A Nirvana kerek húsz éve megjelent Nevermindjáról és az 1991-es évről szóló cikksorozatunkban most egy abban az esztendőben rögzített, majd videókazettán 1992-ben kiadott turnéfilmet mutatunk be, mely csaknem két évtizedet várt arra, hogy DVD-n is megjelenhessen. Húsz évvel ezelőtt együtt indult európai turnéra a Sonic Youth, a Dinosaur Jr., a Mudhoney, a Babes In Toyland, a Gumball, no és persze a Nirvana. A kéthetes koncertkörútra elkísérte őket David Markey dokumentumfilmes is, aki Super8-as kamerájával megpróbált minél többet rögzíteni a koncertekből, a fellépések közti zűrzavarból, semmittevésből és marhulásból. Nem sokkal azután, hogy vége lett a turnénak a Nirvana kiadta a Nevermind albumot (kicsivel később a Sonic Youth a Dirty-t), aztán a Music Television elkezdte szétmarcangolni az amerikai underground rock színteret, megjelent és letűnt a grunge, Kurt Cobain pedig korszakának legvesztesebb költője/legköltőibb vesztese lett. De ez utóbbi eseményekkel nem foglalkozik Markey filmje (melyből a VHS-változat a cikkünk alatt teljes egészében megtekinthető).

Amivel a 1991: The Year Punk Broke foglalkozik, az az említett európai turné két hete. Illetve nem, ez így nem pontos, a kéthetes turné ugyanis csak ürügy, hogy a rendező felvehesse kedvenc együtteseit a színpadról vagy a fotósárokból, hogy ikonikus pillanatokat kapjon el, kordokumentumot hozzon létre. Mert Markey filmje semmiképpen sem egy szokványos dokumentumfilm: nincsenek benne beszélő fejek, nincsen átívelő történet, nincsenek kitekintések, nincsen kontextus, nincsen tanulság. Ezeket a dolgokat lehúzhatjuk a vécén, legalább akkora lelkesedéssel, ahogy Thurston Moore teszi, amikor Markey kamerája a mosdóban találja.

Akkor mi is ez a film? A lehető legközelebbi, legprecízebb bemutatása annak, milyen lehetett ezeket a zenekarokat 1991-ben koncerten látni. Ahogy nincsenek dokumentumfilmes klisék, úgy koncertfilmesek sincsenek: egyetlen kameraállás a színpadról vagy a színpadi árokból, hang a keverőpultból és slussz. Markey a koncertfelvételek közti időt a dilinek szenteli, követi ahogy Moore fapofával szívatja a francia újságírókat, (“amikor felmegyek ma este a színpadra, rögtön hányni fogok egyet, aztán leöntöm kerozinnal, meggyújtom és berúgom a közönség közé!”), a német kislányokat az utcán (“Mi a kedvenc együttesetek? New Kids On The Block? Bros? Dinosaur Jr.?”), a stáblista alatt egy retteneteset freestyle-ozik, vagy épp egy városban lófrál nem létező lemezboltok után kutatva. Az pedig egészen hátborzongató, ahogyan frissen szerződtetett nagykiadós előadóként a megszeppent német rajongókat oktatja a tömegmarketing súlyáról és a lemezipar elpusztításáról.

De ezek a jelenetek – melyekben a Nirvana és a Sonic Youth többi tagja is megjelenik, Dave Grohl például átrendezi a backstage-be odakészített svédasztalt, Cobain eljátssza Kevin Costnert a Farkasokkal táncoló című filmből, sőt, még Courtney Love is odapofátlankodik egy interjúra – mind csak rövid átvezetések a koncertfelvételek között. A 1991: The Year Punk Broke tényleg tökéletes kordokumentum. Markey egyedül akkor veti el a sulykot, amikor nem csak a turnét, hanem a turnéval járó tripet is ábrázolni akarja, s teszi mindezt egy kezdő filmszakos absztrakciós képességeivel (elkezd a zenére értelmetlen montázsokat vagdosni). Ezek zavarosak, zavaróak és ironikus módon pont annak az MTV-nek lesznek majd később a vizuális védjegyei, aminek a zenészek oly boldogan beintenek. Az azonban gyönyörűen átjön a filmből, hogy 1991-ben nemcsak áttört a punk, de valami, valahol, valahogyan alaposan el is tört, és a mai napig nem sikerült megragasztani.

A 1991: The Year Punk Broke 1992-ben jelent videókazettán és mostanáig nem is volt elérhető más formátumban, azonban a turné húszéves jubileumához és a Nevermind húszéves ünnepi újrakiadásához igazítva, szeptember 19-től DVD-n is megtekinthető. A képileg és hangilag is újramaszterelt kiadvány extrái tartalmaznak egy 60 perces válogatást kimaradt jelenetekből, egy utólag összevágott másik turnéfilmet (This Is Known As) The Blues Scale címmel, 40 percben, szintén csupa fel nem használt jelenettel, illetve egy 2003-ban rögzített visszaemlékező beszélgetést a rendezővel, valamint Sonic Youth- és Dinosaur-tagokkal.

Klág Dávid

(Geffen/Universal, DVD, 98 perc, 1992/2011) 

 

1991-BEN ÁTTÖRT A PUNK

A punk – bizonyos értelemben – már sokkal korábban áttört, de a nyolcvanas évek független amerikai rockzenekarai (az általuk képviselt étosszal) a nyolcvanas-kilencvenes évtizedfordulón valóban döntési helyzetbe kerültek. Makroszinten nem kérdés, hogy a Nevermind szakította át a gátat, de mikroszinten már egy évvel korábban is nagy volt a mozgolódás (a punknál és noise-rocknál hagyományosabb amerikai rockzenére építő – igaz, már függetlenként is milliós eladást elérő – R.E.M. 1988-as Warner-szerződésével akkor már megvolt a vállaható példa). A döntő lépést alighanem a Sonic Youth együttes Geffenhez (illetve annak frissen indított DGC labeljéhez) való 1989-es szerződése jelentette. Moore-ék aztán súgtak a kiadónak a Nirvana ügyében, a Dinosaur Jr. a Warner kötelékébe tartozó Sire-höz, a Screaming Trees a Sony kötelékébe tartozó Epichez, a Meat Puppets a Warner érdekeltségű London Recordshoz szerződött. Az olyan kultikus kiadók, mint az SST, a Sub Pop, vagy a Touch and Go sorban kezdték elveszíteni zenekaraikat. A fenti turnéfilmben szereplő hat együttes közül a három nagy 1991 nyarán már nagykiadós szerződéssel és egy korábbiaknál jóval jelentősebb közönség megcélzásával indult európai turnéra, de hamarosan a Mudhoney, a Babes In Toyland és a Gumball is multinál jelenthette meg friss lemezét. Mint ahogy a Butthole Surferstől a Helmeten és a Jesus Lizardon át a Flaming Lipsig oly sokan az alternatív rock mezényőbél…

Dömötör Endre

a film oldala a produkciós cég honlapján:
http://wegotpowerfilms.com/films/punk.html 

Dave Markey rendező korabeli turnénaplója:
http://www.wegotpowerfilms.com/archives/91_tour_diary.html

a turnéfilm 2011-es DVD-kiadásának beharangozója:

itt pedig a teljes film a VHS-ről, francia felirattal:

 

http://recorder.blog.hu/2011/09/22/1991_the_year_punk_broke_dvd
1991: The Year Punk Broke – teljes dokumentumfilm!

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr673244000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu