Százezer forintnál tart a licit a Fishing On Orfű nagyszínpadának nevéért

2013.05.14. 09:41, rerecorder

34.jpg

Mivel a Fishing On Orfű fesztivál nem adta el egyetlen cégnek sem a nagyszínpad nevét, a szervezőknek eszébe jutott, hogy miért ne tarthatnának a színpadelnevezésről jótékony célú licitálást magánszemélyek számára, így aztán idén bárki nevét viselheti a FOO fő színpada! Jelenleg picivel százezer forint felett tart a licit, de ennyit igazán megér egy kis országos hírnév. Az árverésbe itt lehet bekapcsolódni.

A Fishing on Orfű eddig is híres volt közvetlenségéről, így talán az sem meglepő, hogy a fesztivál nagyszínpada idén akár a te nevedet is viselheti. “A program véglegesítése során jutott eszünkbe, hogy még egyik fesztiválon sem volt olyan, hogy Kovács János nagyszínpad. Ha nem egy cégnek adjuk a nevet, akkor miért ne legyen az bárkié?” – mondta el Lovasi András, a Fishing egyik főszervezője. “Azt is egyből eldöntöttük, hogy a befolyt összeget jótékony célra fordítjuk” – tette hozzá.

A játékszabályok egyszerűek: csak magánszemély licitálhat, a licit alapja és a licitlépcső is 100 forint. A nyertes csak saját vagy szerettei nevét, annak esetleg becézett változatát választhatja a nagyszínpad nevéül. A fesztivál a győztesnek külön molinóval kedveskedik. Az árverésből befolyt összeg egészét a pécsi Misina Természet- és Állatvédő Egyesületnek ajánlják fel a szervezők. Az árverés június 3-áig tart.

Az idén négynapos Fishing on Orfű június 19. és 22. között kerül megrendezésre. A fesztivál nulladik napja a Kispál és a Borz előtt tiszteleg.

https://recorder.blog.hu/2013/05/14/szazezer_forintnal_tart_a_licit_a_fishing_on_orfu_nagyszinpadanak_neveert
Százezer forintnál tart a licit a Fishing On Orfű nagyszínpadának nevéért
süti beállítások módosítása