Elhunyt a Walker Brothers egykori vezére

2011.05.09. 13:16, -recorder-

67 éves korában, Los Angeles-i otthonában elhunyt John Walker (született: John Joseph Maus, 1943) az 1965-67 közti időszak legnépszerűbb együttesei közé tartozó Walker Brothers egykori gitáros-énekes vezetője. Az Amerikában alakult, de Nagy-Britanniába költözve befutó – nagyívű hangszerelés és pazar vokálharmóniák jellemezte, de nagyrészt érzelmes feldolgozásokat előadó – trióban a Walker művésznevet felvevő három jóképű „fivér” közül John helyett idővel a másik alapító, a bariton hangú basszusgitáros-vokalista, a képünk jobb szélén látható Scott (szül: Noel Scott Engel, 1943) vette át a fő énekesi posztot, de hivatalosan John Walker maradt a zenekar vezetője, és épp ez a kettejük közti feszültség vezetett az 1968-as feloszláshoz (Scott Walker addigra már elkezdte szólókarrierjét, dalszerző-előadóként is sztár tudott maradni, sőt művészi zsenije csak akkor bontakozott ki igazán).

A trió a hetvenes évek közepén még újraegyesült egy rövid időre, és a reunió nem is indult rosszul, de Walkerék hajdani sikereik szintjére már nem tudtak visszatérni (bár a már saját szerzeményeket tartalmazó 1978-as utolsó nagylemezük, a Nite Flights – a Scott Walker által írt A-oldalnak köszönhetően – a legizgalmasabb munkájuk lett), ezért a tagok 1978-ban véglegesen beszüntették a közös munkát, és folytatták szólókarrierjüket. A visszahúzódó géniusz, Scott Walker idővel csak még kultikusabb figura lett (David Bowie-tól a Pulpon át a Radioheadig számos előadóra volt óriási hatással volt), de John sem hagyta abba a zenélést, még a 2000-es években is adott ki lemezeket, és 2009-ben ő írta meg – a dobos Gary Walkerrel közösen – a zenekar történetét (The Walker Brothers: No Regrets – Our Story). A következő évben májrákot diagnosztizáltak nála, és ez okozta halálát is, 2011. május 7-én.

http://www.johnwalkerinternational.com

a Walker Brothers első No.1 sikere, a Make It Easy On Yourself című Burt Bacharach-szerzemény 1965-ből:

John és Scott a másik listavezető dalukat, az 1966-os The Sun Ain't Gonna Shine Anymore című Frankie Valli-feldolgozást éneklik:

az utolsó Walker Brothers-album Scott Walker által írt címadó dala, a később David Bowie által is feldolgozott Nite Flights, 1978-ból:

https://recorder.blog.hu/2011/05/09/elhunyt_a_walker_brothers_egykori_vezere
Elhunyt a Walker Brothers egykori vezére
süti beállítások módosítása