The Marvelettes: Please Mr. Postman (tévéfellépés, 1965)

2011.01.30. 19:41, -recorder-

A hét gyászhíre: 65 éves korában, egy kaliforniai szociális otthonban elhunyt Gladys Horton, aki 1961 nyarán, 16 éves kiscsajként, a Marvelettes nevű fekete girl group fő énekesnőjeként világslágerré tette a Please Mr. Postman című soul-pop dalt, melyet aztán a 1963-ban a Beatles, majd 1974-ben a Carpenters is sikerre vitt. Búcsúzzunk tőle leghíresebb számával, a detroiti  Motown kiadó történetének legelső No.1 slágerével, melyből – hogy 3 lépés sorozatunkba is illeszkedjék – megmutatjuk a két híres feldolgozást is.
 
A Marvelettes-lányok – a Diana Ross vezette Supremes és a Martha And The Vandellas mellett – a legendás detroiti soul kiadó aranytojást tojó tyúkjai közé tartoztak (legelső kislemezdaluk, a Please Mr. Postman egyik szerzője pedig az a Brian Holland volt, aki a következő évtől bátyjával Edward Holland Jr.-ral és Lamont Dozier-vel beindította a hatvanas évek egyik legsikeresebb slágergyárát, a Holland-Dozier-Holland dalszerző-producer triászt).

A kezdetben öttagú Marvelettes az évtized közepére trióra fogyott, így az alábbi 1965-ös tévéfellépésen – mely alatt az eredeti 1961-es hangfelvétel szól – a fő énekesnő mögött már csak Wanda Rogerst és Katherine Andersont láthatjuk, akik Gladys 1967-es kilépése után még egészen a hetvenes évek elejéig vitték tovább az együttest, de korai sikereik szintjét már nem sikerült tartaniuk.
 

 
Gladys Horton később is feltűnt énekesnőként, sőt a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján még volt is egy hamvába halt próbálkozása Wanda Rogersszel, hogy feltámasszák a Marvelettest. Élete vége felé több szélütés is érte (végül a halálát is stroke okozta), ezen a 2005-ös tévéfellépésen például kifejezetten kérte, hogy ne mutassák közelről az arcát:
 
 
 
íme a Beatles verziója, mely az együttes With The Beatles című második nagylemezén jelent meg 1963 végén:
 
 
 
ez pedig a Carpenters duó 1974-es feldolgozása, mely 1975 elejére No.1 pozícióba jutott a Billboard-listán:
 

 
összeállította: Déri Zsolt
 

https://recorder.blog.hu/2011/01/30/the_marvelettes_please_mr_postman_tevefellepes_1965
The Marvelettes: Please Mr. Postman (tévéfellépés, 1965)
süti beállítások módosítása