"Olyan nem lesz még egy, mint a Wu-Tang Clan" - Inspectah Deck (interjú)

Az idei Balaton Sound legjobb élő fellépését adó Wu-Tang Clannel majdhogynem lehetetlen (helyzetű) küldetés volt interjút készíteni. Az még hagyján, hogy a nyolc mc kb. ugyanennyi irányba szétspriccelt a backstage-ben a koncert után, de ráadásul a fesztivál sajtóosztályával csak annyit egyeztetett a menedzsmentjük előzetesen az interjúkról, hogy "majd ahogy kialakul". Így aztán a backstage pihenő részében elindult a klántag-vadászat. Miután a csapat két leghíresebb tagja, Method Man és Ghostface Killah kőkeményen lepattintott bennünket, rávetődtünk a legkúlabban kinéző Wu-katonára, Inspectah Deckre, aki némi szájhúzogatás után végül ráállt egy rövid beszélgetésre. A villáminterjú alatt ugyan többször bejelzett a bullshit-detektorunk, cserébe viszont Raekwon megmutatta nekünk, milyen is a real hiphop shit.

- Egyes sztárrapperek hajlamosak elalibizni az élő fellépéseiket, de nálatok semmi üresjárat és percekig tartó közjáték nem volt, csak nyomtátok masszívan egymás után a számaitokat…

- Á, mi képtelenek lennénk csak úgy lazsálni a színpadon! Nekünk ez túlságosan is a szenvedélyünk, szívvel-lélekkel csináljuk, a koncertezés a mai napig felpörget bennünket, és minden show-ba megpróbáljuk a maximumot beleadni. Ahogy Meth’ (Method Man - a szerk.) szokta mondani, ami energiát mi kapunk a közönségtől, ugyanannyit adunk nekik vissza.

- Nyilván megvan köztetek az összhang a színpadon, de mégis, milyen kémia működik nálatok ilyenkor?

- Ahogy mondod, húsz év után már mindenki ismeri a többiek minden lépését, rezdülését; ha ő balra, akkor én jobbra, ha ő hátra, én előre, ez megy már magától. Néha persze előfordul, hogy szó szerint egymásba botlunk, ilyenkor röhögünk egyet, mert mi mindannyian jól érezzük magunkat a színpadon - és szerintem ez a mi kémiánk lényege.

- Húsz éve csináljátok, mi hajt még benneteket?

- A hiphop. Az az életünk. És a célunk a világhatalom. (nevet) Azért koncertezünk, hogy újra és újra meghódítsuk a világot. Azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk, és addig csináljuk, amíg élünk. Nem kommersz rapperek vagyunk, úgyhogy nem kell kiszolgálnunk senkit vagy aggódnunk azon, hogy játssza-e a rádió a dalainkat, csak tesszük, amit jónak látunk.

- Évekig függőben volt, hogy lesz-e új albumotok, ami úgy tudni, hogy már tényleg készül. Hogyan dőlt el végül, hogy megcsináljátok?

- Nálunk ezt mindig a közönség dönti el. Most mindannyian úgy éreztük, hogy az emberek akarnak új lemezt, úgyhogy itt az ideje megcsinálni.

- Mire számíthatunk az új lemezen?

- A szokásosra: jóféle underground hiphopra, lélekkel és érzéssel, Wu-Tang-módra. Olyasmi lesz, mint a 36 Chambers (Enter the Wu-Tang (36 Chambers), az 1993-as első lemez - a szerk.). Most minden swagről szól meg hasonló szarságokról, mi viszont keepin’ it hiphop. Már mindannyian negyvenesek vagyunk, a kilencvenes évekből jövünk, és maradunk is azon a csapáson.

- Mit gondolsz a jelenlegi hiphopról?

- Azt, hogy teljesen más irányba tart, mint amikor mi kezdtük. Remélem, az új albumunk egy kicsit visszatereli arra az útra, amin mi is vagyunk. De hát ki tudja, a világot nem tudjuk megváltoztatni. Lehet, hogy azt mondják majd ránk, ha kijön a lemez, hogy de hát ezek már túl öregek, vagy azt, hogy hé, ezek a muthafuckák úgy nyomják, mintha húszévesek lennének. (nevet)

- Van szerinted a mostani hiphopban olyan "klán”, mint ti vagytok? Mondjuk az Odd Future?

- Olyan nem lesz még egy, mint a Wu-Tang Clan, soha! Könnyű összeterelni nyolc mc-t, de attól az még nem lesz egy másik Wu-Tang Clan. Nálunk is mindenkinek ott a szólókarrierje, de közben van összetartás is. Ma minden az egóról szól, minden rapper csak saját maga akar lenni akkor is, ha csapatban van. Mi igazi tesók vagyunk.

És eközben a backstage közvetlenül a nagyszínpad mögötti részén... 

Miután kollégáim bementek a backstage backstage-ébe interjút készíteni, én a biztonsági őrrel maradtam az alap backstage-ben. A nagyszínpadhoz felvezető lépcső és egy wc-konténer között. Nem volt jobb dolgom, megnéztem hogyan fest Avicii hátulról a színpadon. Aztán a biztonsági őr válla fölött lestem, hogy Method Man jön felém, majd visszafordul. Pedig már nagyon örültem, hogy esetleg kezet foghatok Melvin ’Cheese’ Wagstaff-fal, legyen ez bármennyire is ijesztő. Aztán pár perccel később mégiscsak eljött a Wire-pillanatom. Raekwon kijött a biztiőr mellett, és persze rám sem bagózva, bement a wc-konténerbe. Láttam, mert nem volt jobb dolgom. Még akkor is odanéztem, amikor fél perccel később kijött és intett lazán, hogy menjek oda. Én, mint a legkisebb sarki fiú, tipliztem a főnökhöz, hogy elkesen elszaladjak neki a cornershopba kóláért. Erre azt mondja nekem Raekwon: "állj ide az ajtó elé, és ne engedj be senkit”. Nem húzta alá, de lehetett érezni, hogy a senki, az SENKI-t jelent. A wc-konténer bejárati ajtajáról volt szó, ami az előtérbe nyílt, onnan egy ajtó balra a férfiaknak, egy jobbra a nőknek. Ahogy láttam, a férfiajtó mögött is volt még több fülke, és alighanem egyik ajtózár sem működött. Becsuktam hát az ajtót és eléálltam. A biztonsági őr furán nézett, de én is rá. "Öreg, nekem itt dolgom van, chill, muthafucka.” De hogy mi dolgom is pontosan, azt nem tudtam. Raekwon valamit feltol odabent? Vagy inkább kitol? És mi a faszt csinálok, ha megjelenik egy másik sztár és be akar menni? Mondjuk Avicii leszalad a színpadról, mert rájön a valami. Mindegy, gondoltam, nem engedek be senkit. A Wu-Tang Clannel senki sem baszakszik. Eltelt vagy öt perc, mire megjelent a góré (volt egy kis ablak az ajtón, azt a szemem sarkából figyeltem), biccentett, félreléptem az ajtóból, hogy kiengedjem. Az egyik kezével gatyáját igazgatva, másikkal a telefonját tartva beszélt. Nem nekem. Elhaladt mellettem, megbokszolta a vállam és egy „kösz!”-t motyogott, és mutatott egy oké jelet a kezével. Aztán beballagott a backstage backstage-ébe a biztonsági őr mellett. Én meg csak álltam ott, hogy ez meg mi volt. Egy szót se kellett szólnom és Raekwon csicskája lettem. Ez aztán a real hiphop shit!


interjú: Forrai Krisztián

backstage élménybeszámoló: Dömötör Endre

fotók: Lékó Tamás