LaFaro + Kollaps

2012.02.12. 15:30, -recorder-

Instant, 2012. február 12.

Vasárnap estére egy aktuális poszt-hardcore zenekart ajánlunk Észak-Írországból, és ezekért a srácokért még csak Bécsig sem kell menni, hiszen itt lépnek fel nálunk Budapesten, ráadásul egy ingyenes koncerten! A belfasti LaFaro kvartett (Jonny Black – ének, gitár / Dave Magee – gitár / Cahir O’Doherty – basszus / Alan Lynn – dob) legnagyobb zenei előképei közé a Big Black, a Girls Against Boys, a Jesus Lizard, a földijének számító Therapy? és a Helmet tartozik, utóbbi zenekarral már turnéztak is együtt. A 2004 óta létező együttes eddig két nagylemezt jelentetett meg: a címnélküli debüt 2010-ben látott napvilágot, az Easy Beat című folytatás pedig mindössze pár hónapja jelent meg, és természetesen ennek az anyagnak a turnéjával érkeznek most hozzánk.

A furcsamód egy dzsesszbasszistáról elnevezett LaFaro az új albumon – mely akár konceptlemeznek is nevezhető – érinti az ír identitást, ugyanakkor a zenészek sikeresen veszik lazára is a figurát, és saját bevallásuk szerint olyan idők hangulatát szeretnék visszahozni, amikor a rockzene még szórakoztató volt. Budapesti koncertjükön a helyi előzenekar a Kollaps lesz.

 

A belépés ingyenes!

http://www.lafaro.co.uk
http://www.kollaps.hu

a LaFaro a 2010-es Reading Fesztiválon:

a Kollaps együttes 2010-es klipje, a Confused:

Címkék: instant kollaps lafaro
https://recorder.blog.hu/2012/02/12/lafaro
LaFaro + Kollaps
süti beállítások módosítása