„Egy nagy zenei mix vagyok” – Halott Pénz

2013.09.27. 19:08, rerecorder

halott2.jpg

Marsalkó Dávid, azaz Halott Pénz a pécsi rapundergroundból kitörve vált az ország egyik kedvenc fenegyerekévé, a hosszú és rögös utat pedig úgy tette meg, hogy ugyanaz a csibész és őszinte srác maradt, aki 2007-ben még a MySpace-en próbált érvényesülni. Beszélgetésünk apropója a héten megjelent új, harmadik albuma (Szólj anyunak, hogy a városban vagyok, melyet honlapjáról ingyen le lehet tölteni) és a holnapi, A38-on tartandó lemezbemutató koncertje.

- Abszolút az undergroundból jöttél és tulajdonképpen dalról dalra egyre populárisabb zenét csinálsz. Ha meghallgatjuk az Ez az én balladámat meg az A feneked a gyengémet egymás után, olyan, mintha azokat két teljesen különböző előadó készítette volna. Ez a változás mennyire tudatos?

- Tudatosnak semmiképp sem mondanám, talán csak annyiból, hogy tudatosan próbálok fejlődni. A korai időszaktól, úgy 2007-től folyamatosan kerestem a saját hangomat meg világomat, és gyakorlatilag ez most is zajlik. Amit említettél két dalt, nem is nagyon tudom összehasonlítani, mert két teljesen más korszakomban készültek. Az Ez az én balladám egy nagyon nagy favoritom 2007-ből, de ahogy az szólt, ahogy strukturálva volt és úgy érzem, hogy szövegileg is kissé kezdetleges még. Ám az őszinteség mindegyikben megvan. Az Ez az én balladám kvázi egy kisgyerek szövege, de szerintem A feneked a gyengémben is megvan az a fajta őszinteség, ami én vagyok, csak egy teljesen más stílusú számban és teljesen más témában. Sokféle hangulat van az emberben, folyamatosan változnak az életszakaszok, de a lényeg az, hogy mindig ki tudd fejezni önmagad úgy, hogy az őszinte és önmagadhoz mérten hiteles legyen.

A LEMEZ FELVEZETŐ DALÁNAK, AZ ÚGYANÚGY HALLASZNAK A KLIPPREMIERJE IS NÁLUNK VOLT.

- Tényleg régre nyúlik vissza a Halott Pénz-történet, az első kliped, az Angard viszont csak 2011-ben jött ki.

hp fogyasztás előtt.jpg- Igen, elég sokáig nem csináltam egyáltalán klipet. Inkább albumban gondolkodtam, úgy éreztem, hogy azt elkészíteni hihetetlen mérföldkő a karrieremben. A vizualitás nagyon hiányzott az egész sztoriból, és ez valahogy ki is ugrott. Onnantól kezdve, hogy elkezdtem klipeket csinálni, sokkal inkább működött a dolog. Kiderült, hogy talán ez a képi világgal egybekötött zene az erősségem is. Ráadásul ez egy plusz felület, hiszen a videoklipek mehetnek tévében is. Pont jókor jött ki az Angard, ugyanis ez teljesen véletlenül egybeesett a Viva arculatváltásával. Ekkor kezdtek el underground klipeket beemelni, és gyakorlatilag ez volt az első magyar hiphopszám, amit játszottak. Ez egy óriási lökést adott az egész történetnek, mert pont egy olyan szakaszban voltam előtte, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a zenélést. De az Angard meg a klip megmentett, mert akkoriban tényleg úgy voltam vele, hogy nem találtam a helyemet a palettán, és a saját önkifejezésemmel is gondok voltak. Érdekes, hogy a klip sikere, meg az, hogy ezáltal valamennyire reflektorfénybe kerültem, tök nagy lökést és önbizalmat adott, és valahol erre volt szükségem. Ez indította be a dolgokat minden téren, az élő fellépések felé is ellökött, valamint megtanultam, hogy hozni kell a számokat, hogy folyamatosan aktívnak kell lenni.

- Ha már vizualitás: az Angardban a falon egy Kiss Tibi (Quimby) festmény látható. Mesélnél erről egy kicsit?

- A klipet a Keleti Blokkban vettük fel, a haverjaim szerepelnek benne – de ez elmondható az összes videómról, visszatérők a szereplők. Kinéztük a helyszínt, a Spacesh!t zenekar próbaterme előtti részt, de amikor ezt kitaláltuk, még nem volt ott ez a festmény. Aztán mikor nekikezdtünk a forgatásnak, csak néztük, hogy úristen, ez iszonyat jól néz ki, ezért került bele. Hozzáadott értéket képvisel, a véletlenek egybeesésének köszönhetően, ami tök jó. Az meg külön menő, hogy Kiss Tibi festette.

- Most, hogy egyre inkább kezdesz mainstream előadóvá válni, látsz magad előtt olyan negatív példát a magyar hiphopzenei vagy akár a teljes zenei színtéren, amit szeretnél elkerülni?

halott1.jpg- Konkrét példát nem tudok mondani, igazából azt gondolom, hogy az lehet egy járható út, ha nem változik az ember attitűdje. Egyáltalán nem hiszek az underground-mainstream dologban ma már. Ha csak a YouTube-ot vesszük, akkor az médiapiaci szempontból az egyik legmainstreamebb felület a világon. Ha ott fent vagy, akkor nem beszélhetünk undergroundról egy online világban. Az attitűd az, ami talán mégis megkülönbözteti az underground előadókat a mainstreamtől. Akkor lesz mindig emberközeli, ha mindenféle allűrtől mentes az előadó, és megmarad teljesen hétköznapi vonalon a történet. Én is ezt szeretném tartani. A bulvárosodás az, amit teljesen el akarok kerülni. De az, hogy tévében, rádióban megy a zeném, az tök király, én ennek örülök. Szerintem mindenki, aki zenél, ha őszintén magába néz, akkor ugyanígy gondolja. Sokáig az volt a meggyőződés – meg talán kicsit így is volt –, hogy a tévében és rádióban alapvetően nem jó dolgok mennek, de azt gondolom, ez pár éve megváltozott. Vannak olyan csatornák, amik igenis csipegetnek jó magyar zenékből, és szerintem a klasszikus mainstream gondolkodásúakat ki is tolják ezek a csapatok. Elég, ha megnézzük azt, hogy csak hiphop-fronton mennyire erős már a médiamegjelenés. A Hősök, a Punnany Massif és még sorolhatnám, ezek olyan csapatok, akik ugyanolyan attitűddel csinálják, mint három éve, csak mennek a TV-ben és játssza őket a rádió. A hallgatóság pedig szerintem érzi, ha valami emberközeli, nevezhetjük ezt hitelességnek, vagy olyan dolognak, amivel lehet azonosulni.

- A szövegeidben is sokkal inkább foglalkozol hétköznapi, többek által átérezhető problémákkal, mintsem éles társadalomkritikával. Mi az, ami szövegírásra inspirál?

- A társadalomkritika, a kritikus szemlélet azért jellemző rám, ha végignézünk az eddigi munkásságomon. De szerintem ez általában jellemző erre a stílusra. Ez sok mindenben meg tud nyilvánulni, és több olyan dal van, amiben elejtek egy-egy ilyen dolgot, de ezt nehezen tudnám általánosítani. Sokféle dolog megy át rajtam, rezgések, amik körülöttem hatnak rám, akár barátok, ismerősök, akár társadalompolitikai események. Én pedig a hatások elé állok, és mindent magamba szívok és hagyom, hogy mindez átmenjen rajtam. Utána próbálom kifejezni azt, ami hat rám, legyen ez bármi.

HALOTT PÉNZ PROFÜL ROVATUNKBAN TAVASSZAL JUSTIN TIMBERLAKE ÚJ ALBUMÁT KRITIZÁLTA.

- A kezdetektől hatással volt rád a rockzene, ez mennyire befolyásolja a hiphopkarriered?  A Kőváry Zoltánnal készített dalod például pont olyan, mintha a két szenvedélyedet ötvözted volna, de a Soerii & Poolek-féle kollaboráció is egészen rockos. Ilyenkor hagyod felszínre törni a benned lakozó rockert?

- (nevet) A gitárzenék gyerekkoromtól kezdve meghatározóak voltak az életemben, nagyon sok olyan kedvenc előadóm van, aki alapvetően rockzenét játszik. Én úgy gondolom, hogy a rap és a rock & roll társműfajnak tekinthetők, mert mindkettőben fontos a lírikusság, az üzenet, az attitűd. Ha nem is minden számban, de pont például az általad említettekben felszínre tör, hogy én ezen a vonalon is próbálom magamat kiélni. De egyébként is jellemző, hogy sokféle zenét építek a saját világomba, és továbbra is igyekszem mindenre nyitottnak lenni. Nem is mondanám magam klasszikus rappernek, inkább csak egy olyan előadónak, akinél jobban dominál a hiphop. Igyekszem magamat adni, és tényleg ez is vagyok: egy nagy zenei mix. A szöveg szempontjából is nagyon sok előadó hatott rám, akár Lovasi András, akár Bérczesi Robi, mindketten nagy kedvenc szövegíróim, és ők is más műfaj felől jöttek.

- Korábban azt nyilatkoztad, magányos típus vagy, és nehéz együttműködnöd különféle előadókkal, most mégis jönnek sorra a kollaborációid, és a lemezen is több ilyenre számíthatunk. Mi változott, alkalmazkodóbb lettél?

hp szólj.jpg- Egyszerűen csak kinyílt a világ, és megismertem egy csomó új embert, akikkel hasonlóan gondolkodunk, hasonlóan állunk a dolgokhoz. Én is nyitottabbá váltam ezen a téren. Nem baj, ha egy kicsit mások is alakítják a zenémet vagy közvetlen hatást gyakorolnak rám. Érdekes dolgok tudnak ezekből születni. A legfontosabb, hogy általában baráti alapokra épülnek. Másrészről pedig jó kicsit kipróbálni magam más területeken is. Nagyon jó tapasztalatok ezek, sokat lehet belőlük tanulni. De valóban, talán én is kicsit változtam, szeretnék minél több dolog felé nyitni.

- Te vagy a saját szövegeid írója, a saját magad producere. Mit jelent ez egy olyan országban, ahol a producerségnek, nincs nagyjából semmilyen kultusza vagy hagyománya?

- A produceri szakmának többféle értelmezése van. A hiphopban a producer azt is jelenti, aki a zeneszerző, de a klasszikus produceri munkálatok kapcsán mindenképp Rick Rubint említeném meg, ő bele is ássa magát, a végleges hangért is ő a felelős, de ez már más. Hiphopban az előbbi valahol alapkövetelmény, nagyon ciki, ha valaki nem magának írja a szövegeit. A zeneszerzés meg egyszerűen elkezdett érdekelni, jobban ráfeküdtem, és azt gondoltam, akkor lesz teljes a Halott Pénz-világ, ha én rakom össze az egészet. Szóval a zenéket is javarészt én írom, a szövegek pedig természetesen teljesen az enyémek, ami az én számból elhangzik, az minden az én gondolatom, de általában a refrének is, amiket más énekel. Szerintem ez fontos része a Halott Pénz-történetnek, hogy a szöveg és a zene is javarészt én vagyok.

- És ezt a DIY-dolgot hogyan egyezteted össze azzal, hogy régi vágyad az élő zenekaros fellépés? Mit gondolsz, mennyire lesz nehéz beengedni a zenészeket a világodba?

- Ha valaki több emberrel dolgozik együtt, az mindig valamilyen fokú kompromisszumot jelent. Az én esetemben egy hét fős csapatról beszélhetünk, ami tulajdonképpen már össze is állt, és a lemezbemutató koncerten fog majd debütálni élőben. Szerintem csak színesebbé fogja tenni az egészet. A meglévő számokból indulunk ki, de persze azért át kell néhány dolgot hangszerelni. Ez nyilván az én részemről is kompromisszumokkal jár, de a lényeg, hogy a végeredmény színvonalas legyen.


hp zenekar.jpg



- A zenekart honnan gyűjtötted magad köré?

- Abszolút haveri vonalról verbuválódott össze a csapat, a négyfős live crew is, akikkel már egy éve járjuk az országot, illetve a full élő zenekar is a pécsi baráti körből került ki. Pécs egyébként ilyen szempontból kis város, mert a hasonló érdeklődésűek mindig megtalálják egymást. Így mondhatni természetes úton állt össze, aminek én nagyon örülök, hogy nem egy erőltetett dologról van szó, hanem egy közös kreatív munkáról.

- Térjünk vissza kicsit A feneked a gyengémre, mégiscsak egy olyan klipről beszélünk, amit jóval több mint egy millióan néztek meg YouTube-on, ami egészen egyedülálló teljesítmény. Számítottál rá, hogy ez lesz a legnagyobb slágered?

- Megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem számítottam rá, úgy tekintettem rá, mint bármelyik Halott Pénz-számra. Nem gondoltam róla, hogy nagy durranás lehet. Talán a klip is rásegített, meg hogy elkezdték játszani a klubok, bekerült a tánctérre. Úgy vettem észre, hogy az emberek tényleg szeretik ezt a dalt. Talán kicsit hiánypótló lehet, mert alapvetően ilyen tartalmú, felépítésű, groove-osabb vonalú, tánczene és hiphop keverék kevés volt, de azért nagy szerencsém is volt vele. Már egy éves a szám, és még mindig hallom bulikban, és az emberek is pörgetik, ez egy nagyon jó érzés. Hálás vagyok érte, mert egy új löketet és új szintet eredményezett a Halott Pénz-sztoriban.

- Vannak, akik csak ezt a dalodat ismerik, és ez alapján ítélnek meg, ez téged mennyire zavar?

hp 1.jpg- Nyilván örülök neki, ha valaki több dalomat ismeri, de ezen dolgozok is, folyamatosan jönnek az új klipek, amik szintén egész szép sikereket érnek el. Ezekkel próbálom mindig megmutatni egy új arcomat. Aki komolyabb érdeklődő, az úgyis utánanéz a többi dolgaimnak. Ha az ember egyik száma jelentősebb sikereket ér el, mint a többi, vagy esetleg egy teljesen más közegbe is eljut, akkor kicsit azzal fogják azonosítani, de ez az én feladatom, hogy ezen tovább tudjak lépni. Csinálom a dolgaimat, és reménykedem, hogy nem fognak egyszámos előadóként számon tartani.

- Igazi sikersztori a tiéd: a pécsi undergroundból jutottál el a Sziget Magyar Nagyszínpadáig, és lassan valóra válik az álmod, hogy zenekarral koncertezz. Merre tovább?

- Azt gondolom, tényleg sok mindent sikerült elérni, szinteket ugrani viszonylag rövid idő alatt, de előtte is sok év munkája volt abban, hogy itt tartok. És még több év munkája kell ahhoz, hogy ott tartsak, ahol szeretnék. Még rengeteg dolgot akarok elérni a hazai zenei életben, akár zenére gondolunk, akár videoklipekre, élő koncertekre, elég sok minden áll még előttem. Bízom benne, hogy egyszer majd el is fogom érni ezeket. Alapvetően a zenében hiszek, abban is gondolkodom, és ha megnézzük, milyen számokat hoztam ki akár az elmúlt 1-2 évben, az látszik, hogy elég sokféle stílus hatott rám. Az, hogy az élő zene felé elindulok, az is jelzi, hogy szeretném kicsit bővíteni a látókörömet, folyamatosan fejlődni, és tágítani a Halott Pénz-univerzumot. Mindig próbálok inspirálódni, és inspirált maradni.

- A Recorder ehavi fókusztémájához, az Újsulihoz kapcsolódóan kérlek sorolj fel néhány olyan előadót, akikért tiniként odavoltál!

- Mindig is nagyon szerettem a Led Zeppelint, de bírtam a Kris Kross-t is, főleg a Jump című számukat. Egy időben odavoltam a Limp Bizkitért is, Deftones-t is sokat hallgattam, főleg a White Pony lemezt, meg Notorious B.I.G.-t, a Nirvanát és a Beastie Boys-t is.

- És mi az, amit most nem mertél mondani, mert ciki?

- A Limp Bizkitre azért nem vagyok büszke…(nevet)

- Milyen csajokért voltál oda?

- Ha színésznőt is mondhatok, akkor Eva Mendes, Rosario Dawson, a mostani énekesnők közül pedig Jessie Ware. És na jó, A feneked a gyengém talán egy kicsit Jennifer Lopez miatt született…(nevet)

interjú: Biczó Andrea
fotó: Lékó Tamás


Halott Pénz friss albuma innen tölthető le ingyen.

a holnapi lemezbemutató koncert Facebook-eseményoldala


az említett Angard klipje:


és a Jennifer Lopez-inspirálta A feneked a gyengém videója:

https://recorder.blog.hu/2013/09/27/_egy_nagy_zenei_mix_vagyok_halott_penz
„Egy nagy zenei mix vagyok” – Halott Pénz
süti beállítások módosítása