„Aki nem vesz lemezt, kurva jó zenékből marad ki” – Pándi Balázs

Pándi Balázs az Index videós újságírója, de annál is jelentősebb zenész, számos hazai formáció, és sokkal több alkalmi összeállás és jónéhány jelentős nemzetközi projekt dobosa – most éppen a Tim Moss által alapított Pornnal turnézik Angliában, a trióban a Faith No More-os Billy Gould a harmadik tag (de a hétvégi ATP-fesztiválos, valamint a jövő hét eleji londoni fellépéseken a Sonic Youth-alapító Thurston Moore-ral is kiegészül a zenekar). Balázs lemezgyűjtőként talán nem ennyire ismert, bemutatjuk ezt az oldalát is LP Kollektor rovatunkban.

Pándi Balázs tetőtéri konyhájában a falnak támasztva áll egy fehér tábla, amin legalább harminc különféle név szerepel – olyan projektek, jövőbeli együttműködések, lemeztervek elnevezései, amelyekre felkérték, amelyek folyamatban vannak. Ha csak néhány nevet említünk eddigi kollaborációi közül (Merzbow, Mats Gustafsson, Obake, Zu, Venetian Snares vagy a legutóbbi Ivo Perelmannal és Joe Morris-szal közös One lemez), már akkor is egyértelmű, hogy ő az utóbbi évek talán legkeresettebb magyar zenésze. Ha végiggondoljuk koncertszervezői aktivitását, azt, hogy milyen szerteágazó stílusú, remek fellépéseket (Autechre, Xiu Xiu, Against Me!) köszönhet neki a budapesti éjszaka, akkor meg se lepődünk, hogy tekintélyes zenepolcán mennyiféle stílust akad: hardcore, jazz, punk, dub, hiphop, breakcore, extrém metál, kísérleti zajzene és így tovább.

„Mindig is szerettem mindenféle stílust.” Mielőtt ebbe belemennénk, lemezt választok, a távolról is könnyen kiszúrható Impulse!-kiadós gyönyörű John Coltrane-sorozatból egy kedvencemet, aminek az én kollekciómban is helye lenne: Coltrane Johnny Hartman, nem eléggé ismert énekessel közös 1963-as albumát. „Már kiskoromtól kezdve az volt az elképzelésem, hogy a jazz az, amit mindenki szeret” – kezdi Balázs. „Volt mindenféle korszakom, általános iskola elején már gyűjtögettem a hanghordozókat, leginkább kazettákat. Nyolc-kilenc évesen borzasztó nagy Guns N’ Roses-rajongó voltam. Faterom sokat piacozott könyvekkel és árult kalózkazettákat is, lengyel Euro Star kiadványokat. Ha jó jegyet kaptam, vagy segítettem neki, akkor kaptam egy kazettát. Ez volt a kezdet.” Aztán, bár a stílusok között egyre kevésbé válogatott, a formátum sokáig kötött volt. „Kazetta helyett jött a cd, aztán a cd helyett a vinyl. Most meg már újra van minden. Akkoriban viszont fontos volt, hogyha ráálltam egy új formátumra, akkor eladtam a régi kazettákat és csak cd-ket vettem, aztán ugyanez lezajlott, amikor cd-ről átálltam a lemezekre.”

Mostani, több mint 2000 darabból álló bakelitgyűjteménye 2004-2005 óta gyarapszik. „Az első vinyl-lemezem egy sárga Dawncore limitált kislemez volt, amit a Szigeten vettem meg. Hülye indok, hogy miért váltottam bakelitre, de ugyebár nagyon sok embert ismertem, sokakkal pörögtem együtt és mivel én vettem eredeti hanghordozókat, cd-ket, mindenki tőlem kérte azokat kölcsön. A fele pedig nem került vissza, eltűnt. Határozottan emlékszem, hogy a Newborn digipack cd-jét egyszer úgy kaptam vissza, hogy ki voltak törve a fogak és össze volt karistolva a cd. Ekkor döntöttem úgy, hogy elkezdek lemezeket gyűjteni, mert azt senki nem kéri kölcsön. Vicces indok, mert talán hatezer más előnye is van a vinyleknek, de mégis így alakult.”

PÁNDI BALÁZZSAL MÁR LEMEZTÁSKÁS, KEDVENC ZENÉS, HATÁSOKRÓL ÁRULKODÓ INTERJÚT IS KÉSZÍTETTÜNK.

A lemezek szeretete persze már jóval korábban kialakult: „a nagyszüleimnél lemezen volt minden zene, sok időt töltöttem nagypapámmal és délutánonként leültünk albumokat hallgatni, Sárdy Jánost, Hofit, operettlemezeket meg hasonlókat. Ezzel nőttem fel, nagyon meghatározó kapocs ez.” Aztán 2004 óta szépen begyorsulva nőtt a vinylgyűjtemény. „Elég sok koncertet szerveztem és gyakran jártam punk/hardcore szubkultúrákkal kapcsolatos helyekre, itt ritkán már vettem egy-egy lemezt, de mivel mindenféle stílus érdekelt könnyen elkezdett gyarapodni a kollekció.” Balázs a vásárláson kívül sok lemezt kap haverzenészektől is: „van 25 Relapse Records-os lemezem, abból 15-öt úgy kaptam. Sokszor olyan is van, hogy megjelenik egy lemezem, akkor abból kapok 25-30 darabot és azokat elcserélgetem.”

Ma már főképp jazzt vesz. „Itthon alapvetően jazzt hallgatok, úgyhogy ma már szinte egyből a jazzhez megyek a boltban is.” És hogy hol vásárol leginkább? Itthon a Newportban (lásd keretesünket), de például Amerikából is sok lemezzel tér haza. „Háromszor voltam Amerikában, a két legutóbbi alkalommal két hátizsáknyi lemezt hoztam haza, úgy 100-100 darabot. Kint azért olcsóbban is ki lehet fogni lemezeket. Ezt a Johnny Hartman-lemezt, ami most szól, 10 dollárért vettem.” Az igazi őrület azonban a hasonlóan zenerajongó társakkal való turnézás: „mindig az a legnagyobb, amikor olyannal megyek turnéra, aki szintén gyűjtő és akkor lehet lemezboltozni, ajánlgatni egymásnak. Merzbow és Mats Gustafsson irgalmatlan nagy gyűjtők, több tízezer lemezzel, úgyhogy velük élvezet lemezezni. Más turnékon, meg az megy, hogy „jaj, én pihenni akarok, megnézem a nemtudommit, meg igyunk meg valamit”, én meg mennék a boltba."

Leginkább free és avantgárd jazz-gyűjtőként a borító különösen fontos Balázsnak: „egyrészt szép, másrészt – főleg a jazzlemezeknél – tele van fontos információkkal, ki kivel játszott, liner notes-ok és így tovább, engem ez is nagyon érdekel.” Az újságíró-dobos előszeretettel ássa bele magát bizonyos alstílusokba és ha belefut, akkor azért korábbi nagy kedvenceit is megveszi. Leginkább talán a lemezboltok olcsó rekeszeiből szeret jó és ritka lemezeket kitúrni. „Nem vagyok híve a sok pénzért vásárlásnak, mert arra gondolok, hogy mennyi minden másik olcsóbb lemezt lehetne venni a sok pénzen.” Bár régebben előfordult, hogy eladta néhány lemezét, de már bánja ezt: „ami most már bekerül a gyűjteménybe az nagyjából bent is marad.” Fogalma sincs, hogy mennyi pénzt költött lemezekre, de az megfigyelhető, hogy hullámokban vásárol: „nyilván attól függ, hogy hogyan van éppen lóvém. Mert ha van, akkor megyek egyből a lemezboltba, de ezért soha nincs is igazán lóvém.” Mondja nevetve és büszkén a különleges lemezgyűjtemény előtt állva.

A legnagyobb igazság is ekkor bukik ki belőle: „az emberek azt hiszik, hogy ma már minden fent van a neten, pedig ez egyáltalán nem igaz. Akik nem vásárolnak lemezeket, azoknak fogalmuk sincs, mennyi minden kurva jó zenéből kimaradnak.”

Kedvenc magyar lemezboltok: új megjelenésekben Wave és Neon Music, elektronikus zenében Akt Records, használtban pedig Newport lemezbolt az Oktogonnál. „Bálint Feri a klasszikus két lábon járó lexikon.”

Legdrágábban vett lemez: John Coltrane-től az Interstellar Space, tizenpárezer forintért „de a postaköltség is megdobta.”

Értékes ritkaságai: A Mars Voltás Omar Rodrígez-López Three One G kiadójának kislemezkollekciója, amely a 12. évfordulóra jött ki 12 darab színes kislemezzel. A Mars Volta-box négy LP-vel is sokat ér. Aztán Michel Puigtól a Stigmates, ez 30 euro körüli értékben mozog és sikerült 2 euroért megvennem. Burton Green Ensamble dedikáltan vett lemeze és Andew White magánkiadású albumaiból úgy huszonegypár. „Súlyos jazzek, White soha nem lett híres, de nagyon közel áll hozzám, iszonyat zseniális. Senki nem tud róla, nem tudják, hogy ő létezik, teljesen obskúrus, csak úgy tudsz tőle lemezt venni, ha felhívod és elmész hozzá vagy postán rendelsz tőle, nincs fent a neten se. Decemberben ismét megyek Washingtonba és meglátogatom újra.”

lejegyezte: Dömötör Endre
fotók: Lékó Tamás