San Franciscótól Woodstockig – Az amerikai rockplakát aranykora 1965-1971

Kogart Ház, Budapest, Andrássy út 112.
2011. szeptember 24. – december 31.

Egy-egy zenekar megélhetésének már a múltban is jelentős forrása volt, ma pedig már egyenesen meghatározó tényezője a koncertezés, amihez persze figyelemfelkeltő plakátok szükségesek. A plakátművészet és a rockzene legjelentősebb találkozására a hatvanas évek második felében került sor – ezekből a pszichedelikus rockplakátokból nyílik most kiállítás Budapesten, szeptember 24-én szombaton. A hatvanas évek második felében a tudatmódosítók hatására született pszichedelikus rock volt az egyik legjelentősebb zenei mozgalom, a kifejezetten ilyen stílusban alkotó együttesek (13th Floor Elevators, Electric Prunes, Pearls Before Swine) mellett lényegében minden jelentős előadó (The Beatles, The Rolling Stones, The Yardbirds, Pink Floyd, The Byrds, Love, Janis Joplin, Jimi Hendrix, The Doors) is kipróbálta magát a stílusban. Nemcsak a zenészek, de a hozzájuk szorosan kötődő művészek és a mezei hippik is mind a Flower Power égisze alatt igyekeztek kiszabadulni a falak közé szorító társadalmi normák közül.

A kívánt hatás eléréséhez a legkézenfekvőbb drog az LSD volt, amit Albert Hoffmann kísérletezett ki 1943-ban a svájci Sandoz gyógyszergyártó laboratóriumában. A CIA mint a tökéletes háborús drogot tartotta számon, elterjedésében pedig segített az is, hogy 1966-as betiltásáig az orvosi praxisban alkalmazták, a páciensek személyiségproblémáinak és alkoholizmusuk kezelésére. Aldous Huxley a szintén pszichedelikus hatással bíró meszkalint tesztelte, élményeit Az érzékelés kapui című 1954-es könyvében örökítette meg – és persze a beat költők kreatív droghasználata is nagyban befolyásolta a hatvanas évek fiataljainak gondolkodását. Mire a Beatles a Lucy In The Sky With Diamonds című 1967-es dalában kiénekelte a droghoz kötődő élményeit (Lennonék először a Help! forgatása alatt próbálták ki az LSD-t), a savmámor már Anglián és Amerikán túl is kábított.

A tudatmódosítók nemcsak a zenére, de a zenekarok vizuális megjelenésére is óriási hatással voltak: szaporodtak a halszemoptikás fényképek, a szédítő lemezborítók és persze a koncert- és egyéb zenei plakátok. A legjelentősebb korabeli plakáttervezők (Wes Wilson, Rick Griffin, Alton Kelley, Stanley Mouse, Victor Moscoso, Martin Sharp, Mike McInnerey és a Hipgnosis csoport) vibráló színekkel, alnyomatnak használt ezüst- és aranyszínű papírokkal forradalmasították a korábban egyszínű posztereket.

Ezek az élénk és kontrasztos színekkel dolgozó, vagy akár az éjszakában is jól látszódó, világító tintával megnyomott, sokszor konkrét kompozíciót mellőző, szecessziós, vagy Edward-korabeli illusztrációkat másoló, gyakran kaleidoszkópikus pszichedelikus plakátok nemcsak a kor kultúráját határozták meg, hanem kihatottak a későbbi reklám- és popkultúrára is. A korabeli poszterek a mai napig nagyon népszerűek a gyűjtők körében, több ezer dollárokért kelnek el az aukciókon (Wilson egyik korai műve 16.500 dollárért kelt el). Ezekből a mára kultúrtörténeti jelentőséggel bíró poszterekből tekinthető meg egy válogatás – különféle korabeli tárgyakkal: Jimi Hendrix fellépőruhájával, egy woodstocki programfüzettel, albumborítókkal, kéziratokkal és hangszerekkel kiegészítve – december 31-ig a Kogart Házban.

Murányi Klára