Az LGT fűbenfekvő jegyet is árul balatoni koncertjére

2013.07.18. 18:50, rerecorder

hajnal_andras.jpg

Mint már írtunk róla, augusztus 18-20. között Nagyon Balaton a Telekommal címmel hét különböző Balaton melletti (környéki) helyszínen, hét különböző karakterű fesztivál (az elektronikuszenei B My Lake, a Petőfi Rádiós Strand: Nagyon Zene Fesztivál, aztán folk, vagy kortárs művészeti) kerül megrendezésre, melyek közül az LGT-féle Tabán Alsóörsönnek ma volt a sajtótájékoztatója - hol máshol, mint a Tabánban.

2013 elején négy teltházas Aréna koncerttel tért vissza az LGT, de a masina robog tovább, augusztus 18-án három órás koncertet ad a zenekar az alsóörsi Európa Kempingben. Mint a mai sajtótájékoztatón kiderült, reggel 10-kor nyílnak a kapuk és a nézők egy egész napos, nagyon laza hangulatú buliba csöppenhetnek, aminek része lehet a strandolás - akár a koncert is nézhető lesz majd a vízből - és a további programok élvezése (zenészek, dj-k, mutatványosok, artisták lépnek fel a színpadon és a strandon is). Délután négy és öt között mindenki szem- és fültanúja lehet, ahogy a nyilvános próbán "beáll" a zenekar, a koncertkezdést a körülmények és a hangulat fogja meghatározni (11-re vége lesz, az biztos), fotózni, hang- és mozgókép felvételt készíteni ér.

“Hatalmas élmény volt számunkra és nagyon úgy tűnt, hogy a közönség számára is ez a négy koncert a Budapest Sportarénában.  Csak egy valami hiányzott, a szabadtér, a szabad levegő, a fűben heverő, zenére váró  (vágyó) emberek, vagy már épp a  zenét hallgató, velünk éneklő, napsütötte, vagy épp esőáztatta  táncoló tömeg, vagyis az a régi tabáni együttlét,  az hiányzott nagyon.  Annyira, hogy ugyan csak műfűvel, de szerettük volna beboríttatni az Aréna padlóját. Sajnos nem kaptunk engedélyt,  de erre most nem is lesz szükség! 

Ezért mondtunk igent a koncert szervezőinek felkérésére, és reméljük, hogy azok, akik jól emlékeznek a tabáni bulikra és azok, akik sosem voltak még, kíváncsiak lesznek és van/lesz kedvük úgy bulizni az LGT-vel, ahogyan anno’ a Tabánban…" – mondta el Presser Gábor a zenekar vezetője.

12 éven aluliaknak felnőtt kísérővel ingyenes a belépés, az alap álló és fűbenfekvő jegy mellett az 1500 darabra korlátozott rajongói jegy a színpadhoz közeli területre szól, az 1000 darabra korlátozott VIP jeggyel pedig lelátóról lehet élvezni az eseményeket, jár mellé parkoló és egy LGT-póló is. Jegyvásárlás itt, kedvezményes jegyek augusztus 9-ig válthatók.

Az eseményre "Budapestről egy régi és csodaszép különvonat, a ZENEVONAT indul Alsóörsre, majd onnan vissza. A retúrjegy ára: 2990 Ft. Indulás: 11:55-kor a Nyugatiból, majd visszafelé indulás éjfélkor. (Pontos információ: a honlapon!). Az alsóörsi pályaudvartól kb. 17  perc gyalog a helyszín."

AHOGY ARRÓL ELSŐKÉNT A RECORDER SZÁMOLT BE: PRODIGY & ALCHEMIST IDEI KÖZÖS LEMEZÉN EGY 1982-ES LGT-DAL ADJA A GROOVE-OT.


nyitófotó: Hajnal András
http://nagyonbalaton.hu/

Címkék: lgt presser gábor
https://recorder.blog.hu/2013/07/18/az_lgt_fubenfekvo_jegyet_is_arul_balatoni_koncertjere
Az LGT fűbenfekvő jegyet is árul balatoni koncertjére
süti beállítások módosítása