The Horrors + The Moog

2011.11.19. 13:17, -recorder-

Dürer Kert, 2011. november 20.

Jó dolgunk van, mert egy olyan zenekar érkezik Magyarországra, amelyiknek az aktuális lemeze nagy valószínűséggel ott lesz rengeteg év végi listán. Persze ha nem lett volna a júniusban megjelentetett – és a Recorderen azóta is meghallgatható – Skying album, a brit Horrorsnak akkor is örülnénk: a még amolyan goth asszociációkat ébresztő 2007-es Strange House és a 2009-ben az NME által az év lemezének választott furamód kellemesen disszonáns Primary Colours is elég volt ahhoz, hogy Faris Badwanékat megkedveljük. A második albumot a portisheades Geoff Barrow segédletével vették fel, aki később azt mondta nekik, hogy a harmadik lemezüket már önállóan kell elkészíteniük. Így is tettek, a Skyingon önmaguk producerei voltak, és ebből is jelesre vizsgáztak, ráadásul nem mondhatja senki, hogy egy külső ember hatására hallhatóak például fúvósok az albumon. A goth hatásokat egyre jobban levetkőző zenészek ráadásul még beépítették a szintis new wave-et meg a Suede-féle dekadens, még épp a jó ízlés határain belül mozgó érzelmességet is.

Az együttes híres eksztatikus koncertjeiről (a Manic Street Preachers-ideológus Nicky Wire is azt nyilatkozta, hogy ha tizenöt-húsz évvel fiatalabb lenne, akkor a Horrorsban játszana), úgyhogy a frenetikus előadásmód miatt is kötelező megnézni a koncertet, na meg az olyan dalok miatt, mint például a Sheena Is A Parasite, a Sea Within A Sea vagy a You Said. A magyar előzenekar a Horrorstól zeneileg egyáltalán nem távol álló Moog lesz, mely 2012 márciusában megjelenő harmadik albumának – a David Bowie legendás hetvenes évekbeli producerével, Ken Scott-tal rögzített Seasons In The Undergroundnak – a dalaiból is bemutat már néhányat.

Jegyár: 3500-4500 Ft

20:00  kapunyitás
20:50  The Moog
22:00  The Horrors

a koncert Facebook-eseményoldala:
http://www.facebook.com/event.php?eid=165295216871804

http://www.thehorrors.co.uk
http://www.moog.hu

egy 2011-es Horrors-fellépés Jools Holland műsorában

a Run című új Moog-szám egy 2011-es koncerten:

 

 

https://recorder.blog.hu/2011/11/19/the_horrors_the_moog
The Horrors + The Moog
süti beállítások módosítása