Lana Del Rey: No Kung Fu – a 2007-es Lizzy Grant-demó

2012.02.13. 11:30, -recorder-

Azon a héten, hogy megjelent a nyomtatott Recorder magazin negyedik lapszáma a címlapján Lana Del Rey-jel (a belsejében meg a karrierjét áttekintő nagy profilcikkünkkel és a lemezlistákat letaroló friss Born To Die albumról írt kritikánkkal), nyilvánosságra került az énekesnő első igazi demója 2007-ből. A húszéves Lizzy Grant dalszerző-gitáros-énekesnőt ennek a 22 perces hatszámos demókazettának a nyomán fedezte fel a 5 Point Records nevű kis New York-i lemezcég és a nagynevű David Kahne producer, aki abban az időben – a megelőző évben megjelent Strokes- és Regina Spektor-albumok után – épp Paul McCartney Memory Almost Full című lemezén dolgozott a stúdióban (igen, az énekesnő rögtön össze is ismerkedhetett Sir Paullal). A demón szereplő hat Lizzy-szerzeményből négyet ismerhetünk Kahne-féle végső verziójában (a Yayo már a 2008-as Kill Kill EP-n is szerepelt, majd a Brite Lites, Jump és Put Me In A Movie társasában ott volt a 2010 elején digitális formában rövid időre piacra került Lana Del Ray A.K.A. Lizzy Grant albumon is), de a Get Drunk és Jimmy Necco című dalokat most hallhatja először a nagyközönség. Az alábbiakban a teljes hatszámos demó anyaga meghallgatható, sőt le is tölthető.

a No Kung Fu demó számait a fenti rajongói videón az Álom luxuskivitelben című 1961-es film képei kísérik –  ezek pedig a dalcímek és a kezdési időpontok a 22 perces anyagon belül:

00:00   1. Brite Lites
03:03   2. Get Drunk
07:31   3. Jimmy Necco
10:25   4. Jump
13:18   5. Put Me In A Movie
17:30   6. Yayo


a demó anyaga innen tölthető le:
http://www.mediafire.com/?664iygsn4glwz4u
vagy innen:
http://www.mediafire.com/?ymnfvyirmfc4tkh

a Yayo című dal egy korabeli koncertvideón:


http://lanadelrey.com

összeállította: Déri Zsolt
 

egy rajongói borító:

.

 

Címkék: lana del rey
https://recorder.blog.hu/2012/02/13/lana_del_rey_no_kung_fu_a_teljes_2007_es_demo
Lana Del Rey: No Kung Fu – a 2007-es Lizzy Grant-demó
süti beállítások módosítása