A Horrors november 20-án a Dürer Kertben járt: a fiatal kora ellenére már tekintélyes életművet építő brit kvintett (Faris Badwan énekes, Joshua Hayward gitáros, a basszistából lett billentyűs Tom Cowan, a billentyűsből lett basszista Rhys Webb és a dobos Joe Spurgeon) rövid, de velős koncerten mutatta be az idén júliusban megjelent – és a Recorderen azóta is meghallgatható – Skying című harmadik album és a 2009 legjobb lemezei között emlegetett Primary Colours kulcsdalait, de a goth-punk bemutatkozás, az 2007-es Strange House idejéből már semmit nem játszott. A Recorder kérdéseire a koncert előtt a 25 éves frontember válaszolt, akit a Horrors mellett másik zenekaráról, a Cat's Eyesról is megkérdezhettünk.


- Ha néhány zenekar egyszerre bukkan fel egy adott környékről, az újságírók szeretnek azonnal színteret kiáltani. Ti a Temze torkolatánál fekvő Southend-On-Sea városához köthető „southendi színtérről” indultatok, olyan együttesek mellett, mint a Neils Children, a These New Puritans, a Violets vagy a Wretched Replica. Összekötötte valami ezeket a zenekarokat?

- Ez esetben valóban mondhatjuk, hogy volt egyfajta apró színtér Southendben, de nem azért mintha ezek a zenekarok túl sokat játszottak volna együtt, vagy nagyon hasonlóak lettek volna, hanem mert ott működött az a remek klub, a Junkclub, amit Oliver Abbott alapított a basszusgitárosunkkal, Rhys Webb-bel, és ahol mindig olyan zene szólt, ami nem volt éppen túl divatos. A közös az volt, hogy az összes helyi zenekar ott lépett fel, sőt többen, akik nem voltak odavalósiak, mint például a Violets, lényegében Southendbe költöztek miatta. Ez a klub volt az egyetlen értelmes dolog ott, és azok közül, akik eljártak a Junkba, sokaknak zenekara is volt. Sokan jártak le Londonból is a klub híre miatt, éppenséggel egy idő után már én is Londonban éltem és úgy jártam vissza Southendbe. A Junk jobb volt, mint bármelyik londoni klub. Lényegében ennyi volt a színtér. Amúgy sem tudom pontosan mit is jelent az, hogy színtér.

- A művészeti főiskolás háttér fontos volt a Horrors koncepciójában, a vizuális megjelenésében?

- Nincsen művészeti főiskolás háttér.

- De te művészeti jártál főiskolára, nem?

- Én igen, de a többiek nem. Szó sincs arról, hogy művészeti főiskolás zenekar lennénk. Különben sincs szó arról, hogy mindenki, aki művészsuliba jár, egyúttal benne lenne egy menő zenekarban is, sőt legtöbbjük nem is csinál semmit (nevet).

- De neked, mint a zenekar fő ideológusának megvan ez a háttered, grafikusnak, illusztrátornak tanultál. Mikor autogramot adsz, akkor is szokásod mindig rajzolni valamit az aláírásod mellé, akasztott embert, kis figurákat, ilyesmiket...

- Akkor talán azt mondhatjuk, hogy az aláírási stílusomra volt hatással a művészeti iskola (nevet).

- A lemezborítókat, a zenekar vizuális megjelenését mennyiben felügyeled?

- Egy részét én felügyelem, de igazából mindig együtt, zenekarként hozzuk ezeket a döntéseket. Néha készítek fotókat, de ez minden.

- Hogyan sikerült annak idején megnyernetek az egyik legnevesebb brit videoművészt, Chris Cunninghamet, hogy visszatérjen hét éves önkéntes száműzetéséből, és pont egy olyan fiatal zenekarnak rendezzen klipet, mint amilyenek ti voltatok a Sheena Is A Parasite idején?

- Nem tudom, erről őt kellene megkérdezni. Egyszerűen szerette, amit hallott tőlünk. Szerintem azért nem csinált videókat olyan sokáig, mert semmit sem talált, ami inspirálta volna. Eljött egy koncertünkre, aztán ő keresett meg minket.

- A második albumotokon viszont már producerként is közreműködött pár számban, sőt te azóta a Cat's Eyes projekt kapcsán is dolgoztál vele. Ő afféle hasonlóan gondolkodó művész, akivel együtt tudtok dolgozni?

- Hasonlóan gondolkodó művész, abban az értelemben, hogy nagyon pontosan tudja, hogy mi az, ami tetszik neki, és mi az, ami nem.

- Hogyan működött közre producerként a második lemezen, hiszen ő a klasszikus értelemben nem zenész?

- Sokszor a nem-zenészek a legjobb zenészek.

- Ott volt veletek a stúdióban és mondta, hogy ennek, vagy annak, így kellene szólnia?

- Igen, például a Three Decades felvételeinél ott volt velünk és elmondta, milyen ötletei vannak a dalhoz és meghallgatta a mi ötleteinket.

- A dolgok már az elején is gyorsan beindultak körülöttetek, már a debütáló lemezeteken is nagynevű producerek, hangmérnökök, zenészek (Alan Moulder, Ben Hillier, Nick Zinner) segítettek benneteket. Ők is úgy találták meg a Horrorst?

- Igen, elég sokszor jelentkezik valaki, hogy dolgozni szeretne velünk, ami nyilván nagyon jóleső.

- Szintén ekkoriban dolgoztatok Jim Sclavunosszal, aki nemcsak Nick Cave zenekaraiban van benne, de korábban tagja volt a néhai Cramps együttesnek is, amit viszont ti soroltatok a korai hatásaitok közé.

- Én mondjunk nem soroltam soha a hatások közé a Crampst: hallgattam őket, de nem igazán mondanám, hogy zeneileg nagy hatásúak voltak ránk nézve. Viszont a Cramps ideája, mint olyan, az tetszett nekem.

- Az első két album, a 2007-es Strange House és a 2009-es Primary Colours között óriási a váltás, megjelenésetekben is, de főleg a hangzásotokban. Mi változott bennetek? Milyen új inspirációk értek bennetek?

- Mindig nagyon is sokféle zenét hallgattunk. Csak az újságírók mondták azt, hogy „ezek a srácok Birthday Partyt és Crampst hallgatnak”. Persze ez nem igaz. Csak egy idióta gondolhatja azt, hogy egész nap ücsörögtünk a szobáinkban és Birthday Partyt, meg Crampst hallgatunk. A zene soha nem két-három zenekarról szól. Mindig teljesen eltérő stílusú zenekarokat hallgattunk, mindig az izgalmas hangzású lemezeket keressük, olyanokat, amiket még soha nem hallottunk korábban. Amikor az első albumot készítettük, olyan dalokat írtunk és olyan hangzást hoztunk létre, amilyet akkor éppen szerettünk volna, ami akkor kijött belőlünk. Két év múlva értünk el a második lemezhez, amit nem azzal az elhatározással kezdtünk el, hogy most nagy változásokat eszközölünk, hanem egyszerűen csak eltelt két év és ennyi idő után már nem vagy ugyanolyan, nem akarod ugyanazt a lemezt elkészíteni, amit két évvel korábban. Miért is tennénk? A zenélésnek kreatív tevékenységnek kellene lennie, nem igaz? Valami újat kellene általa létrehoznod, nem pedig ismételgetni magadat.

- A váltás és a fejlődés nagyon fontos a Horrors számára, hiszen az idén megjelent harmadik nagylemez, a Skying is eléggé más, mint az elődje volt.

- Pontosan. És a következő nagylemez is más lesz. Nem kimódolt szándékkal, hanem mert más zenéket fogunk hallgatni, mást akarunk majd létrehozni. Természetes módon. Azzal akarsz foglalkozni, ami izgalomba tart. A fejlődés nagyon fontos. Mindig tanulni valami újat.

- Ezeket a változásokat azért biztosan megtámogatja valami azon túl, hogy milyen új zenéket hallgattok. Egyéb forrásból érkező inspirációk?

- Nem is kell, hogy új zenéket hallgassunk. Neu!-t például már hallgattunk az első lemez idején is, csak akkor még nem volt nyoma a zenénkben, hanem később épült be. De mindig felfedezel valami, amit hatással van rád, a művészeteken kívül is. Soha nem terveztük el, hogy milyenek szeretnénk lenni.

- Milyen hatással voltak a zenétekre a producereitek? Az első két lemez idején még komoly nevekkel dolgoztatok, a második albumon például a Portishead-főnök Geoff Barrow-val is, de most a Skying idején már úgy döntöttetek, hogy teljesen saját magatok felügyelitek a felvételeket.

- A második albumon Geoff Barrow és Craig Silvey lényegében újravette a demónkat. Hallották a demót, és úgy vették fel velünk az anyagot a stúdióban, hogy úgy szóljon, olyan legyen a hangulata, mint a demónknak. Úgyhogy inkább rögzítettek bennünket, mintsem producereltek volna. Most meg azt éreztük, hogy minden a birtokunkban van, nem igazán van szükségünk külső fülre. Felépítettük a saját stúdiónk, és felvettük a lemezt.

- A második és a harmadik lemez közti szünetben oldalági projektekkel is foglakoztatok. Te Rachel Zeffira énekesnővel megcsináltad a Cat’s Eyes-albumot, Rhys Webb és a billentyűsötök, Tom Cowan Spider And The Flies néven adott ki egy kísérletező EP-t. Szükségét éreztétek, hogy eltávolodjatok kicsit a Horrorstól?

- Én nem igazán tartottam szünetet a két zenekar között: épp akkor írtuk a Cat’s Eyes-lemezt, amikor a Horrors-albumot vettük fel. Nem mondanám eltávolodásnak, vagy szünetnek. A Cat’s Eyes egy másik zenekarom, ami örömet okoz és amit szívesen csinálok.

- Szóval akkor párhuzamosan tervezed működtetni a két zenekart, megvan a fejedben, hogy „ezt a dalt a Horrorsnak írom, ezt a Cat’s Eyesnak”?

- Igen, és épp most írjuk Rachellel a második Cat’s Eyes-lemez anyagát.

- A Horrors-tagok testvérei is sikeres zenekarokban tűntek fel nemrégiben. Tom Cowan fivére, Freddie Cowan a Vaccines gitárosaként, míg Rhys Webb öccse, Huw Webb a S.C.U.M. basszusgitárosaként került idén reflektorfénybe. Adtatok nekik tanácsokat? Például, hogy hogyan kezeljék a sajtót?

- Nem (nevet). Nincs szükségük a tanácsomra.

- Az új Horrors-lemezen az egyik hangsúlyos újdonság a baggy ritmusok megjelenése, például a Dive In című dalban. Hatottak rátok az olyan manchesteri zenekarok, például a Happy Mondays?

- Happy Mondays! (felnevet) Kurvára nem. Az nem is igazi zenekar. Csak egy rakás kibaszott drogos (nevet). De ami a ritmusokat illeti, erről igazából a dobosunkat, Joe Spurgeont kellene megkérdezned. A Stone Rosest például szeretem, de őket a Primary Colours idején hallgattuk. Igazából azt hiszem, a Stone Roses volt a legnagyobb hatással a Primary Coloursre. De erre a mostani albumra már nem. Persze amikor lemezt készítünk, nem lehet mondani, hogy egyetlen zenekart hallgattunk, mert nem igaz. Nem akarjuk egyetlen zenekar karrierjét sem újrateremteni, vagy olyanokat mondani, hogy „ez a mi Joy Division-lemezünk”.

- Megszólalás tekintetében az új lemez fogja be a Horrors-diszkográfiában a legszélesebb spektrumot. Hallható rajta nyolcvanas évekbeli hangzás, a korai kilencvenes évek is, és az egészet áthatja a pszichedélia.

- A helyzet az, hogy 2011-ben már nem tudsz úgy lemezt kiadni, hogy ne lehetne azt hasonlítani a nyolcvanas évek, vagy a kilencvenes évek hangzásához. A valóság viszont az, hogy bent vagyunk a stúdióban, dalokat írunk és egyáltalán nem gondolunk arra, hogy be szeretnénk célozni valamelyik évtizedet. Ez igazából rajtatok, újságírókon múlik, hogy hogyan fogjátok meg az egyes lemezeket. Egészen egyszerű a helyzet: olyan zenét szeretnénk létrehozni, amit izgalmasnak találunk. És egészen addig írjuk a dalokat, ameddig kellően izgalmasak lesznek számunkra. Semmi másra nem gondolunk közben.

- Mit gondolsz, szemléletében az új lemez pszichedelikusabb, mint a korábbiak voltak?

- Mindig is az érdekelt bennünket, hogy olyan legyen a zenénk, ami érzéseket vált ki a hallgatóinkból, és azt hiszem, a pszichedelikus zenét meg lehet ily módon határozni. Olyan zenét akarunk létrehozni, ami bekapcsol valamit az emberekben. De nem hiszem, hogy bármit is tettünk volna azért, hogy szándékosan pszichedelikus hatású legyen a Skying.

- Van már bármi elképzelésetek arról, hogy mi lesz a következő lépés, merre viszitek tovább a zenéteket?

- Soha nem tervezzük előre. Bevonulunk a stúdiónkba és ameddig nem fejezzük be az utolsó dalt, addig fogalmunk sincs róla, hogyan fog szólni a következő lemez. Szerintem ennek így is kell történnie, természetes módon. Nem egy elhatározással, hogy „akkor most megcsináljuk a grunge lemezünket!” (mosolyog).

- Milyen új előadókat, milyen friss lemezeket hallgatsz mostanában?

- A HTRK új albumát, ami nemrégiben jelent meg, Work (Work, Work) a címe. Ezt leszámítva nem igazán hallgatok új zenét. Leonard Cohent hallgatok rengeteget, egy Les Rallizes Dénudés nevű hetvenes évekbeli japán zenekart. Sokfélét, ma például Royal Trux szólt a turnébuszban.

- Melyik a kedvenc Cohen-lemezed?

- A Songs Of Leonard Cohen (az 1967-es első album -a szerk.), azon a lemezen minden egyes dal egy klasszikus.


interjú: Dömötör Endre és Déri Zsolt

koncertfotó: Biczó Andrea

www.thehorrors.co.uk

válogatás a Horrors videóiból:

http://recorder.blog.hu/2011/11/23/faris_badwan_the_horrors_interju
„Sokszor a nem-zenészek a legjobb zenészek” – Faris Badwan (The Horrors)

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr143406009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.