„Fedezzük fel újra, hogy mire vagyunk képesek” – Hangmás-interjú

A Hangmás az ország egyik legjobb koncertzenekaraként az ország egyik legjobb frontemberével, eddigi három lemezén át megbízhatóan erős, táncos indierock dalokkal szórakoztatott. A szokásos kétéves periodicitásban, egyedi, aranyozott borítóval kiadott, cím nélküli negyedik album az életmű eddigi legjobbja lett, Recorder-címlapos interjút érdemlő. Minda Endre énekes-szövegírót, Pogár László gitárost és Molnár Kata billentyűst a zenekar próbahelyén kérdeztük. A Recorder tizenhatodik száma folyamatosan kerül ki a szokásos terjesztési pontjainkra, a Hangmás-lemezbemutató pedig október 11-én, pénteken lesz a Corvintetőn, ahol a friss Recorder szintén felkapható.

- Két éve beszélgettünk utoljára, mi a legfontosabb dolog, ami ebben az időszakban történt veletek?

Pogár László: - Nekem az első, ami az eszembe jut az a körúton tartott, elhagyatott bútorboltban lezajlott kirakatkoncertünk. Spontán, atipikus, emlékezetes volt. Ráadásul jellemezi az elmúlt két év hangulatát és az új lemez készítését is, ami szintén spontán, laza volt: „csak csináljuk!” Elég, ha annyit mondok – és ez Sándor Dániel producerünk ötlete volt – hogy a kilenc számból ötöt teljesen élőben vettünk fel, volt, amelyiket metronóm nélkül.

Minda Endre: - Sose voltunk az a nagyon pontos zenekar, korábban tartottunk ettől a lemezfelvételi metódustól, de amióta metronómra próbálunk kevesebb bennünk a gátlás. Különben meg az is segített, hogy ez már a negyedik lemez, nem támasztottunk magunk elé „hű de nagy” elvárásokat. Elengedtük azt, hogy nagyon komolyan vegyük magunkat. A második-harmadik lemez egy gondolat, vagy inkább hangulat köré épülő konceptlemez volt a szövegek terén is, de ezt is elengedtük. Jöttek az ötletek és kellemes anarchia jellemezte a zenekart ebben az időszakban.

Molnár Kata: - A dalírás végre megint szabadon folyt, végig jó volt a hangulat a próbateremben, nagyjából, mint az első album idején. Szabadságérzet uralkodott itt és ez talán a dalokon is érződik.

- Ezek szerint, amit az első három lemezzel elértetek, az egyfajta megnyugvással töltött el benneteket. Felszabadított, hogy eljutottak a céljaitokig?

László: - Én inkább úgy fogalmaztam meg ezt magamban, és ez főleg az elmúlt egy évre vonatkozik, hogy építsük újra a zenekart. Nem folytatni szerettem volna azt, ahová három lemez alatt eljutottunk, hanem inkább újragondolni magunkat. Fedezzük fel újra, hogy mire vagyunk képesek.

- Mit jelent esetetekben önmagatok újra felfedezése? Változott például az, ahogyan dalt írtok?

Endre: - Nem korlátoztuk be magunkat sem azzal, amit a közönség elvárásairól gondoltunk, sem a korábbi jellemző ritmusainkkal. Ugyanakkor az sem volt cél, hogy lenyugodjunk, vagy túl váratlant hozzunk. Mindennek folyást engedtünk, amiről úgy éreztük, hogy energikus és hozzánk passzoló.

Kata: - Ha nem is dalírás, de új ötleteket, hangzásbeli megoldásokat adott, hogy van egy új szintink, egy Korg MS2000. Különben szerintem most mindenki kicsit szabadabb volt, így például, ameddig régebben demokratikusan meghallgattuk egy dalról mindenki véleményét, és ami a többségnek nem tetszett, azt leszavaztuk, addig most jobban ráhagytuk egymásra az ötletek kibontását. Bátrabban figyeltük, hogy miből mi lesz.

- A szövegírás terén is történt belső megújulás?

Endre: - Szövegek terén az előzőekkel ellentétben ez az album kevésbé személyes, inkább szerepek és témák jelennek meg a dalokban és nekem ez szövegíróként mindenképpen nagy előrelépés. A másik meg az, hogy az angol nyelvű dalokat is elfelejtettem. Volt, amelyik számhoz először angolul jöttek a sorok, de a magyar dalszöveg nagyobb kihívás, úgyhogy inkább ilyeneket írtam. Ha egy angol nyelvű dalt hallasz magyar füllel, akkor az bármiről is szól, el tud menni a háttérben, viszont egy magyar szöveg sokkal gyorsabban kiugrik, feltűnik és éppen ezért nehezebb feladat is jót írni, mint szart. Témájában az előző, harmadik lemez volt a legsötétebb, leginkább önboncolgató, de úgy éreztem, hogy ennél mélyebbre már nem érdemes lemenni. Úgyhogy most sokkal lazábbak a dalok, újra előjött a punkosabb énem, de azt viszont különböző szerepekbe kényszerítettem.

MINDA ENDRE PROFÜL ROVATUNKBA ÍRT INDULATOS KRITIKÁT NICK CAVE LEGUTÓBBI LEMEZÉRŐL.

- A Hangmás története nagyjából egybeesik a zeneipar nagy átalakulásának történetével, ami persze Magyarországról nézve még durvább, szélsőségesebb. Nem frusztrál benneteket, hogy csináltok egy szuper lemezt, szépen becsomagoljátok és figyelitek, hogy olyan nagyon sok minden nem tud vele történni?

Endre: - Ha jók a koncertjeid és szereted is azokat, akkor csak ezért csinálod a zenekart, semmi másért.

László: - A közönségünk szerencsére nemcsak olyan, hogy a nézők ott vannak a koncerteken, hanem mindig megőrülnek és ez hihetetlen energiát tud adni. Ezért már megéri. Zeneipar ide vagy oda, mi ezt a lemezt is magánkiadásban jelentetjük meg, mert régimódiak vagyunk és fontos számunkra a fizikai hanghordozó.

Endre: - Kit érdekel? Kit érdekel, ha azt diktálja a trend, hogy építsd magad háromhavonta megjelenő klipekkel és dalokkal. Nekünk még mindig az a fontos, hogy amikor egy zenekar mérföldkőhöz érkezett, lemezekkel is megmutassa magát, mert annak súlya van. Ne csak lebegjen és szétfolyjon egy klipes-dalos térben. A másik dolog, hogy vannak olyan zenekarok, akik a klipjeikkel tök jó nézettséget érnek el, a rádiók is játsszák őket, de egyáltalán nincsenek koncertjeik. Ez így szerintem egy elég nagy kamu.

- Érzitek-e, hogy már egy színtér nagy öregjei vagytok? Hogy esetleg példaképek a friss zenekarok számára?

László: - Különösképpen nem, főleg nem érezzük magunkat öregnek a színpadon. Magyarországon egy bizonyos fokú sikerhez egyszerűen a színen kell lenned évekig, dolgoznod kell, hogy észrevegyenek és pont a legújabban feltűnt zenekaroknál figyelhető meg, hogy a lépcsőket gyorsabban veszik, és úgy kerülnek a fókuszba, hogy húsz év alattiak vagy körüliek.

Endre: - Ez egy tök jó dolog, mert idáig ilyen nem volt. Megy itt a sírás a popzenéről, de ezek a zenekarok mégiscsak el tudják azt érni, amit tíz évvel ezelőtt még képtelenség lett volna. Látni kell az előrelépéseket is.

- Mostani számunkban 1993 a fókusztéma, nektek meg pont ezen a friss albumon szerepel egy 1993 című dalotok. Meséljetek akkor 1993-as zenei emlékeitekről!

László: - Ezt a dalt ehhez a lapszámhoz írtuk! (nevetés)

Endre: - Mi pont húsz éve költöztünk át Szerbiából, tizenkét éves voltam, mondanom sem kell mennyire meghatározó élmény volt. Amúgy ekkor ismertem meg a Nirvanát, de nem az In Uterot, hanem a Nevermindot vettem meg kazettán és örültem, hogy van egy zenekar, amit szeretek és még élnek a tagjai. Aztán ennek nem sokáig örülhettem.

László: - Nekem ez az időszak arról szólt, hogy a zene kezdett a legfontosabb dolog lenni az életemben, de mégse találtam a helyem a kortárs zenékben. Még a nagyon futó Nirvana-, Offspring-, Green Day-vonal se fogott meg, inkább visszafelé haladtam az időben és apu lemezgyűjteménye által a hatvanas-hetvenes évek zenéiben mélyedtem el.

Kata: - Kilenc-tízévesen én még a zeneiskola világában éltem, a klasszikus zenénél tartottam. Arra viszont emlékszem, hogy anyukám könyvtáros volt a suliban és bevitt oda árusítani lengyel Takt-kazettákat. Az egyik padra volt kipakolva és pár évvel később már én is azokból szemezgettem az aktuális kedvenceket. De, hogy ez feketén ment-e, arra már nem emlékszem.

- Hááát…

Kata: - Arra még emlékszem, hogy a keresztapám szerezte be őket.

László: - Akkor képzelheted. (nevetés)

interjú: Dömötör Endre
nyitókép: Lékó Tamás
zenekari fotó: Ív & Candie

A RECORDERES LEMEZPREMIERHEZ A ZENEKAR EGYESÉVEL KOMMENTÁLTA AZ ÚJ ALBUM ÖSSZES DALÁT, ITT OLVASHATÓ.

a Hangmás-lemezbemutató Facebook-eseményoldala

az Újratervezés lyric videója: