Rita Redshoes

2012.03.14. 12:20, -recorder-

A38 Hajó, 2012. március 15.

Akik a vörös cipellők szópár hallatán csak a hajdanán az HBO-n is futó erotikus sorozatra tudtak eddig asszociálni, azok jobb, ha félre teszik prekoncepcióikat, ugyanis itt van Rita Redshoes, aki például a koncertplakáton első ránézésre úgy tűnik, mint egy elveszettnek hitt gitáros-énekesnő az ötvenes évek Amerikájából. Márpedig a szóban forgó hölgy a nyolcvanas években született, ráadásul Portugáliában, Rita Pereira néven, és a nyilvánvaló tengerentúli elődök mellett ott van zenéjében a fado hatása is. Már tinédzserként színpadon állt, az Atomic Bees nevű garázszenekar élén, amellyel egyszer még a Cranberries előtt is felléphetett Lisszabonban. A neves portugál énekessel, David Fonsecával közös duettje kapcsán még többen felfigyeltek rá, hát még akkor, amikor Dream On Girl című számát felpakolta a MySpace-re 2008-ban. A dal szerepelt Golden Era című bemutatkozó lemezén is, melyet aztán a 2010-es Lights & Darks követett.

Rita ezen az estén mindkét albumról játszik dalokat, a koncert második felében pedig a feldolgozásoké a sor: PJ Harvey-, Nina Simone-, Joan Jett-, Joni Mitchell- és Edith Piaf-számokat ad elő sajátos értelmezésben.

Jegyár: 2000-3000 Ft

http://www.ritaredshoes.com


a Dream On Girl videója:

a szintén a 2008-as bemutatkozó albumról való The Beginning Song:

a 2010-es lemezről az It's A Honeymoon:

az Afraid című Nico-dal feldolgozása 2012 márciusából:

Címkék: a38 nico rita redshoes
https://recorder.blog.hu/2012/03/14/rita_redshoes
Rita Redshoes
süti beállítások módosítása