Alex Turner: Piledriver Waltz + Arctic Monkeys: Brick By Brick (videoklipek)

2011.03.15. 17:06, -recorder-

Alex Turner, az Arctic Monkeys dalszerző-gitáros-énekes frontembere szólóban is és anyazenekarával is aktív. A március 18-i mozipremierhez igazítva ezen héten jelentette meg a Submarine című brit kamaszvígjátékhoz írt betétdalait egy szóló-EP formájában, az Arctic Monkeys pedig a március elején publikált Brick By Brick című szám után a napokban jelentette be, hogy a zenekar negyedik albuma június 6-án kerül a boltokba, és a Suck It And See címet viseli majd. Mindkét kiadványt egy rendhagyó klip harangozza be.

A filmzene-EP záródalának, a Piledriver Waltznak a videóját például a Domino lemezcég nem is eredeti címén, hanem a Submarine előzetesének titulálva tette fel a YouTube-ra, és végig a film két tizenéves főszereplőjét, Craig Robertset és Yasmin Paige-et látjuk pajkoskodni benne. Alex nem véletlenül vállalta el ezt a szólómunkát, hiszen a rendező, a népszerű brit tévésorozatok (The Mighty Boosh, The IT Crowd) színészeként edzett Richard Ayoade már többször dolgozott neki: az At The Apollo koncert-DVD mellett már egy sor klipet is forgatott az Arctic Monkeysnak (Fluorescent Adolescent, Crying Lightning, Cornerstone), sőt Alex másik együttesének, a retrós Last Shadow Puppetsnek is (Standing Next To Me, My Mistakes Were Made For You). Nos, így hangzik Alex Turner szólóban, az Arctic Monkeys és a Last Shadow Puppets háttere nélkül:



Richard Ayoade első mozifilmjének, a Submarine-nak igazából ez a hivatalos előzetese:



Submarine
Original Songs From The Film by Alex Turner



1. Stuck On The Puzzle (Intro)
2. Hiding Tonight
3. Glass In The Park
4. It’s Hard To Get Around The Wind
5. Stuck On The Puzzle
6. Piledriver Waltz




Míg a két producerrel (a már bevált Simian Mobile Disco-tag James Forddal és a Queens Of The Stone Age-főnök Josh Homme-val) rögzített Humbug című 2009-es Arctic Monkeys-album két fő iránya közül a fenti finom, akusztikus, zongorás dominanciájú szólódalok a Morrissey-féle vonalat viszik tovább, addig a zenekar 2011-es albumáról elsőként publikált Brick By Brick egyértelműen a stoner beütésű retrót. Pedig Homme ezúttal nem vett részt a stúdiómunkákban, így Ford egyedül gardírozta a fiúkat – igaz, Los Angelesben, ahol persze az Amerika-tripen lévő 25 éves angol zenészek könnyen Doors-hangulatba is kerültek (a legfrissebb fotójukon a kvartettből már ketten is szakállat viselnek). Természetesen a Brick By Brickről (melyben a dobos Matt Helders is egyenrangú énekes Alex mellett) még nem lehet tudni, hogy hangzásában mennyire jellemző a teljes albumra, főleg hogy nem is lesz hivatalos kislemezdal – ahogy az alábbi hangulatfilmecske is inkább csak afféle hordozó a dal publikáláshoz, mint igazi videoklip:



a 2011. június 6-án megjelenő Suck It And See című negyedik Arctic Monkeys-album számlistája, melyen a Piledriver Waltz zenekari verziója is szerepel:

1. She’s Thunderstorms
2. Black Treacle
3. Brick By Brick
4. The Hellcat Spangled Shalalala
5. Don’t Sit Down ‘Cause I’ve Moved Your Chair
6. Library Pictures
7. All My Own Stunts
8. Reckless Serenade
9. Piledriver Waltz
10. Love Is A Laserquest
11. Suck It And See
12. That’s Where You’re Wrong

http://www.arcticmonkeys.com


összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/03/15/alex_turner_arctic_monkeys
Alex Turner: Piledriver Waltz + Arctic Monkeys: Brick By Brick (videoklipek)
süti beállítások módosítása