtalálkozókon fényképezni. Hatalmas, sokszáz képből álló, bedigitalizált gyűjteményét feltette személyes Facebook-oldalára, ebből állítottunk össze több galériányit, elsőként a szívéhez legközelebb álló, LGT-fellépéseken készült, többnyire nyolcvanas évekbeli kattintásait mutattuk be, most jöjjenek a többnyire Jászberényen, rockkoncerteken (P. Mobil, P. Box, Karthago, Korál, Mini, Hobo Blues Band, Beatrice, Edda művek, Varga Miklós Band) készült képek. 

Kecskés Miklós - ahogy az első részben is bemutatkozott - időközben a hivatalos Somló Tamás Facebook-oldal szerkesztője lett és napjainkban is rendszeresen fotózik, videózik koncerteken. Az LGT-koncerteken és LGT-tagokról készült fényképek után most tehát jöjjenek a rockosabb fellépéseken készült képek (a harmadik részben pedig lesz majd kordokumentum sok más mellett R-Go, Első Emelet és Révész Sándor fellépésekről is).

Vikidál Gyula a jászberényi Pop Klubban, 1983-ban:1 vikidál 83 jászberény pop klub.jpg

Bencsik Sándor a P. Box-szal a jászberényi Ifi Házban, 1984-ben:

2 bencsik p. box 84 jászberény ifi ház.jpg


még mindig ő, nagyot szólózott:3 p. box jászberény ifi park 84.jpg


a P. Box az Ifi Házban:4 bencsik vikidál jászberény ifi 84.jpg


ez viszont már a P. Mobil, 1983-ban a jászberényi Szabadtéri Színpadon:5 p. mobil jászberény 83 szabadtéri színpad.jpg


szintén P. Mobil, szintén Jászberény, de már az Ifi Ház, és 1984, Tunyogi Péter énekes:6 tunyogi jász 84.jpg


itt pedig a ugyanakkor Sárvári Vilmos a híres Magyarország-alakú gitárral, háttérben Zeffer András billentyűs:7 p. mobil 84 zeffer andrás sárvári vilmos gitár.jpg


Tunyogi és Schuster Lóránt a P. Mobilban:

8 tunyogi suchter 84 p. mobil jasz, ifi ház.jpg


Schuster Lóránt egy Tabáni Majálison, 1984-ben:9 schuster lóránt lgt 84 tabán.jpg


a Karthago 1983-ban a jászberényi Szabadtéri Színpadon, Takáts Tamás, Gidófalvy Attila (nézd azt a szőrmecsizmát!), Szigeti Ferenc:1 karthago 83.jpg


Kiss Zoltán és Gidó a koncert után:2 karthago gido kiss zoltán 83.jpg


és Takáts Tamás énekes:3 karthago takáts tamás 83 jászberény.jpg


a Korál szintén 1983-ban, szintén a Szabadtéri Színpadon:4 korál 83.jpg


mit művel Balázs Fecó a szintik tetején?5 korál 83 2.jpg


Fecó a koncert után:6 korál balázs fecó jászberény szabadtéri 83.jpg


a Mini percekkel egy 1983-as tabáni koncert előtt:7 mini koncerrt előtt 83 tabán.jpg


szintén Mini, szintén Tabán, de már színesben és 1985-ből:8 mini tabán 85.jpg


Török Ádám-portré, ugyanakkor:9 török ádám 85.jpg


Szigeti Ferenc-portré, 1987-ből, egy diósgyőri koncert előtt:9.5 szigeti fefe dvtk 87.jpg


a Hobo Blues Band a Petőfi Csarnokban, 1986-ban:1 hbb 86 pecsa.jpg

HOBO A KONCERTEZÉSRŐL NYILATKOZOTT A RECORDERNEK.


Hobo, PeCsa, 1986:3 hbb 86 pecsa 2.jpg


még mindig: 4 hbb 86 pecsa 3.jpg


egy jó Hobo-portré: 2 hbb pecsa 86.jpg


Hobo Blues Band, 1987-ben a DVTK stadionban, Diósgyőrben:5 hbb 87.jpg


Hobo és Deák Bill Gyula nagyon szeretik egymást: 5.5 hbb 87 dvtk.jpg


itt meg kicsit távolabbról szeretik egymást:6 hbb 87 2.jpg


Nagy Feró a jászberényi Ifi Ház Pop Klubjában, 1984-ben:1 nagy feró 84 jászberény ifi ház pop klub.jpg

a Beatrice a DVTK stadionban, 1987-ben:2 beatrice dvtk 87.jpg


Feró és Miklóska Lajos, korábbi basszusgitáros, 1987-től ritmusgitáros:3 beatrice dvtk 87 2.jpg


Feró, 1987-ben, előtérben egy ufó csápol:5 beatrice dvtk 87 4.jpg


Waszlavik László, aki 1987-ben (is) a Beatrice billentyűse volt:6 waszlavik beatrice 87.jpg


dokumentum egy korból, amikor a fiúk vetkőztek "fehérneműre" koncerten, a sztriptízt vezényli: Nagy Feró:7 waszlavik beatrice 87 dvtk.jpg


Edda művek, az 1985-ös újjáalakulás után a jászberényi Ifi Házban:1 edda 85 jászberény.jpg

Edda a közönség soraiból: 2 edda 85 jászberény 2.jpg


Pataky Attila közönséget énekeltet:3 edda jászberény 3.jpg


egy dokumentum az 1987-es agárdi Edda-táborból:4 edda tábor 87.jpg


a Varga Miklós Band a jászberényi Lehel Klubban, 1985-ben:5 varga miklós band 85 lehel klub.jpg


Varga Miklósék zárják a második részt:6 varga miklós band 85 lehel tér.jpg

ÜGYNÖKÖK ÉS ÜGYESKEDŐK: KRAFT TAMÁS, A 80-AS ÉVEK HÍRES ZENEKARI ROADJA SZTORIZIK.

 

fotók: Kecskés Miklós
összeállította: Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2014/01/14/privat_rocktortenet_kecskes_miklos_fotoi_2_resz_rockkoncertek
Privát rocktörténet - Kecskés Miklós fotói (2. rész: rockkoncertek)
süti beállítások módosítása