Recorder 005 Party – Edda-dokumentumfilm, Grabowsky, Zombie Girlfriend DJ set, Popbitch

2012.06.11. 16:45, rerecorder

rec005_party_250.jpgToldi Mozi, 2012. június 13.

Egy különleges filmvetítéssel és a Recorder magazinhoz közel álló dj-kkel ünnepli ötödik lapszámának megjelenését a Recorder szerda este a Toldi Mozi klubjában. A legújabb nyomtatott Recorder fókusztémája a Vidék vs főváros címet kapta, ezen belül kiemelt helyen szerepel egy nagy cikk a miskolci EDDA Művek 1983-as feloszlásáról és Budapestre költözéséről. A monumentális írás három részletben kerül fel az oldalra, a búcsúkoncertről szóló második itt olvasható. Az Edda búcsúkoncertjéről Kölyköd voltam címmel dokumentumfilm is készült a Magyar Televízió Ifjúsági Osztálya számára Almási Tamás rendezésében, melyet azonban a zenekar frontembere, Pataky Attila le akart tiltatni. A filmet végül 1985-ben bemutatta a televízió, néhány magyarországi és külföldi filmfesztiválon levetítésre került, sőt még a francia ARTE tévécsatorna is megvásárolta, de itthoni moziforgalmazásba soha nem került. A Recorder most levetíti a ritka filmet és a vetítés után még egy beszélgetésre is sor kerül a film készítőjével, Almási Tamással. (Kérdez: Fábián Titusz és Dömötör Endre.)

A Toldi Mozi klubjában pedig a re-edit műfaj magyarországi prófétája, Grabowsky mutat be meglepően jól táncolható különlegességeket, köztük egy trendi Edda-átiratot is, de dj-zéssel táncra szólít majd a Zombie Girlfriend zenekar, a Holalo brigádból Fünke, a past perfectes Nemere és Popbitch (Kollektiva / Ghetto Bazaar) is.

Minden program ingyenes!

A Recorder ötödik száma korlátozott számban felkapható a helyszínen!

a rendezvény Facebook-eseményoldala:
http://www.facebook.com/events/369147059807103/


http://soundcloud.com/grabowsky
http://www.facebook.com/Ppbtch
http://www.facebook.com/zombiegirlfriend

http://www.facebook.com/holalobp
http://www.facebook.com/past.perfect.hu

részlet egy korabeli Edda-koncertből:

 

https://recorder.blog.hu/2012/06/11/recorder_005_party_ritka_edda_dokumentumfilm_grabowsky_zombie_girlfriend_dj_set_popbitch_funke_nemer
Recorder 005 Party – Edda-dokumentumfilm, Grabowsky, Zombie Girlfriend DJ set, Popbitch
süti beállítások módosítása