Calvin Harris feat. Ne-Yo: Let's Go

2012.03.06. 07:50, -recorder-

Lehet, hogy 2011-ben Adele adta el a legtöbb albumot,  de a kislemezlisták királya Calvin Harris volt Nagy-Britanniában: a Music Week magazin kimutatása szerint a brit slágerlistát az 1984-es születésű skót DJ-producer-énekes szerzeményei uralták, a Feel So Close mellett a Kelisszel elénekeltetett Bounce és a Rihannával közös We Found Love (ez utóbbival hat héten át volt listavezető), ráadásul utólagos társzerzői kreditet szerzett még annak a nyomorult Chris Brownnak a Yeah 3x című slágerében is, miután bebizonyította, hogy azt az ő 2009-es I'm Not Alone című No.1 sikerdalából lopták. Mindezek után nem meglepő, hogy mekkora érdeklődéssel várta a szakma és a közönség Calvin első 2012-es jelentkezését, annál is inkább, mert a 2007-es I Created Disco és a 2009-es Ready For The Weekend után az idei évre beígérte már harmadik albumát is. Erről a harmadik albumról a már említett Bounce és Feel So Close után most itt a harmadik kislemezdal, a dalszerző-producerként is aktív amerikai R&B sztár Ne-Yo (született: Shaffer Chimere Smith Jr., 1979) által énekelt Let's Go, melynek a hétvégén volt a rádiós premierje Pete Tong műsorában, de a teljes csonkítatlan stúdióverziót csak tegnap éjszaka tette ki Calvin Harris a YouTube-csatornájára.

a hivatalosan 2012. április 23-án megjelenő Let's Go kislemez borítója:

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ráadásnak itt egy instrumentális Calvin Harris-felvétel is 2011-ből, az Awooga:

és ha már mindenáron kell mutatni valamit Ne-Yótól is, hát legyen ez az MTV Unplugged felvétel 2007-ből:


http://www.calvinharris.co.uk
http://www.neyothegentleman.com

összeállította:
 Déri Zsolt

Címkék: ne yo calvin harris
https://recorder.blog.hu/2012/03/06/calvin_harris_feat_ne_yo_let_s_go
Calvin Harris feat. Ne-Yo: Let's Go
süti beállítások módosítása