Szabó Tamás (Tonyo) a Moog élén már szerepelt nálunk egy dalpremierrel, most azonban egy másik produkcióval, egy igazi indie szupergruppal is bemutatkozik a nagyvilágnak itt a Recorderen. A nevét a Végtelen történet főhősétől kölcsönző Bastiaan együttesben Tonyo a télen feloszlott Jacked és az azóta alakult Calico Island dalszerző-gitáros-énekesével, Mórocz Tamással közösen adja elő a dalokat, de még a basszusgitárosuk is frontember (a Hó Márton és a Jégkorszak gitáros-énekeseként ismert Horváth Márton), a negyedik tagjuk pedig talán még náluk is ismertebb (hiszen a néhai Kispál és a Borz amerikai dobosáról, a két utolsó Kispál-sorlemezen doboló Mike Zweckerről van szó). „A Bastiaan egyszerű, mint a popzene, de mégis a tagok anyazenekaraihoz képest eltérő stílusú és izgalmas produkcióról beszélhetünk” – mondja sajtóanyaguk, és hogy ez milyen igaz, azt a kvartett első két felvétele is igazolja, melyeket itt a Recorderen lehet először meghallgatni.

A Bastiaan 2011. május 19-én tartja bemutatkozó koncertjét a Dürer Kertben, a New Beat nevű új – kéthetente, minden második csütörtökön jelentkező – ingyenes bulisorozat nyitó rendezvényén. Addig bőven van időnk felkészülni az alábbi két dallal, melyek a budapesti R33 Stúdióban születtek, a keverésüket és maszterelésüket pedig Takács Zoltán „Jappán” (a Heaven Street Seven és a Soeri & Poolek billentyűs-vokalistája, a legutóbbi 30Y-album producere) végezte. A Bastiaan legelső két száma, az Another Ulysses és a New Dawn itt rögtön meg is hallgatható, alattuk pedig a zenekarvezető Szabó Tamás mesél a felvételekről: 

Bastiaan - Another Ulysses by Recorder.hu

 

Another Ulysses:

Bár én sosem szeretem, ha egy számnak kimondottan „üzenete” van, talán ennek a számnak azért van valami olyasmije, még ha – remélem – nem is túl szájbarágósan. Az Another Ulysses kicsit arról a részben félelemből, részben dacból származó útkeresésről és nyughatatlanságról szól, ami mostanság a körülöttem levőket, meg persze engem is jellemez. Zeneileg szerintem ez a szám az, ami legjobban elrugaszkodik attól, amit bármelyikünk csinált eddig. Bár van benne úgymond „zúzós” rész is, abban is olyan szintik kapnak szerepet, amilyenekkel eddig egyikőnk se próbálkozott, arról nem is beszélve, hogy a dal a Scootert megszégyenítő pumpálással indul.

Bastiaan - New Dawn by Recorder.hu


New Dawn:

Ez volt az első olyan szám, ahol kihasználtuk a két éneket, és ráadásul úgy, hogy az egyik szólamot én, a másikat pedig Mórocz Tomi írta. Alapvetően egyébként ezt a számot Tomi hozta le, de aztán viszonylag sokat formálgattuk a próbateremben. A ritmusszekció pedig, Mike-nak és Marcinak köszönhetően jó értelemben vett klasszikus lüktetést adott a számnak. Emiatt egyébként ezt a számot csak Motownosnak hívjuk. Legalábbis amióta Mike azt mondta, hogy ez olyan. Mivel ő eredetileg amerikai, mégis csak el kell neki hinnünk, ha ő mondja.

 

http://facebook.com/pages/Bastiaan/160185347378760

lejegyezte: Déri Zsolt

http://recorder.blog.hu/2011/05/06/bastiaan_another_ulysses_new_dawn
Bastiaan: Another Ulysses + New Dawn – dalpremierek!

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr742881363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.