Válogatás a Recorder 2013-as cikkeiből – Fókusztémák

2014.01.02. 20:57, rerecorder

top_50_2_1_1.jpg

Ahogy 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben is része volt évösszegzésünknek a Recorder-cikkekből való válogatás, úgy a 2013-as esztendőt is ezzel zárjuk. Az elmúlt 12 hónapban készített külföldi és a magyar előadós interjúink után mutatjuk, hogy milyen fókusztémáink és azokban milyen írásaink voltak 2013-ban!

rec009.jpgAz évet a zeneiparral kezdtük, ZENEPUZZLE cím alatt írtunk a Myspace újraindulásáról, aztán a saját magukon kívül másoknak is dalt író zenészekről, a hazai producerekről, illetve a zenészként is menő producerekről.

Volt cikk a magyarországi hangstúdiókról, a lemezkiadók átrendeződéséről, a digitális zenevásárlásról, és a popsztárokat gardírozó sztármenedzserekről.

Videorecorder rovatunk szintén a témához igazodott, írtunk a zeneiparról is szóló Non-stop party arcokról, képet adtunk a zenei menedzserképzés itthoni helyzetéről, a hazai koncertszervezésről kerekasztaloztunk, egy külső szemszögből is megvizsgáltuk a témát, sőt ajánlottuk a legjobb könyveket is, melyek a zeneiparról szólnak és még mindennek tetejében összegyűjtöttünk tíz kiváló dalt, amelyek többnyire a zeneipar árnyoldalait taglalják.


REC010_cimlap_650_2.jpgA március-áprilisi 10. lapszámban a sok visszatérő miatt az ÚJRAKEZDŐK volt a fókusztéma, ekkor írtunk a poptörténet első nagy combackjéről, azaz Elvis Presley 1968-as újrakoronázásáról, Justin Timberlake restartjairól, David Bowie megannyi új arcáról, sőt a Bowie előtt egy-egy nagy szünet után visszatérő előadókról is.


A LEGHOSSZABB ALBUMOK KÖZTI SZÜNETEKRŐL PEDIG ITT ÍRTUNK.

A kulcsembereket vesztett, de megszűnni képtelen zenekarokról körképet adtunk, a Strokes visszatérése kapcsán egy város újjáéledéseiről, azaz az újra ás újra jelentős New York-i stílusok megszületéséről, két részben írtunk. A kazettareneszánsz szintén e témához kapcsolódik, erről is írtunk.


REC011_cimlap_650_v2_1_2.jpgAz első, havilapként megjelent Recorderben (ez a 2013. áprilisi szám) a DM-LÁZ volt fókuszban, illetve a tavasz érkezésével BICIKLIPOP címmel is több cikket közöltünk. Szóval írtunk a hazai Depeche Mode-rajongás történetéről a fanclubok tükrében, közös interjút készítettünk két híres szintis popzenésszel, és megírtuk az első, 1985-ös magyarországi DM-fellépés történetét, korabeli ritka fotókkal illusztrálva! A témához kapcsolódott még a DM-kortárs szintipop-zenekarok mai aktivitásáról szóló cikk is.

Bringa témában interjúztunk Sinyával, a Hajtás Pajtás ügyvezetőjével és a Critical Mass egyik főszervezőjével, Roll'n'roll címmel bicikliző popsztárokat kérdeztünk, két részben. Bicikli és zene témában összefoglaló cikk is jött, meg persze egy gyűjtés bicajozós videókról, sőt az aktuális Divat&magyar rovatcikk is ide kötődött, a stílusos bringaruhákat készítő Urban Legendről.


REC012_cimlap_kicsi_1.jpgA REC012-ben a MAGYAR HIPHOP-ra figyeltünk. Volt nagyinterjú a címlapsztár Punnany Massiffal, a Hősökkel, aztán felrajzoltuk a magyar hiphop első harminc évének idővonalát, sőt ennek a három évtizednek a 20 legjobb hazai hiphop albumát is megválasztottuk.

Nem csak mi okoskodtunk a témáról, hanem szakértőket is megkérdeztünk a legjobbakról, de persze nem hagytuk ki a Recorder szerzőinek kedvenc magyar hiphop-dalait sem. A fókuszhoz igazodva ellátogattunk Györemix!-hez, akinek hatalmas lemezgyűjteményét mutattuk be, Gyakran feltett kérdéseinket pedig ekkor Geszti Péterhez címeztük.


rec013 kiscover013.jpgA következő lapszámban a SUMMER JAM című fókusztémába belesűrítettük az elmúlt három évtized nagy balatoni slágerzenéit, első részben a nyolcvanas, a másodikban a kilencvenes, harmadikban pedig a nullanullás évekre koncentráltunk.

A BALATONRÓL SZÓLÓ SLÁGEREKET PEDIG MÁR KORÁBBAN ÖSSZEFOGLALTUK, ITT NI.


Írás született a popzene leghíresebb napszemüvegeseiről, Nekem a Balaton címmel sorozatot közöltünk zenészek, énekesek tó körüli élményeiről, sőt írtunk a vitorlázós zenék csúcsáról, azaz a yacht-rockról is.

REC014_cimlap_kicsi_1.jpgAz utolsó nyári lapszám a hűsítésről szólt: ITALDISZKÓ. Ha sör, akkor főképp metál. Ha limonádé, akkor szirupos-lötyögős háttérzenék. Sok szó volt a koktélos minőséget lerázó, felkeverő magyar lounge-ról is, na és az ásványvízről, amit a straight edge-arcok fogyasztanak.

Az italdiszkó fókuszfilmje naná, hogy a Koktél volt, de a zenekarok által futtatott sörbrandek is ekkor kerültek terítékre.


REC015_cimlap_250_1.jpgAz őszi iskolakezdéshez az ÚJSULI témát igazítottuk, a hazai tinipop aktuális nemzedékére koncentráltunk, és persze a tehetségkutatók által kínált rengeteg szintén nagyon fiataloknak, nagyon fiatalokat kínáló előadókra. Meg még bemutattuk az elektro:regenerációt (Cloud 9+, Monstaz., The Biebers).

NANÁ, HOGY KEDVENC MAGYAR TINISLÁGEREINKET SEM HAGYTUK KI.


De kitekintettünk külföldre is, Charli XCX-szel a címlapon és az Icona Poppal az élen az újcsajos újelektrós előadókról szóltunk, sőt külön is összegyűjtöttünk egy rakás jövőbeli női reménységet a műfajból. Globálradar rovatunkat is kapcsoltuk a témához: a tizenévesekből álló The Strypes nemzetközi sikereire reagáltunk.


rec016_650_2.jpgÉs eljött a számvetés ideje - 1993-mal! A popzene kerekét mindig húsz évvel visszatekerő emlékezéseinkben ezúttal egy sokszínű, bár átmeneti év került sorra. Idővonalat húztunk 1993-ból, aztán jött az összegzés pop és rockzenéről, hiphopról és elektronikáról, majd a magyar zenei élet történéseiről is.

NEM MARADT EL AZ 1993 LEGJOBB ALBUMAIT BEMUTATÓ ANYAG SEM.


Az év legnagyobb és legcikisebb slágerei után sorra kerültek a legmenőbbek is, de még a nagy dance-slágerek is külön posztot kaptak. Címlapos Hangmás-interjúnkban is szóba került 1993, persze voltak egyéni 1993-as listáink is, na és a legtöbb szó a korszakban startolt vagy taroló depis sikerzenekarokról (Nirvana, Smashing Pumpkins, Nine Inch Nails stb.) esett. A Nirvana a húsz éve rögzített Unpluggeddal külön cikket is kapott (ez lett az év leglájkoltabb Recorder-anyaga).


REC017_cimlap_250_1.jpgA novemberi lapszámhoz az ART ÉS POP témát társítottuk, volt itt hosszan kifejtett, kis pop-művtöri a zene és képzőművészet kapcsolatáról, Oltai Kata a ritualizált női test és a popzene viszonyáról írt.

Két, sok képpel illusztrált sorozatot is futtattunk, az elsőben a festő popzenészek szerepeltek: a nemzetközi művészpiac, a popelőadók által festett lemezborítók, és a magyar festő-zenészek.

A másik szériában a festészettel kapcsolatos albumborítók kerültek: egyrészt, amikor híres festmény látható a címlapon, másrészt, amikor egy híres festmény kicsavart, átalakított változata.

REC018_cimlap_650_1.pngA 2013-as utolsó Recorder magazin és az évvége egyszerűen 2013-ról szólt. Az év ötven legjobb albuma szerintünk, a kedvenc magyar kiadványaink, szerzőink személyes lemezlistái.

Aztán szövegesen is értekeztünk a témáról: a pop és rockzene, az elektronikus tánczene és a hiphop, a magyar zenei élet idei történései mind sorra kerültek.

Összegyűjtöttük az év legmeghökkentőbb klipjeit, zeneipari évértékelőt tartottunk és még most is fut a Recorder szerzőinek kedvenc 2013-as dalait bemutató sorozatunk.

Persze utolsó idei címlapsztárunkkal, a Quimbyvel is évet értékeltünk, két részben is.

Jó böngészést!

https://recorder.blog.hu/2014/01/02/valogatas_a_recorder_2013-as_cikkeibol_fokusztemak
Válogatás a Recorder 2013-as cikkeiből – Fókusztémák
süti beállítások módosítása