Amber Smith: visszatérő koncert és visszatérő EP új dalokkal és új tagokkal

2011.01.31. 16:13, -recorder-

Csaknem másfél év kihagyás után új felállásban indul újra a gitáros-énekes Poniklo Imre vezette budapesti Amber Smith együttes. „A visszatérő koncert 2011. március 4-én, pénteken lesz a Corvintetőn. Addig is dolgozunk, mert tavasszal egy EP-t tervezünk megjelentetni, csupa új dallal természetesen, a következő nagylemezzel pedig őszre szeretnénk elkészülni” – mondta a Recordernek a zenekar frontembere.
 
Az 1999-ben indult, majd két korai album (Nincs szükség ránk – 2001, My Little Servant – 2003) után a 2006-os rePRINT-tel és a 2008-as Introspective-vel a hazai indie rock színtér legfontosabb zenekarává előlépő Amber Smith 2009 októberében adta utolsó magyarországi koncertjét a Művészetek Palotájában, de addigra a tagok már másra koncentráltak: a frontember Poniklo név/cím alatt jelentetett meg egy személyesebb hangvételű, magyar nyelvű szólólemezt (melynek felvételein és turnéján is az Amber Smith-dobos Bátor Bence kísérte), a már néhány hónappal korábban kilépett Kőváry Zoltán gitáros The Trousers nevű saját együttese élén rögzített új albumot (Soul Machine), a basszista-vokalista Ács Oszkár pedig The Twist néven alakított szupergruppot a Heavan Street Seven frontemberével és szólógitárosával közösen (az ő 2010-es CD-jük Live Through The Cool címmel jelent meg).
 
Az Amber Smith magját egy franciaországi meghívás hozta újra össze 2010 tavaszán két koncert erejéig (a zenekar egy Clermont-Ferrand-i fesztiválon, illetve Besançonban lépett fel), majd ezen felbuzdulva ősszel újra kezdődtek a próbák, immár új kvintett felállásban: Poniklo Imre, Ács Oszkár és Bátor Bence mellett állandó tag lett az élő fellépéseken már az utolsó három évben is kisegítő Póka Zalán billentyűs, a másik gitáros posztjára pedig Szabados Gergő érkezett (aki Zalánhoz hasonlóan a pécsi Spaceshit! együttesnek is tagja).
 
A visszatérő albumot megelőlegező tavaszi Square 1 EP-n a címadó dal mellett szerepelnek még a Hong Kong Falls és Salad Days című szerzemények is, továbbá valószínűleg helyet kap rajta a címadón kívül még egy olyan dal, ami szintén felkerül majd a nagylemezre.
 
A Square 1 egy igazán ütős, gyors, energikus dal, még az Introspective-nél is agresszívebb gitárok és szintik lesznek benne. Ez rajta lesz majd a nagylemezen is, és tervezünk hozzá videót is” – mondta a készülő EP anyagáról a zenekarvezető. „A másik két szám amolyan B-oldal lesz (már akinek ez még jelent valamit), amolyan bónuszdalok. A Hong Kong Falls egy nagyon személyes dal – és a kedvencem. A Salad Daysből két verzió is készül, ilyet sosem csináltunk még. Az eredeti verzió is nagyon tetszik nekünk, de egyszer meghallottam a fejemben egy teljesen más hangszerelésben is... Kipróbáltuk, melyik jobb, de mindkettőt szeretem, így felvesszük mindkettőt. A Salad Days főként Oszkár szerzeménye, és az egyik verzió egészen hatvanas évek hangulatú, amolyan Kinks/Beatles-szerű, hangulatilag az összes többi dalunktól különbözik, ezért is kerül az EP-re... Összességében azt mondanám, hogy zeneileg, míg az előző anyagokon – főleg az Introspective albumon – egy adott korszak/stílus volt a fő inspiráció, addig ennek az EP-nek, illetve a nagylemeznek a dalaiban már összeértek a zenei hatások, amelyek minket mindannyiunkat értek az utóbbi években.
 
(Déri Zsolt, Recorder)

http://www.ambersmith.hu
http://www.poniklo.hu
http://www.thetwistmusic.com
http://www.myspace.com/spaceshit

a 2008-as Introspective album Select All/Delete All című dalának klipje:
 

 

az eddigi utolsó Amber Smith-kiadvány, a 2009 tavaszán USB flash drive formátumban megjelentetett Time című EP koncertklipje:
 

https://recorder.blog.hu/2011/01/31/amber_smith_visszatero_koncert_es_lemez_uj_tagok_es_uj_dalok
Amber Smith: visszatérő koncert és visszatérő EP új dalokkal és új tagokkal
süti beállítások módosítása