Az új Amber Smith-album borítója és részletes dallistája + a keddi premier részletei

2012.02.17. 19:05, -recorder-

Egy éve épp itt a Recorderen adtuk hírül, hogy a magyar indie szcéna egyik legrégebbi – a 2006-os rePRINT és 2008-as Introspective albumok idején pedig már a legjobbjának is számító – zenekara, az Amber Smith másfél év szünet után új felállásban tér vissza a szóban forgó hazai színtérre: Poniklo Imre dalszerző-gitáros-énekes, Ács Oszkár basszista-vokalista és Bátor Bence dobos mellé a Spacesh!t együttesből ismert Szabados Gergely gitáros és Póka Zalán billentyűs csatlakozott állandó tagként. Poniklóék a visszatérő tavaszi Square 1 EP után (melyről a Hate To Predict című dalnak a premierjét itt nálunk tartották) 2011 végére egy teljes nagylemeznyi anyaggal is elkészültek – és a borítót, illetve a részletes dallistát és a közreműködők névsorát már most közre tudjuk adni a címnélküli új Amber Smith-albumhoz, melynek teljes premierje február 21-én kedden délután 4-kor lesz itt a Recorderen.

Az Amber Smith ötödik sorlemezét – melynek mintegy felében Ács Oszkár is társzerzői kreditet kapott a frontember mellett – 2011 februárjában kezdték rögzíteni Sándor Dániel hangmérnökkel a Metropol Stúdióban, és az év utolsó hónapjaiban fejezték be Polyák Eszter segítségével a zenekar próbahelyén, a Vesztergombi Dávid által hangszerelt vonószenekari részeket pedig a Magyar Rádióban rögzítették. A Your Life Is My Death című számban Ács Oszkár a fő énekes, a Faster Than The Speed Of Lightban pedig a Neo énekesnője, a legutóbb az Occam projektben is közreműködő Hodosi Enikő hallható vendégként. „Sosem gondoltam, hogy női hangot szeretnék egy Amber Smith-dalba, és persze, Enikő is sok helyen énekelt már a Neón kívül, de ez a dal adta magát, és szerintem az egyik legjobb felvétele lett Enikőnek is. Ehhez tervezünk videót amúgy a következő hónapokban” – mondta el a Recordernek a közös szám keletkezéséről Poniklo Imre, aki azt is elárulta, hogy nagy részben életének „egyik legrosszabb és főleg legnehezebb időszaka”, házasságának szétesése ihlette az új albumot. „Ha már úgyis mindenki hasonlítgat és párhuzamokat akar találni, akkor szellemiségben leginkább a Blur 13 című lemezéhez hasonlítanám. Zeneileg azonban teljesen más, bár a Bourbon And Soda pont arra a Blurre hajaz. Nehezen tudnék zenei hatásokat mondani, amik ezt az albumot ihlették (ha nagyon kéne, még talán a Nationalt tudnám mondani, amit Bence hatására kollektíve megszerettünk, de ez főleg a dobsoundon hallatszik meg). Inkább filmes, irodalmi, kulturális élmények, amik erősebbek ez alkalommal.” (A lemezhez tartozó teljes és részletes szerzői kommentár a keddi premiercikkben lesz olvasható.)

Az új album dallistája:

amber smith (2012)

1. Unanswered
2. Square 1
3. Bourbon And Soda
4. Faster Than The Speed Of Light
5. Ise
6. If I Had A Reason
7. Your Life Is My Death
8. Cinnamon In My Pocket
9. Hong Kong Falls


Az album a mai naptól már előrendelhető a zenekarnál a  band@ambersmith.hu  e-mail címen. A lemezbemutató koncertre a keddi Recorder-premier és hivatalos digitális megjelenés után négy nappal, február 25-én szombaton kerül sor az Akváriumban (ex-Gödör), az Amerikába induló Moog lemezbemutatójával közös rendezvényen, ahol már CD-n is kapható lesz az új Amber Smith-anyag, és a zenekar állandó vizuáltervezőjének, az aktuális album borítóját is jegyző José Simonnak a kiállítása is megtekinthető.

(Recorder, Déri Zsolt)

http://ambersmith.hu
http://www.facebook.com/ambersmithband

a lemezbemutató koncert Facebook-eseményoldala:
http://www.facebook.com/events/171035273006319

az áprilisi Square 1 EP, melyről a címadó dal az albumra is átkerült:

a Square 1 című dal tévés premierje 2011 márciusában:

Címkék: premier neo amber smith
https://recorder.blog.hu/2012/02/17/az_uj_amber_smith_album_boritoja_es_reszletes_dallistaja
Az új Amber Smith-album borítója és részletes dallistája + a keddi premier részletei
süti beállítások módosítása