A legutóbb a 2009-2010-es felemás Junior/Senior albumpárral jelentkező – az előbbinek a turnéján egy gyengécske Balaton Sound-fellépést is letudó – Röyksopp duó egy év szünet után újra hallat magáról, egyszerre két számmal is: egy remixszel és egy 14 perces új kompozícióval. A falzetthangú Jamie McDermott vezette londoni Irrepressibles barokk pop együttes – 2010-ben a budapesti Trafóban is bemutatott – Mirror Mirror albumának In This Shirt című slágeréhez készült bő tízperces Röyksopp-mix már tavasszal kiszivárgott, majd augusztusban az iTunes-áruházba is bekerült, de a norvég elektro-pop duó most ingyenesen letölthető mp3 formátumban is közreadja, ahogy a még annál is hosszabb Shores Of Easy című vadonatúj saját szerzeményt is. A honlapjukon Svein Berge és Torbjørn Brundtland megjegyzik, hogy ez a 14 perces szám nyugalomban hallgatva érvényesül igazán: „úgy érezzük, tökéletes aláfestő zenéje az ébrenlét és az alvás közti határmezsgyének – annak az állapotnak, ahol minden lehetséges”. Itt a Recorderen most mindkét felvétel meghallgatható és le is tölthető (sőt bemutatjuk az Irrepressibles teljes In This Shirt maxiját is, melyen a Röyksopp mellett a Hercules And Love Affair és a Zero 7 remixe is helyet kapott).

a Shores Of Easy című epikus Röyksopp-felvétel itt hallható:

...és innen tölthető le mp3-ban:
http://www.mediafire.com/?pqlhaizlkia496q

az Irrepressibles számára készített In This Shirt RYXP EDIT innen tölthető le mp3-ban:
http://www.mediafire.com/?9fyy0z10flq10b0

az Irrepressibles 2011 augusztusában megjelentetett In This Shirt maxijának anyaga, a Röyksopp mellett a Hercules And Love Affair és a Zero 7 remixével, továbbá a dal eredeti verziójával:

szép nagy ráadásként pedig itt a 2010-es Irrepressibles-album, a Mirror Mirror további 11 száma is:

az In This Shirt az Irrepressibles élő előadásában:

http://royksopp.com
http://theirrepressibles.com

összeállította: Déri Zsolt
 

http://recorder.blog.hu/2011/09/01/royksopp_shores_of_easy_mp3
Röyksopp: Shores Of Easy (mp3) + In This Shirt RYXP EDIT (The Irrepressibles-remix)

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr503196709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.