Sad Kolibries: King Of The Pointless – EP-premier!

2012.05.05. 13:50, -recorder-

A Recorder-mixtape-pel ünnepelt magyar hálószobapop/lo-fi színtér egyik izgalmas együttese, a Sad Kolibries egy kisbéri szőlőházban indult Skrihár József (gitár, ének) és Gál Tamás (ukulele, gitár, orgona) hobbiprojektjeként, de csak egy éve vált Fodor Csaba (basszusgitár) és Németh Máté (dob, vokál) csatlakozásával igazi zenekarrá. Nagy sikerű élő bemutatkozásukat a novemberi EUShorts-nyitóbulin a svéd Air France duó előzenekeraként tartották, de részt vettek a Record Store Day budapesti lemezboltkoncert-rendezvénysorozatán is (melyről képes összefoglalót is közöltünk), sőt már biztos, hogy a júliusi Warpaint-fellépés előtt is játszanak majd az A38-on. Addig is hallgassuk meg a Pavement-féle hangzáseszményt követő kvartett első rendes stúdióanyagát, a King Of The Pointless című négyszámos Sad Kolibries-EP-t, melynek itt és most a Recorderen tartjuk a premierjét!

Az EP címét a Heat Stroke, Nausea című szám egyik sorából vettük, és nem mellesleg a stúdiómunkálatokat is jól jellemzi a King Of The Pointless cím” – mesélik a Sad Kolibries tagjai. „A zenekar első stúdiós tapasztalata volt ez, úgyhogy ilyen téren gyerekcipőben járunk, de úgy érezzük, sikerült a legjobbat kihozni a számokból. A Stray Dog Studióban Puha Szabolcs hangmérnöki segítségével rögzítettük a dalokat, a keverésnél pedig Mezősi Péter (Sleeping Machine, ex-Hammer Of Gods) segédkezett, akiknek nagyon sokat köszönhetünk ezért. Vendégzenészként közreműködött Szmodics Natália (brácsán a Two Seas és Heat Stroke, Nausea című számokban) és Tóth Sári (xilofonon a Waiting For May-ben), nekik special thanks ezért! Az EP nagyjából 23 perces anyag, és azért esett a választásunk a rajta szereplő számokra, mert ezeken nem szerettünk volna már változtatni a jövőben. A borító Kovács Mirtill Dóra fotója.”

íme a Sad Kolibries négyszámos EP-je, a lejátszó alatt pedig a dalonkénti kommentárok a zenekar tagjaitól: 

The Tallest Tree
A zenekar egyik kedvenc száma. Szeretjük játszani, és mivel ez a dal a problémákról, illetve azok megoldásáról szól, ezért kicsit stresszoldóan hat, amikor végigjátsszuk és lassan minden elcsendesedik.”

Waiting For May
Ezt a számot tettük ki az EP előzeteseként, mivel ezzel kezdődött a keverés, ez lett kész elsőként. A zenekar legpörgősebb száma – amikor Csabi és Máté betársult, talán ez a dal érte el végleges formáját a leghamarabb. A szám felénél hallható Sári xilofonjátéka, amit mindenképpen szerettünk volna legalább egy számba becsempészni, lévén a kezdeti Sad Kolibries erősen xilofonközpontú zene volt.”

Heat Stroke, Nausea
Ezt a számot egyszer már felvettük dobgéppel, egy mikrofonnal és a Recorder hálószobapop-válogatására is felkerült, azonban amikor négyen lettünk, és rendes dob- és basszuskíséretet kapott (na meg persze tempót), akkor evidens volt, hogy stúdiókörülmények között is rögzíteni kell a dalt. A szám utolsó éneke alatt egy kórus-kiabálást lehet hallani, ahol az összes zenekar tag, Nati és Mező is áucs!-ozik.”

Two Seas (Between Haiti And Mikkeli)
Ez az egyik legrégebbi Sad Kolibries-számnak mondható. Az első részét Tomi írta, amikor Joe Finnországban volt Erasmuson. Aztán mikor hazajött, hozzátette a szám befejező részét. A közepetájon hallható gitárriffeket (melyek eredetileg nem szerepeltek a dalban) Tomi a stúdiózás előtt/alatt komponálta meg, és kisebb veszekedések árán végül (hála az égnek!) belekerültek a számba. Itt hallható Nati brácsája – egy próba kellett anno, hogy rájátssza ezt a gyönyört!

ráadásként itt egri koncertfelvétel az EP-nyitó The Tallest Tree élő előadásával:

http://www.sadkolibries.bandcamp.com
http://www.facebook.com/sadkolibries

lejegyezte: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2012/05/05/sad_kolibries_king_of_the_pointless_a_teljes_ep
Sad Kolibries: King Of The Pointless – EP-premier!
süti beállítások módosítása