A KFT együttes – melynek Dob+Basszus LIVE fellépése november 13-án éjféltől látható az m1-en – saját hivatalos számítása szerint még csak 29 éves (december 22-én az A38 Hajón tartja 29. születésnapi koncertjét, jubileumi évét pedig 2011-ben), de mivel Bornai Tibor, Laár András, Lengyelfi Miklós és Márton András 1980 novembere óta zenélnek együtt a Korlátolt Felelősségű Társaság név birtokában, nálunk – itt a Recorderen – már elérte a zenekar a harmadik X-et. Kétrészes életműinterjúnkban most áttekintjük a három évtized fő állomásait: a Bábu vagy 1981-es táncdalfesztivál-sikerétől A Fodrász kísérletein, az Afrika, a Bál az Operában és a Siker, pénz, nők, csillogás nyerő szériáján át úgy jutunk el a kilencvenes évekbeli leállásig, majd az ezredfordulós újrakezdésig, hogy közben Erdős Péter, Kun Béla, Müller Péter Iván, egy III/III-as ügynök, meg egy nyakra szorított borotva is előkerül. Beszélgetésünkből itt olvasható az első rész (melyet hamarosan követ a második rész is).
 
Harminc éve, 1980 őszén egy Nagyvárad téri lakásban három fiatalember – Laár András, a Panta Rhei gitáros-énekese, Bornai Tibor, a Főnix együttes billentyűse és a Múzeum Kávéházban doboló Márton András – nagy terveket szövögetett egy új zenekarról, újszerű hangzásról, mondanivalóról és megjelenésről. Már korábban is zenéltek együtt: Bornai és Laár 1974-től Küllőrojt, majd Almárium néven kísérleteztek, az 1979-ben rövid ideig működő Kentaur rockzenekarban pedig már Márton is ott dobolt mögöttük. 1980-ban Korlátolt Felelősségű Társaságnak nevezték el magukat, sorra írták furcsa dalaikat, majd egy barátjuk révén megismerkedtek a Tiszavirág népi zenekar bőgősével, Lengyelfi Miklóssal. Novemberben aztán mindenki otthagyta addigi együttesét, és elkezdődött minden idők egyik legfontosabb hazai zenekarának története.
 
 
- A KFT alakulásának hivatalos éve 1981. Bornai Tibor emlékezete szerint viszont 1980 vége felé már megvolt a zenekar.
 
Laár András: - Ez így van. Marcival (Márton Andrással) és Dránival (Bornai Tiborral), már régóta ismertük egymást, több formációban is zenéltünk. A KFT-t is együtt kezdtük el, de igazából 1980 novemberében indult el az egész, amikor Lengyelfi Miki is csatlakozott a zenekarhoz. Innentől már így négyen próbáltunk és írtuk a dalokat.
 
-De akkor miért 1981 az alakulásotok hivatalos dátuma?
 
Laár András: - 1980-ban még nem léptünk fel sehol, senki nem tudott rólunk. A következő évben, 1981. március 7-én volt az első koncertünk a Józsefvárosi Pinceklubban. Innen számítjuk az alakulást.
 
Bornai Tibor: - Azok a zenekarok, akik már tíz éve tervezik, hogy fellépnek, azok sem tízévesek…
 
Márton András: - Meg most már rajta vagyunk egy olyan pályán, amiről nem lehet letérni. Ugyanis a tízéves évfordulónkat 1991-ben ünnepeltük, a húszévest pedig 2001-ben. Ez tehát már adott.
 
- Lengyelfi Miklóst egy zeneszerző barátotok, ifj. Kurtág György ajánlotta nektek. Úgy tudom, fontos érv volt mellette, hogy rendelkezett egy elektromos bőgővel. De honnan volt neki ilyen hangszere 1980-ban?
 
Márton András: - Azért nem ez volt a legfontosabb érv.
 
Bornai Tibor: - Nem volt fontos érv, csak nagyon jól jött. Ha csak egy pikolója lett volna, akkor is felhívjuk, mert a Kurtág Gyuri azt mondta, érdemes. Az csak később derült ki, milyen kincseket rejteget a pincéjében.
 
Lengyelfi Miklós: - Tulajdonképpen nem is az enyém volt a bőgő, hanem Trunkos Andrásé. Különböző folkzenekarokból ismertük egymást. Mondta, van egy ilyen hangszere, de nem nagyon használja, otthagyta valamelyik albérletében. Addig nyúztam, míg egyszer elment és elhozta – rettenetes állapotban volt. Hazavittem, megnéztem, mit lehet vele kezdeni. Lepucoltam, rendbe raktam, kicseréltem a hiányzó alkatrészeket. Felajánlottam, hogy megveszem, de ő azt mondta, nem kell, legyen csak nálam nyugodtan. A mai napig megvan és használom. Emiatt nem is tudtam igazán haragudni a Trunkosra, amikor kellett volna.
 
Márton András: - Én haragudtam rá például. Nekem nem adott semmit (vigyorog). Persze nem ez volt a bajom vele. Gondolom, mindenki sejti, hogy mi – azóta azért tisztáztuk, és nincs maradandó nyoma.
 
Bornai Tibor: - Én az Aratóra (Arató András koncertszervező-lemezlovasra – a szerk.) jobban haragszom.
 
Márton András: - Igaz, ő volt a nagyobb ludas.
 
- Erre a témára még visszatérünk. Most beszéljünk arról, hogy az induláskor, a nyolcvanas évek elején milyen zenéket hallgattatok? Kik hatottak rátok?
 
Bornai Tibor: - Szerintem mindenki mást szeretett, de akadt pár közös kedvenc is.
 
Márton András: - Én Beatlest hallgattam. Meg más szokásos dolgokat, Pink Floydot, Led Zeppelint.
 
Laár András: - Nekem meg nagyon tetszett a Yes együttes, bevallom. Attól én nagyon-nagyon boldog voltam.
 
- Punk? Új hullám?
 
Márton András: - Amikor a Sex Pistols megjelent, nekem nagyon nem jött be. Főleg a körítés miatt. Később se szerettem meg, de akkor már értékeltem.
 
Lengyelfi Miklós: - Azért a Police tetszett mindenkinek.
 
Bornai Tibor: - Én ’82-ben lementem hídba, és azóta is ott vagyok, mert akkor hallottam először Peter Gabriel The Rhythm Of The Heat című számát. Azt hiszem, mindjárt koncertváltozatban.  Kerpel Péter mutatta a rádióban, valahogy megszerezte. A Nina Hagentől viszont féltem. Azzal ijesztgettem magam, ha rossz voltam, hogy elvisz.
 
Lengyelfi Miklós: - Később, valamelyik KFT-lemez előtt Wilpert Imre (a Hungaroton márkamenedzsere – a szerk.) adott egy csomó kazettát, hogy tessék, ezeket hallgassátok meg, ezek most a menők. Egyikünk sem ismerte őket.
 
Bornai Tibor: - Kajagoogoo-val meg hasonlókkal ijesztgettek minket, hogy ilyen slágerek kellenének.
 
Márton András: - Nem hallgattunk semmit célzatosan, hogy ilyen vagy olyan legyen a hangzás. Illetve egy dolgot: Nátinak (Laár Andrásnak – a szerk.) a Nem sikerül kikúrálni magam című számát. Az volt az egyetlen minta.
 
Laár András: - Ez érdekes dolog. Az én fejemben valójában inkább ellenpélda volt, hogy milyen ne legyen a zenekar. A KFT előtt a Panta Rhei tagja voltam, az nagyon komoly zenekar volt, klasszikusok feldolgozásait játszottuk, meg ilyenek. És ez a komolyság valahogy nem tetszett. Meg akkoriban nyomultak ezek az őszinte, kőkemény rockzenekarok, az Edda meg a többiek. Nekem az nagyon viccesnek tűnt, hogy kiáll valaki a színpadra, hősi arcot vág, felvesz egy lebernyeget, mintha lovag lenne, becsületes arccal belenéz az emberek szemébe, és elmondja, mi van a világban. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. A hetvenes évek végén pár barátommal csináltunk egy műsort Kulhanek Cirkusz néven, házibulikban léptünk fel. Teljesen amatőr produkció volt, ilyen abszurd színház, zenés elemekkel. Már akkor gondoltam, hogy valami ilyesmit kéne csinálni: a rockzenét házasítani ezzel a csipkelődős magatartással. Ebből született a Nem sikerül kikúrálni magam című dal. Amikor megmutattam Dráninak, először negyedórát röhögött rajta, majd rögtön mondta, csináljunk zenekart.
 
- És az arcfestés honnan jött? Akkoriban ment az új romantikus mozgalom, a zenekarok előszeretettel sminkelték magukat – innen esetleg? Vagy netán a Kiss együttestől?
 
Laár András: - Inkább a Kabaré című filmből (egy harmincas évek elején Berlinben játszódó Broadway-musical Bob Fosse-féle 1972-es filmváltozata Liza Minnellivel és Michael Yorkkal a főszerepben – a szerk.), nagyon tetszett benne az a fehérre festett arcú konferanszié. Dráni, a te mamád is javasolta ez az arcfestést, nem?
 
Bornai Tibor: - Mondott valami ilyesmit.
 
Laár András: - A Bábu vagy meg eleve pantomimmozgásra épült, ahhoz nagyon illett a smink.
 
Bornai Tibor: - Első koncertünkön már kimázolva léptünk színpadra, onnantól így játszottunk. 1981 nyarán, még a táncdalfesztivál előtt, megjelent a magyar mozikban az Üvegtörők című film, amiben Hazel O’Connor és zenekara is ki van festve (a David Bowie-dalcím nyomán elnevezett Breaking Glass című 1980-as brit rockfilmben a Kate Bush nyomán Kate-nek nevezett főszereplő énekesnőt Hazel O’Connor alakítja, akivel aztán a KFT közös koncerteket is adott és közös kislemezt is készített 1985-ben – a szerk.). A közönség persze azonnal azt gondolta, őket utánozzuk. Idővel aztán igyekeztünk megszabadulni tőle, mert nagyon kényelmetlen. Borostából kimosni főleg nem egyszerű.
 
Márton András: - 1982 tavaszán négy hónap alatt volt vagy kétszáz koncertünk, naponta több is. Eleinte még lemostuk az arcunkról a festéket, hogy a második bulira is frissen legyünk sminkelve, de egy idő után ezt már nem lehetett folytatni. Az arcomról kezdett lejönni a bőr. Nem is tudom, mikor hagytuk abba, a második lemez idején már nem csináltuk.
 
Bornai Tibor: - Nagyon fura volt, fölmentünk a színpadra smink nélkül, a közönség meg csak nézett, hogy „ezek meg kik?” Legutóbb egy éve volt rajtunk festék, amikor a Volt egyszer egy táncdalfesztivál gálaműsoron léptünk fel a Sportarénában. Csináltunk pár fotót is. Jó volt látni, hogy ha kifestjük magunkat, még mindig ugyanúgy nézünk ki, mint ’81-ben.
 
Márton András: - A Kissnek is ez a szerencséje…
 
- Akkor rá is térhetünk az 1981-es táncdalfesztiválra, ahol a Bábu vagy marionettkoreográfiájú előadásával befutott a zenekar. A történet ugye az, hogy a már említett Nem sikerül kikúrálni magam című számotokat nem fogadta el a zsűri, de négy másikat igen. Végül azért adtátok ti elő a Bábu vagy című dalt, mert Ács Enikőnek és Bódy Magdinak nem kellett.
 
Bornai Tibor: - Bódy Magdi nem tudta rendesen elénekelni, ha jól emlékszem. Ács Enikő kibékült volna vele, eleve az ő hangjával adtuk be a demót, így fogadta el a zsűri. Csak aztán baj lett, mert nekünk nem jutott dal a sajátjaink közül. Így felajánlottunk Enikőnek egy másikat helyette (az volt az Utolsó levél, míg Bódy Magdi a Sakkfigurák című Laár-szerzeményt énekelte, Dolák-Saly Róbert pedig az Egy másik dal című Bornai-kompozíciót).
 
Márton András: - Aztán a Szkénében kitaláltuk hozzá a koreográfiát, mikor már elfogadták.
 
- Hogy lehet az, hogy jön a semmiből egy vadonatúj zenekar, és majdnem az összes dala átmegy a rostán?
 
Bornai Tibor: - Hogy mi kellett ehhez? Megmondom: tehetség.
 
Lengyelfi Miklós: - Jók voltak a dalok. A zsűri pedig nem tudta, ki írta őket, ez titokban maradt, valamilyen jeligés módszerrel ment.
 
Márton András: - Senki nem hallott rólunk korábban, ez volt az első nagyobb megjelenésünk. Mindenki köszönés nélkül sétált el mellettünk a Nemzeti Színházban. Egyedül Korda György volt úriember. Aztán megváltozott a légkör, amikor az első kamerapróbán eljátszottuk a számot a pantomim koreográfiával. Beszólt a közvetítő kocsi, hogy „álljatok meg, nézzük csak meg még egyszer, hogy van ez!” Ekkor lehetett érezni, hogy valami ebből ki fog sülni.
 
- Hülye kérdés, de játsszunk el a gondolattal: mi lett volna, ha mégis tetszik Ács Enikőnek a dal, és ő akarja énekelni? Hogyan alakult volna a KFT sorsa, és hogyan az övé?
 
Laár András: - Fogalmam sincs.
 
Bornai Tibor: - Náti összeházasodik vele, gyerekeik lesznek….
 
Laár András: - Azt azért nem hiszem.
 
Bornai Tibor: - Nyilván nem igazán lehet erre a kérdésre válaszolni. De én úgy gondolom, Enikő nem lett volna Magyarországon hosszú ideig híres és ünnepelt énekesnő. Az ő felfogása nem volt összeegyeztethető azzal, amit a szakma, vagy Erdős Péter várt tőle. Nem hajlott, nem kötött kompromisszumokat. Már írtuk neki a lemezt, Erdős meg szólt, hogy költözzön fel Pestre Debrecenből. Nemet mondott. Ha befut a táncdalfesztiválon, akkor is eljött volna ez a pillanat, előbb-utóbb. Mi pedig kitaláltunk volna valami mást a Bábu vagy helyett. Borzalmas energiával tört előre ifjú seregünk, úgy éreztük, bármire képesek vagyunk. De a múlt legtöbb eseményére – sőt az én felfogásom szerint az összesre – azt lehet mondani, hogy pont így volt a legjobb. Hihetetlen érzékkel valaki úgy rendezte, hogy így történjen.
 
- A táncdalfesztivál révén az egész ország megismerte „a bábus zenekart”, rengeteg helyen felléptetek, a lemezgyár pedig exkluzív szerződést ajánlott. Csak közben rátok került az „állami új hullám” címke is. Ezt kinek köszönhetitek?
 
Márton András: - Ez nem csak úgy néphagyomány útján terjedt. Sebők vagy Czippán találta ki (Sebők János és Czippán György zenei újságírók – a szerk.). Konkrétan bedobta az egyikük a köztudatba.
 
Bornai Tibor: - Szerintem ők már csak rádolgoztak a botrányra, amit körülöttünk kavartak, Aratóék meg mások.
 
Laár András: - Én úgy emlékszem, ez az „állami új hullám” hülyeség már korábban is létezett, nem ránk találták ki.
 
Bornai Tibor: - Csak ránk sütötték.
 
Márton András: - Mi azok közé tartoztunk, akik csinálhattak lemezt, míg a többi, velünk egy időben induló új hullámos, alternatív együttes – ugye, ez egy nagy zenekar alapítási időszak volt – nem. Innen jött, hogy akkor minket támogatnak, kiemelnek, tömnek pénzzel, satöbbi. Hazugság volt persze az egész, de hát a média már csak ilyen.
 
Laár András: - Ezt Arató András is terjesztette, akiről azóta már kiderült, hogy III/III-as ügynök volt. Ez volt az egyik nagy trükkje ennek a politikai vonalnak, hogy saját bűneivel vádolt meg másokat, ártatlanokat. Ő volt az állami ügynök, de rólunk mondta ezt.
 
Márton András: - Nem is tudom, talán az Esti Hírlapban vagy a Magyar Ifjúságban jelent meg Arató tollából, hogy nem tudja a KFT, mit köszönhet a KISZ KB-nak. Soha semmi közünk nem volt a KISZ KB-hez!
 
Bornai Tibor: - Sebők János csinált velünk egy riportot, még a táncdalfesztivál előtt, mikor csak egy névtelen, pinceklubban játszó zenekar voltunk. Azt mondta, nem biztos, hogy meg tudja jelentetni, mert a nevünk be van tiltva. Olyan rajongással és lelkesedéssel beszélt velünk, mintha a világ legnagyobb sztárjai lennénk. Fél év múlva ez az ember már mindenhol fröcsögött ellenünk. Közben semmi nem történt, csak az, hogy ismertek lettünk. A nagylemezünk ugyanazokat a dalokat tartalmazta, amiket az első koncerteken már játszottunk. A műsor, a zene, a szöveg semmit nem változott, csak a népszerűségünk lett az új elem. Ez neki elég volt, hogy ellenünk forduljon. Akkoriban volt vagy három megmondó ember a hazai könnyűzenei sajtóban, ők osztották az észt. Fontos volt, hogy az ember legalább onnan ne gyűjtsön ellenségeket, mert akkor nagy baj van.
 
Márton András: - Ez az egész a közönséget is befolyásolta, mesterséges szembenállás alakult ki az alternatív zenekarok és a KFT között. Nem is voltunk túl jóban, csak később változott meg a kapcsolat, amikor ez kicsit már feledésbe merült.
 
Bornai Tibor: - Mondok egy vicceset, én ezeket az időket tavaly decemberben beszéltem ki Müller Péter Sziámival. Leültünk, elővettük a régi dolgokat, fölelevenítettük, hogy akkor ki mit mondott, mit csinált, és miért.
 
Márton András: - Volt, hogy Müllerrel ordítva veszekedtem a Belvárosi Ifjúsági Ház előtt az úttest közepén arról, hogy mi az állami új hullám, meg mi nem, meg hogy milyen támogatást kapunk. Teljesen abszurd volt és hülyeség. De ezt mind ennek köszönhetjük...
 
Bornai Tibor: - Egyetlen fegyverünk volt ez ellen, szándékosan kerültük a témát az interjúkban. Éreztük, ez csak tovább fog dagadni, ha mi is válaszolunk. Inkább csöndesen tűrtünk másfél-két évig, annyi idő alatt csengett le ez a dolog. Nagyjából a harmadik lemezig tartott.
 
- Egy évvel a táncdalfesztivál után, 1982 nyarán megjelent az első KFT-nagylemez, a Macska az úton. Ki mozdul be a borítón?
 
Laár András: - Torma nevű barátunk ugrott be (Molnár János, aki már a Kentaur együttesben is velük volt, majd Torma néven kezdett szólókarriert, melyhez Laár Andrástól és a GM49-vezér Galla Miklóstól is kapott számokat – a szerk.).
 
Márton András: - De nem direkt, csak véletlenül
 
Laár András: - Dehogynem direkt, többször is elpróbáltuk.
 
Bornai Tibor: - Eredetileg nem ilyen lett volna a fedél. Volt egy ötlet, hogy a Macska az úton címhez jó lenne egy országút, békaperspektívából fényképezve, ahogy így megy a horizont felé a szaggatott vonal. Aránylag semleges táj, az előtérben pedig szépen megterítve egy adag tatárbifsztek. Kés, villa, szalvéta. Aztán ezt valahogy elvetettük. A lemez borítója nekem nagyon tetszett, ahogy hangzik, az már nem annyira.
 
Márton András: - Az akkoriban megnyílt Omega stúdióban készült, ez volt talán a második felvétel ott. Sokat kísérleteztek rajtunk, nem volt bejáratva a technika, ami újdonság volt, azt ki is próbálták a lemezen. Ezzel együtt nagyon szerettünk ott lenni, jóba lettünk Kóbor Jánossal, de azért botrány például, ahogyan a dob szól.
 
Bornai Tibor: - Részkeveréssel készült, nem volt annyi sáv, amennyi kellett volna. A hangmérnök, Nemes Laci meg folyton telehamuzta a keverőpultot.
 
-A lemezen van egy Reggae című dal is.
 
Bornai Tibor: - Annak eredetileg Frontátvonulás lett volna a címe, de ki kellett valami mást találni, mert Cseh Tamásnak akkor már volt egy ilyen lemeze.
 
- A korai KFT két legfontosabb száma, a Bábu vagy és a Nem sikerül kikúrálni magam viszont lemaradt róla. Miért?
 
Laár András: - A Bábu vagy akkor már egyéves sláger volt. A csapból is az folyt egy ideig, nem akartunk olyan dalt rárakni, amit mindenki unalomig ismer. Azt gondoltuk, gyengíti a lemezt. Nem volt igazunk. Így végül a Bábu vagy nem is jelent meg méltó körülmények között, csak egy táncdalfesztiválos kislemezen. Igazából jobban tettük volna, ha rátesszük.
 
Bornai Tibor: - Erdős rá akarta tetetni, de mi hősiesen ellenálltunk…
 
Laár András: - Azt viszont már nem tudom, a Nem sikerül kikúrálni magam miért maradt le.
 
Bornai Tibor: - Mert már az is megjelent előtte kislemezen (a Tea című dal korai verziójával együtt – a szerk.). A Kincses kalendárium, meg a Szobanövény egy Start válogatáson volt rajta. Talán csak az Ősemberek mi vagyunk és a Kocsmadal volt, ami nem jelent meg sehol, és mégsem került rá az első lemezre.
 
Laár András: - Ma már biztos másképp csinálnánk jó pár dolgot. Naiv, gyakorlatlan társaság voltunk, elhittük, hogy az Erdős tényleg be akar futtatni minket. Az évek során derült ki, hogy végig takaréklángon tartotta a zenekart, nehogy véletlenül túl népszerű legyen. Egyszer az irodájában a szemünkbe mondta, hogy az Afrikából százezret is el tudott volna adni, csak nem akart. Pedig az tényleg mindent megváltoztatott volna. Lett volna pénzünk például zenekari cuccra. Ez alapvető működési feltétel volt a nyolcvanas években. Mi mindig bérelt szerelésen játszottunk, béna kezű hangmérnökökkel és világítókkal. Amikor az E épületben (a Budapesti Műszaki Egyetem klubjában – a szerk.) kellett fellépni és megláttam azt a szerencsétlen fényes embert már a hátamon futkosott a hideg. Mert tudtam, mit fog csinálni: akkor küldi rám a piros fényt, mikor a Dráni énekel, és engem  világít majd, amikor őt kellene. Évekig nem volt saját cuccunk és technikusunk, amatőr módon szóltunk. Mások pénzt kerestek azzal, hogy bérbe adták a felszerelésüket, mi a saját cipőnk mellett jártunk.
 
- Ezek szerint a KFT-nek sosem volt aranylemeze?
 
Laár András: - Nem volt.
 
Bornai Tibor: - A Bál az Operában talán hatvan- vagy hetvenezer példányban fogyott. Egyedül a Macska az úton előzte meg, az olyan 75-76 ezernél áll meg. Ez volt a két legkelendőbb lemezünk.
 
Lengyelfi Miklós: - A Siker, pénz, nők, csillogás talán az ötvenet elérte alulról…
 
Márton András: - Én negyvenezerre emlékszem. De nem lehetett mit tenni. Egyetlen hanglemezgyár volt, és mindent Erdős tartott kézben. Simán el tudott volna adni többet, ahogyan egyszer egy rádióinterjúban el is mondta – volt rá igény.
 
Bornai Tibor: - Érdekes erőtérben voltunk. Volt egy kéz, ami rajtunk tartotta magát, nehogy valami érdekes történjen. Ennek ellenére azzal vádoltak minket, hogy az a kéz tulajdonképpen minket támogat.
 
Lengyelfi Miklós: - De nem is nagyon tudtak velünk mit kezdeni. Szerintem az illetékesek kicsit féltek, megütik a bokájukat, ha sokat foglalkoznak velünk. Jópofa ez a zenekar, ki vannak festve, nem olyanok, mint a többiek – na jó, egy kicsit adjunk el belőle, de ne sokat, mert abból baj lehet. Kicsit legyenek a tévében, de ne sokat, mert mit szólnak majd hozzá.
 
Márton András: - Szerepeltünk a Krőzusopera című filmben, azt be is tiltották, persze nem csak miattunk. Elég szerencsétlen története volt, de nem volt benne semmi direkt politika, mégsem adta le a tévé. Szerintem is kicsit tartottak tőlünk, pedig sosem politizáltunk
 
Lengyelfi Miklós: - Tényleg nem, de abban a légkörben mindennel el lehetett bukni. A megszokottól elütő zene, kinézet már eleve gyanús volt. Ha szépen fésült fiúk lettünk volna, talán jobban tolnak minket.
 
- Nem politizáltatok, de akkoriban így is-úgy is mindenki mindenbe beleolvasott valamit.
 
Bornai Tibor: - Tisztában voltunk azzal, meddig lehet elmenni. Egyszer-kétszer átléptük a határt, akkor találkoztunk a cenzúrával, de többnyire átmentek a szövegeink. Nyilván nem véletlenül énekeltünk arról, hogy beszorultunk egy elakadt liftbe, meg hogy elvesztettük a pénztárcánkat. De figyeltünk rá, hogy olyan szövegeket írjunk, amiket még lejátszhat a rádió. Mondjuk a Volvo című dalunk így is kiverte a biztosítékot. Azt mondták, becsméreljük a szocialista autóipart és dicsőítjük a nyugatit – nem is ment soha a rádióban. Nem tetszett nekik, nem volt humorérzékük. Általában onnan lehet megismerni a diktatórikus politikusokat, hogy nincs humorérzékük.
 
Laár András: - Ez annyira igaz, csak most nem akarom elmondani, miért. Konkrétan személyes tapasztalataim vannak.
 
Lengyelfi Miklós: - Azért az Aczélnak (Aczél Györgynek, a Kádár-rendszer legfőbb kultúrpolitikusának – a szerk.) volt humorérzéke.
 
Bornai Tibor: - De az Aczél nem figyelt oda ránk, volt neki egyéb dolga is.
 
- 1983-ban jött ki a második nagylemez, az Üzenet a liftből/A Fodrász – a két eltérő koncepciójú lemezoldalhoz két borítóval. Az év elején Kubában turnéztatok, a karibi nosztalgia érződik is a liftes borítón.
 
Bornai Tibor: - Bizony. Az eredeti képen nem volt a lányon melltartó, de azt nem engedték. A Fodrász borítója sem így nézett volna ki. Volt annak idején egy nagyon kövér és csúnya filmstatiszta nő. Közelről fényképezve nem lehetett biztosan tudni, hogy férfi vagy nő, olyan ronda volt szegény. De ezt jól viselte, gyakran beválogatták filmekhez. Őt hívtuk el a fotózáshoz.  Beült a székbe, rátettük ezt a fehér fodrászleplet, meg egy kinyitott borotvát a torkához – ez lett volna a borító. A lemez címe is simán csak A Fodrász lett volna, Üzenet a liftből nélkül...
 
Márton András: - Nem, ez eleve ilyen kétcímű lemez volt.
 
Bornai Tibor: - Csak aztán jött ez a kétoldalas ötlet, hogy az eredetit elvetették. „Senki nyakára nem teszünk borotvát!” – mondták ők, miközben odatették a pengét a miénkre. Én amúgy akkor voltam utoljára fodrásznál, mikor az a borító készült.
 
- Sokan úgy tartják, ez az „igazi” KFT-lemez.
 
Bornai Tibor: - Talán igazuk is van. Akkoriban azt hittük, mindent szabad nekünk. Nem kötöttünk semmilyen kompromisszumot. Ez a lemez úgy sikerült, ahogy szerettünk volna. Aztán mondta a lemezgyár, hogy ha a következő album is csak harmincezer példányban fog fogyni, akkor nekünk többet nem lesz lemezünk.
 
- Idegesek voltak Erdősék?
 
Bornai Tibor: - Legalábbis úgy csináltak, mintha idegesek lennének.
 
Márton András: - A Wilpert nem adott rá reklámkeretet. Azt mondta, azért, hogy szóbeszéd útján terjedjen a híre…
 
Lengyelfi Miklós: - Az akkori viszonyok között ez a harmincezer bukásnak számított. De volt érvényes szerződésünk öt lemezre. Úgyhogy folytattuk.
 
 
( az interjú folytatása itt olvasható )
 
 
interjú: Fábián Titusz és Déri Zsolt
interjúfotók: Fodor Csaba
 
az archív fotókat a zenekar engedélyével közöljük
www.kft.hu
www.facebook.com/kftzenekar
 
+ egy elképesztő KFT-családfa a kezdetektől 2000-ig:
http://sites.google.com/site/kftzenekar/kfttree.gif

 

http://recorder.blog.hu/2010/11/12/kft_interju_1_resz
„A saját cipőnk mellett jártunk” – KFT-interjú (1.rész: a Bábu vagy kislemeztől A Fodrászig)

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr282443367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.