Mi mozgatja ma a zenét és mit mozgat ma a zene? Indul a Zenei Hálózatok Estek 2. szezonja

2012.10.25. 16:30, Recorder.hu

zeneihalozatok.jpg
Ha mindent tudni akarsz a digitális zenepiac legújabb fejleményeiről, a zenei közösségi trendekről, zenei menedzsmentről, színterekről és kultúráról, akkor látogass el a Zenei Hálózatok Estek második szezonjának novemberi előadásaira! A Szimpla Kert mozitermében csütörtök esténként elismert hazai szakemberek, kutatók és zenészek osztják meg veled tudásukat, és válaszolnak minden kérdésre - sőt idén Budapest mellett már Szegeden és Debrecenben is.

A Zenei Hálózatok Estek második szezonjában összesen 17 előadóval és témával találkozhatnak, akik eljönnek
a budapesti, szegedi és debreceni alkalmakra. A budapesti sorozaton összesen öt alkalommal kilenc előadó fog
beszélni a saját területének legfontosabb kérdéseiről, és ahogy eddig, az előadások után most is lehetőség lesz kötetlen beszélgetés formájában megvitatni az előadást. Debrecenben egy kerekasztal-beszélgetés, Szegeden pedig egy egynapos előadás-sorozat formájában jelenik meg a Zenei Hálózatok Estek. Részletes program és flyer alább.

Budapest

Időpontok: 2012. november, csütörtökönként 19.00-21.00
Helyszín: Szimpla Kert moziterem, Kazinczy u. 14.

November 1-jén Gerényi Gábor internetes tartalomszolgáltatási szakember, az Index egyik alapítója Az ipar
vége és a zene kezdete címmel beszél majd a zeneipar legújabb trendjeiről.

November 8-án Vályi Gábor, A BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének adjunktusa, a Prezi kutatója,
a Tilos Rádió DJ-je beszél lemezgyűjtésről, közösségről és identitásról a digitális korban, és Hubai Gergely
filmzenei szakíró a filmek készítése során kidobott filmzenékről.

November 15-én Batta Barnabás kommunikációs szakember, trend- és kultúrakutató a magyar partykultúra
múltjáról, jelenéről és jövőjéről ad elő, Pléh Dániel, a muzzak.blog.hu bloggere (és a Recorder.hu Zeneipar rovatának vezetője) pedig az új online zenei üzleti modelleket mutatja be.

November 22-én Fodor Attila Kevin zenész (Fine Cut Bodies) tart bemutatót a sound designról,
hangszobrászatról és zenéről, Sütő Márton, a BME Filozófia és Tudománytörténet tanszékének PhD
hallgatója, zenész pedig a zene, a matematika és Isten kapcsolatáról a 17. századi Franciaországban tart előadást.

November 29-én Morcz Fruzsina könnyűzenei szervező és zeneipari előadó mindent elmond a zenei
menedzsment-készségek fejlesztéséről, utána Bodrogi András digitális zenei szakértő, újmédia-menedzser,
dalszerző-énekes a hazai digitális zenepiac kihívásairól, követelményeiről és dilemmáiról beszél majd.

Debrecen

Időpont: december 5., 12.00-13.30
Helyszín: Debreceni Egyetem, XI. terem

A debreceni kerekasztal-beszélgetésen kutatók, zenészek és szakemberek vizsgálják meg a vidéki zenei
színterek lehetőségeit: Kálai Sándor médiakutató, DE, Vékony Zsolt újságíró, zenész, koncertszervező, Barna
Emília popzenekutató és a Hatred Solution mathcore zenekar részvételével.

Szeged

Időpont: november 23. (pontos időpont hamarosan)
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem (pontos helyszín hamarosan)

A szegedi egynapos előadás-sorozaton zenéről, színterekről és új médiáról is szó lesz: Mezei Péter jogász
fájlcseréről és szerzői jogi háborúról, Mátyus Imre médiakutató crowdsourcingról és crowdfundingról a
könnyűzenében, valamint Tóth Benedek médiakutató és Nagy Gergely irodalmár, kultúrakutató a magát
szórakoztató színtérről fognak beszélni.

Az alábbi linkeken elérhetőek az egyes előadások Facebook-eseményei, ahol további
részletek olvashatók az előadásokról és előadókról:

Összes Facebook-event:

http://www.facebook.com/zeneihalozatok/events

November 1.: Gerényi Gábor: Az ipar vége, a zene kezdete

http://www.facebook.com/events/236265086500537

November 8.: Hubai Gergely: Szakadt zene: Kidobott filmzenék
Vályi Gábor: A lemezhegyen is túl: Lemezgyűjtés, közösség és identitás a digitális korban

http://www.facebook.com/events/125486464267897

November 15.: Batta Barnabás: 20 év - a magyar partykultúra múltja, jelene és jövője
Pléh Dániel: Új üzleti modellek a zenében: elkezdődött-e a jövő?

http://www.facebook.com/events/189290264529233

November 22.: Fodor Attila Kevin (Fine Cut Bodies): Sound Design - hangszobrászat és zene
Sütő Márton: Zene, matematika és Isten – Egy zeneenciklopédia a 17. századi Franciaországból

http://www.facebook.com/events/425738864155941

November 29.: Morcz Fruzsina: „Mi mindent kell tudni”: Örkény után szabadon, avagy zenei menedzsment-hallgatók készségfejlesztése
Bodrogi András: A hazai digitális zenepiac kihívásai, követelményei, dilemmái 2012-ben

http://www.facebook.com/events/360288310728311

November 23. (Szeged): Zene, színterek, új média 

http://www.facebook.com/events/167849856687813

 December 5. (Debrecen): Zene, internet, közösségek: A vidéki színterek lehetőségeiről

http://www.facebook.com/events/343716385723564

Flyer:

zhestek2_650.jpg

Címkék: zenei hálózatok
https://recorder.blog.hu/2012/10/25/indul_a_zenei_halozatok_estek_masodik_szezonja
Mi mozgatja ma a zenét és mit mozgat ma a zene? Indul a Zenei Hálózatok Estek 2. szezonja
süti beállítások módosítása