Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Leonard Cohen 2004-ben jelentkezett utoljára stúdióalbummal, és akkoriban utalt arra, hogy a Dear Heather lesz a búcsúlemeze, ám miután 2005-ben rájött, hogy a menedzsere alaposan meglopta, a teljes anyagi csődöt elkerülendő 2008-ban újra koncertezni kezdett, és 2010 végéig hatalmas sikerű, többszakaszos (Budapestet is érintő) világ körüli turnét bonyolított le, amit több koncertkiadvánnyal is dokumentált. Az 1934-es születésű kanadai dalnok időközben új stúdióalbumon is elkezdett dolgozni, melyhez már 2006-ban vett fel demókat: néhány dalt már be is mutatott róla a turné egyes koncertjein, de magát a lemezt végül nagyrészt 2011 folyamán rögzítette, augusztus közepére készült el vele. A 2012. január 30-án megjelenő Old Ideas című albumról a borító és a részletes számlista mellett már a Show Me The Place című első kislemezdalt – hét év óta az első stúdióverzióban hallható új Cohen-szerzeményt – is be tudjuk mutatni itt a Recorderen!

az új Leonard Cohen-dal, melyben Jennifer Warnes vokálozik, a kislemezborító alatt hallható:

.

A tízszámos Old Ideas a sajtóanyag szerint „az emberi lét legprofánabb kérdéseit vizsgálja költői megközelítésben: a transzcendenshez való viszonyunkat, a szerelem, a szexualitás, a veszteség és halál kérdéseit” – azaz jó értelemben véve szokásos Cohen-anyag várható.

az új album részletes dallistája itt olvasható:

Leonard Cohen: Old Ideas


1. Going Home
2. Amen
3. Show Me The Place
4. The Darkness
5. Anyhow
6. Crazy To Love You
7. Come Healing
8. Banjo
9. Lullaby
10. Different Sides
 

http://www.leonardcohen.com

 

ez pedig az új lemezre felkerülő The Darkness című dal élő előadása 2009-ből:

 

összeállította: Dömötör Endre

 

 

Címkék: leonard cohen
http://recorder.blog.hu/2011/11/22/leonard_cohen_show_me_the_place_az_uj_album_reszletes_dallistaja
Leonard Cohen: Show Me The Place (kislemezdal) + az új album részletes számlistája