Archív villáminterjú Bat For Lashes-zel 2011-ből

2013.08.08. 15:47, rerecorder

IMG_0556.jpg

Bat For Lashes azaz Natasha Khan tegnap este a Szigeten szépen szóló, nagyon szép ívű koncertet adott. Interjút viszont nekünk nem, de az alábbi visszaemlékezésből kiderül, hogy egy kis közünk azért volt ehhez az csodás eseményhez.

2011. július 23-án, pont azon a napon, amikor Amy Winehouse elhunyt (londoni képgaléria Amy házáról), Londonban voltam egy Portishead által kurált ATP fesztiválon. Volt sok jó koncert (pl. egy tegnapi Bad Seeds-et eléggé seggbe rúgó Grinderman), meg volt elég sok néző. Azzal a barátommal voltam, akivel úgy másfél évvel korábban Amszterdamban láttuk Bat For Lashes-t koncerten és mindkettőnket elvarázsolt. Ez a barátom a szóban forgó ATP fesztivál előtt nem sokkal utazott vonattal Brightonból Londonba és egy idő után gyanús lett neki, hogy a szemben levő ülésen utazó nő nem Natasha Khan-hasonmás, hanem az eredeti példány. Csendben csodálta a jelenséget.


BAT FOR LASHES 2012-ES, ELŐZŐ LEMEZÉT AZ ŐSZ ZENÉJÉNEK NEVEZTÜK.

Szóval ezen az Alexandra Palace-ban tartott ATP-n volt sok néző és az egyik Natasha Khan volt. Tudom, mert egy zajos akármilyen koncert után egyszerre léptünk ki a wc-k ajtaján és egymáshoz kínosan közel léptünk néhányat előre (egek, megint egy wc-s sztori!). Egy mosoly után úgy éreztem, nem hagyhatom cserben az univerzumot, amiért ilyen esélyt adott, én most már nem fogom csendben csodálni a jelenséget. Az alábbi beszélgetés zajlott le:

- Natasha, gyere Magyarországra koncertezni!

- Hú, de imádnék! Egy nap biztosan elmegyek!

- Állat!

Szóval, nincs mit, hogy elhívtam a Bat For Lashes-t Magyarországra koncertezni. Még azt is megbeszéltünk, hogy milyen szuper ez az ATP, meg, hogy milyen szuper volt az amszterdami koncert, aztán partiztunk tovább - külön-külön.

IMG_0625.jpg


Natasha drága, ha tudtad volna, hogy már két éve elkezdtük beszélgetésünket, akkor tegnap biztosan "nem húztál volna ki" az interjúlistáról, de sebaj, majd folytatjuk máskor. Natasha, te szupersztár.

Dömötör Endre

fotók: Lékó Tamás


részlet a tegnapi fellépéséről az A38 színpadról: 

https://recorder.blog.hu/2013/08/08/archiv_villaminterju_bat_for_lashes-zel_2011-bol
Archív villáminterjú Bat For Lashes-zel 2011-ből
süti beállítások módosítása