DJ Shadow-t kirúgták egy klubból Miamiban, mert túl előremutató zenét játszott (videó)

2012.12.20. 22:45, recordernews

djshadow.jpg

Elég elővennünk bármelyik aktívabb lemezlovas ismerősünket, és rákérdezni, milyen különféle módokon akasztották már meg az előadásában, és onnantól kezdve akár kényelmesen el is helyezkedhetünk, mert jó eséllyel nem egy vagy két esetet említ majd. Dunákat lehet rekeszteni a telefonos-számkérős sztorikkal, és ezek valahol még szórakoztatóak is  amikor azonban nem a közönség soraiból variál valaki, hanem felső szintekről, az már meglehetősen demoralizáló tud lenni. Lelkes hobbisták esetében is, az alábbi történetnek azonban nem kisebb név a főszereplője, mint az instrumentális hip hop egyik legfontosabb alakja, DJ Shadow.

SHADOW NAGY VINYLBARÁT, NEKI IS JÓ SZÍVVEL AJÁNLJUK BUDAPEST LEMEZBOLTJAIT.

Shadow, aki 40. születésnapját ezen a nyáron ünnepelte, Miamiban játszott a hétvégén, azaz játszott volna, mert személyesen a buli szervezője súgta a fülébe, hogy ezt akkor így tovább ne. A pontos szavakat nem ismerjük, az alábbi videó szerint a legendás lemezdzsanki a következőket közölte a mikrofonon át a bulizókkal: "régóta várom már, hogy itt játszhassak, de azt imént azt mondták nekem, hogy ez az izé túl future nektek."

Később a Twitteren közölte: "Nem érdekel, ha a világ összes aranyifjú-klubjából kidobnak. Sosem fogom beáldozni a DJ-becsületemet... Soha." Később pedig azt tudatta mindenkivel: hamarosan feltölti a teljes mixet, ami miatt eltávolították a keverő mögül. Szerinte egyébként vagy a drum & bass miatt kapta ezt, vagy az előtte felrakott trap és juke-számok miatt.

Az biztos csak, hogy a promóter akkor lépett oda hozzá, amikor ezt játszotta:

Címkék: dj shadow
https://recorder.blog.hu/2012/12/20/dj_shadow-t_kirugtak_egy_klubbol_miamiban
DJ Shadow-t kirúgták egy klubból Miamiban, mert túl előremutató zenét játszott (videó)
süti beállítások módosítása