(Kompakt, 2011)
Amikor megjelent Axel Willner első albuma a rejtélyes The Field név alatt, úgy tűnt, hogy a svéd csak egy dologhoz ért: mikroszekundumnyi hangmintákat csűrni és csavarni, azokat ciccegő dobgép-alapra helyezni és az egészet szintifüggönnyel bevonni. A 2007-es From Here We Go Sublime nem volt elég durva a technóhoz, nem volt elég elszállós a trance-hez, meghatározni nehéz volt, hasonlítani is mondjuk csak egy sarkköri hóeséshez lehetett. Hosszú volt, hűvös, keveset változott, de az ismétlésekben volt valami nagyon intenzív. Willnernek ráadásul még humorérzéke is volt, legalábbis ezzel magyarázható, hogy amikor az A Paw In My Face végén szabadjára engedte a csuklásra emlékeztető rövid hangmintát, akkor megszólalt Lionel Richie-től a Hello. Willner bemutatkozó albuma azonban csak egy megálló volt a fejlődésében.
A 2009-es Yesterday And Today-ben már volt élő dob a Battles egyik tagjának segítségével, és most itt a legújabb Looping State of Mind, amiben már nem csak dob, hanem basszusgitár, zongora és egy Bruce Springsteen-hangrészlet is szerepel. Már csak a hozzávalók miatt is ez a Field legszervesebben építkező albuma. Az It’s Up There meglepően groove-os és táncolható, az album közepén található monstre hosszúságú Arpeggiated Love és Looping State Of Mind több mint tíz perc alatt sem válik unalmassá a folyamatosan változó részleteknek köszönhetően. Egyedül a két zárószám, a konkrétan havas hangulattal dolgozó Then It’s White és az enyhe csalódást okozó, zaklatottan lüktető és sehova sem tartó Sweet Slow Baby teljesít rosszul, de csak a lemez első feléhez képest. Ez az első The Field-nagylemez, ami ősszel jelenik meg – lehet, hogy a befejezés már azzal a szándékkal készült, hogy bámuljunk az ablakon át a hidegbe.
8/10
Klág Dávid
www.kompakt.fm/artists/the_field
a lemez címadó szerzeményének rajongói videója:
