„Kiabáljuk együtt, hogy szántó-vető-arató paraszt!” – A Piramis 1978-as karácsonyi koncertje

2013.12.26. 19:43, rerecorder

Piramish_photo1.jpg

Szenteste előtti napra nagykoncertet szervezni legalábbis rizikós dolog, szabadtéri bulit meg egyenesen őrültség. A Piramisnak 35 éve ez sem jelentett problémát.

piramis 2.jpg1978-ban a Piramis még csak három éve létezett, de már övék volt az ország. Megjelent második nagylemezük, a Piramis II. és már a következőn dolgoztak, úgy, hogy közben végigturnézták az országot, lenyomtak vagy 300 koncertet. Az Ifjúsági Magazinnál ők lettek az év zenekara, a Pop-meccs szavazáson Závodi Janó az év gitárosa, Som Lajos meg a legjobb bőgős, sorozatban már harmadszor. Az újságokban a piramis-jelenség volt az állandó téma, a gyárakban Piramis-brigádok, a sulikban Som- és Révész-őrsök alakultak. Április végén ők nyitják a Budai Ifjúsági Parkot, tízezres nézőcsúccsal (csak viszonyításképp: májusban a V’Moto Rock-Korál bulira 3000 jegy megy el, júliusban a Skorpióra 2500-an kíváncsiak). A sikeres évre egy karácsonyi bulival kívánta feltenni a koronát a zenekar. Jött egy ötlet – az Ifiparkban legyen ez a koncert is, szabadtéren. Ilyen még úgysem volt Magyarországon. Ez mind szép és jó, csak hát így belegondolva, elég sok kockázatot rejtett a terv. A Piramis egész évben fellépett valahol, kábé mindenki látta már őket, aki akarta. Szenteste előtt pénze már nincs senkinek, mínusz tíznél meg amúgy is kinek van kedve koncertre menni… Meglehetősen nagy önbizalom kell ahhoz, hogy valaki ilyesmibe belefogjon. Soméknál azonban ebből nem volt hiány. Van akkora táborunk, hogy még ezt is megtehetjük, gondolhatták. És igazuk lett.

A PIRAMIS-LEMEZBORÍTÓK KÖZÖTT AKAD FOGYASZTÁSRA ALKALMAS IS!

kívánj 7inch.jpgPersze a Kívánj igazi ünnepet! című buli komoly szervezést igényelt (a címadó kislemezsláger borítója jobbra). A színpadot például hatalmas műanyag fóliával fedték le, hogy védje a milliós felszerelést és a zenekart az esetleges hóesés, szélvihar elől. Az időjárás ellen használt is, ám a csillagszórók ellen nem segített. Sőt, pont az anyag gyúlékonysága okozott bonyodalmakat, de erre még visszatérünk.

A korabeli beszámolók szerint már délutántól elárasztották a csövesek a Batthyányi teret, csőgatyák, farmerdzsekik és üres üvegek mindenütt, a munkából vagy bevásárlásból hazafelé siető budai polgárok nagy megdöbbenésre. „Budapest összes huligánja itt van!” – jegyezte meg egy néni, Föld S. Péter korabeli újságcikke szerint. Sok szakadtnak félkilós lakat volt a nyakában. „Ez valami újfajta ciki lehet, jobb, mint a kereszt vagy a tetoválás” – jegyzi meg az újságíró (szerintem inkább arról lehetett szó, hogy ebben az időben érkeztek az első Sid Vicious-képek az országba).

piramis vádirat.jpgA koncert ünnepi hangulatban kezdődött, gyertyák gyúltak, csillagszórók lobbantak fel, a színpadon beindult a ködgép. De nem sokáig tartott a nagy meghittség. Idézzük Som Lajost, aki 1989-ben, a Kacsa-könyvek kiadásában megjelent Piramis-vádirat című munkájában így emlékezett vissza: „A Park akkori igazgatója, Baráth Laci közölte, füles jött, hogy ellenzenekarok drukkerei záptojást és egyéb tárgyakat hoznak karácsonyi ajándékként nekünk. Parancs kiadva: bejáratnál szigorú szűrés, személyi motozás, melynek eredménye nagyon sok elkobzott boros-, pálinkásüveg. Mégis bekerült egypár. Mert emlékszem, valamikor a koncert közepe táján, mint egy mellettem elsuhanó fekete varjú csapódott a színpad hátsó része felé (ráadásul üresen, így még kínálási szándéknak sem tudtam venni) egy üveg. Majd a reflektorok állványain alkotóelemeire hullott.  A vas mégiscsak keményebb volt. Azt hiszem, az én fejem nem lett volna keményebb (...) Jellemző eset. Ekkor már nagyon sok feltörekvő zenekar közönsége személyes sértésnek vette létezésünket. (…) És voltak, aki állandóan hergelték őket. Az Edda, a Hobó, a Beatrice, P. Mobil.”

De nem csak üvegek repültek, csillagszórók is, a műanyag borítás meg begyulladt. Adjuk vissza a szót Föld S. Péternek: „Som csak akkor veszti el hidegvérét, amikor a színpadra is felrepül egy égő csillagszóró, sőt a feje fölött kifeszített nylon is lángra kap. „Hagyjátok abba ezt a f….-ot” – üvölti kétezer wattos hangján, ám ez csak olaj a tűzre. A nylon - hála a hűvös, nyirkos időnek- hamar elalszik. „Most a Kívánj igazi ünnepet című koncertsorozat záróakkordjaként új lemezünkről és eddigi sikereink zeneanyagából  játszunk néhány dalt” – mondja Som (…) Újabb csillagszórók nehezítik meg az együttes amúgy sem könnyű életét. Most már Sanyika is ideges, s miközben társai épp egy zenekari részt erőltetnek, beleüvölti a mikrofonba: Mondjátok meg annak a szántó-vető-arató parasztnak, hogy hagyja abba.” A siker leírhatatlan, hatására újabb csillagszórók kelnek útra. „Gyerekek, kiabáljuk együtt, hogy szántó-vető-arató paraszt!” – folytatja Sanyika, s több ezren visszhangozzák felejthetetlen szavait: szántó-vető-arató paraszt. (…) Hatalmas ováció – újabb csillagszórók indulnak meg a világot jelentő deszkák felé.  Több mint bosszantó. „Gyerekek, aki látja, hogy a mellette lévő dobál, vágja pofán – hangzik a biztatás. A „makarenkói” módszer ezúttal is igazolta létjogosultságát, a modern pedagógiában – több csillagszóró ugyanis nem zavarta ezután a koncertet.”

1965-BEN (TITKOS)RENDŐRÖK ZAVARTAK MEG EGY PESTI KONCERTET. FENYŐ MIKI MESÉL.

 

Piramis_I_hátsó.jpgKülönösebb anyagi kár nem keletkezett, két fiatalt viszont összenyomott a tömeg, őket kórházba vitték. Búcsúszámként persze jött a koncert címadó dala és mindenki boldogan üvölthette a budai éjszakában, hogy „Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet, Békés karácsonyt mindenkinek!”

A szabadtéri bulira 8000 ember ment el, ez volt az év második nézőcsúcsa az ifiparkban.

A Piramisra ráragadt a „karácsonyi zenekar” jelző, 1992-es és 2006-os visszatérő koncertjeiket is az ünnephez igazították.

Fábián Titusz


a Kívánj igaz ünnepet 1978-as klipje:

ez pedig a 14 évvel későbbi teljes, 84 perces Sportcsarnok-koncert: 

 

https://recorder.blog.hu/2013/12/26/_kiabaljuk_egyutt_hogy_szanto-veto-arato_paraszt_a_piramis_1978-as_karacsonyi_koncertje
„Kiabáljuk együtt, hogy szántó-vető-arató paraszt!” – A Piramis 1978-as karácsonyi koncertje
süti beállítások módosítása