Calico Island: Demo

2011.06.17. 09:00, -recorder-

Az egyetlen album után 2010 végén feloszlott székesfehérvári indie garázs-rock zenekar, a Jacked dalszerző-frontembere, Mórocz Tamás 2011 tavaszán két új együttessel is színre lépett. Már Szabó Tamással (The Moog), Mike Zweckerrel (ex-Kispál és a Borz) és Horváth Mártonnal (Hó Márton és a Jégkorszak) közösen alakított Bastiaan nevű szupergruppjának is a Recorderen volt a premierje, és most itt vannak az első rendes stúdiófelvételek a másik új formációjától, a Calico Islandtől is, melyben a 24 éves gitáros-énekest két hegedűs lány (Kreif Zsuzsanna és Szmodics Natália), egy ukulelén, xilofonon és billentyűkön játszó multiinstrumentalista (Gál Tamás), egy tizenéves dobos (Török Máté), basszusgitáron pedig egy underground híresség (a gitáros-dalszerző-előadóként jól ismert Kristóf Norbert) kíséri.

Mint a fenti felállásból is sejthető, egy színesebb, érzelmesebb, bohémabb, folkosabb, Arcade Fire-es beütésű projektről van szó – és Mórocznak ez is jól áll, igazából még jobban is mint a Jacked. A Calico Island tagjai, akik első hivatalos fellépésüket áprilisban a skót Stagger Rats előzenekaraként, a másodikat pedig a Record Store Day alkalmából egy lemezboltban adták, májusban vonultak stúdióba Puha Szabolcs hangmérnökkel, akivel három szerzeményt rögzítettek több különféle verzióban. Első körben most júniusban a Girls In Cars című számot, illetve a Dusk Till Dawn rockosabb és akusztikus változatát publikálták – ezek hallhatók itt (a harmadik szerzemény, a zenekar legslágeresebb számának számító Wicked a tervek szerint júliusban jelenik meg két formában, egy rádióbarát verzió videoklippel együtt és egy „fun version” erősebb lábdobokkal, augusztustól pedig a három dal összes verzióját és a klipet egy CD-re gyűjtve terjesztik koncertjeiken).

1. Dusk Till Dawn
2. Girls In Cars
3. Dusk Till Dawn (acoustic)

a Girls In Cars című dal a Record Store Day alkalmából adott akusztikus minikoncerten a Wave lemezboltban:

a bevezetőben említett Wicked című sikerdal a zenekar első fellépésén...

...és az azt megelőző zárt körű akusztikus szobakoncerten:

http://www.facebook.com/pages/Calico-Island/171586389560752

összeállította: Déri Zsolt

 

http://recorder.blog.hu/2011/06/17/calico_island_demo
Calico Island: Demo

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr902991138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.