Színes egyéniség – Theophilus London videoklipjei

2011.10.21. 17:46, -recorder-

A Recorder bő egy évvel ezelőtti indulásakor Theophilus London volt az egyik első előadó, akivel foglalkoztunk, hiszen a TV On The Radio produceri agyának, David Siteknek a tavalyi art-pop projektjét, a sztárvendégektől hemzsegő Maximum Balloon albumát 2010 szeptemberében a Groove Me videoklipje vezette fel, melyben a brooklyni rapper szerepelt. A trinidadi születésű, de európai hangzású nevet kapó, popvénával és eklektikus ízléssel megáldott Theophilus addigra már túl volt néhány kislemezen és mixtape-en (a 2009-es This Charming Mixtape-en éppen két nagy brit kedvencét, címében a Smithst, borítóján Elvis Costellót idézte meg), amelyekkel a blogszcénában komoly feltűnést keltett. Hivatalos debütálása, a sokak szemében a Kid Cudi-féle elektro-hiphopot továbbértelmező, valójában annál jóval változatosabb és poposabb Timez Are Weird These Days album idén júliusban jelent meg. Bár a brit területeken és indie körökben népszerű 24 éves fiú igazi mainstream áttörése még várat magára, bemutatkozó nagylemezéhez már így is öt klip készült – tehát az albuma feléhez tartozik videó, ami meglehetősen ritka manapság! Ráadásul remek klipekről van szó, úgyhogy most be is mutatjuk az összeset – időrendben visszafelé haladva.

Theophilus London eddigi legfrissebb hivatalos klipje az I Stand Alone-hoz készült, rapper toposzokon élcelődő, vicces háttérvetítéses videó, melyet David Byrne 1986-os True Stories című filmje ihletett:

az elektrós Girls Girls $-hoz rajzos klip tartozik:

a lemez egyik legjobb számának, a Last Name Londonnak a klipje oldskool szerelésben és spotlámpákkal megvilágított sportcsarnokban mutatja Theophilust:

az oldskool hiphop effektekkel játszó, mégis popos Why Even Try című dalban a kanadai Tegan And Sara duóból Sara Quin a vendégénekes, de a celebrity lét nehézségeit karakírozó videóban ő sajnos nem szerepel:

a hivatalos klipek után – az időrendet immár felrúgva – következzék a Wine And Chocolate című dal friss félhivatalos klipje, melyet egy hiphop videókra is szakosodott oldal, a NahRight.com mutatott be, és maga Theophilus is szerepel benne:

a Solange Knowles (Beyoncé húga) és Devonte Hynes (The Test Icicles, Lightspeed Champion, Blood Orange) társaságában készült Flying Overseas című tavalyi ábrándos kislemezdal fel sem került Theophilus bemutatkozó albumára, pedig klip is készült hozzá:

Theophilus London mixtape-es dalaihoz számos félhivatalos és rajongói klip készült – mutatóba itt van közülük ez a videó, melyet egy 2002-es R&B-slágernek, a Missy Elliott közreműködésével rögzített Oops (Oh My) című Tweet-dalnak a 2010-es átdolgozásához passzítottak:

és végezetül itt egy egészen friss ötperces miniportré Theophilusról, koncertrészletekkel megspékelve:


www.theophiluslondon.net

összeállította: Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2011/10/21/theophilus_london_videoklipjei
Színes egyéniség – Theophilus London videoklipjei
süti beállítások módosítása