A Weezer vezére közreadja naplóját

2010.10.24. 15:51, -recorder-

A dalszerző-gitáros-énekes Rivers Cuomo az együttes 1996-os klasszikusának, a Pinkerton albumnak a keletkezését dokumentálja – a lemez deluxe újrakiadásához és a kapcsolódó „emlékturnéhoz” igazítva.
 
Amikor 1996-ban a Weezer megjelentette a Pinkerton albumot, sokan csalódottan vették tudomásul, hogy a két évvel korábbi címnélküli debütáláshoz (a Buddy Holly című világslágert is tartalmazó, sokmillió példányban fogyó Kék Albumhoz) képest a második lemez jóval sötétebb és komolyabb munka lett. Kereskedelmileg sem aratott sikert, a kritikusok is fanyalogtak a hallatán, a Rolling Stone magazin olvasói pedig beszavazták az év legrosszabb lemezei közé. Lou Reed Berlinjéhez hasonlóan azonban a Pinkerton is egy olyan album, aminek jót tett az idő: ma már sokan a kilencvenes évek egyik legfontosabb popzenei alkotásaként emlegetik az időközben azért csak aranylemezzé lett anyagot. Ezért is érdekes a hír, miszerint november végén a zenekar frontembere, Rivers Cuomo megjelenteti The Pinkerton Diaries címre hallgató naplóösszeállítását. „Ez az egész egy naplóbejegyzésekből, e-mailekből, levelekből, fotókból és iskolai dolgozatokból álló kollekció lesz – szerepel benne minden az 1994 és ’97 közötti időszakról, így bárki betekintést nyerhet mindabba, amit akkoriban gondoltam” – mondta könvvéről a Weezer vezére. (Az iskolai dolgozatok kitétel arra utal, hogy Cuomo 1995-ben beiratkozott a Harvard egyetemre, ahol végül 2006-ban, 36 éves korában diplomázott le.)
 
Ami a Pinkertont illeti, a Weezer hamarosan kezdődő Memories című turnéján a zenekar teljes egészében előadja az 1996-os lemezt – ahogy a városonkénti dupla fellépések másik napján az 1994-es debütalbum teljes anyagát is! Az utóbbi időben rendkívül produktív (három év alatt három új albumot kiadó) együttes november legelején két újabb kiadvánnyal jelentkezik: az egyik a Pinkerton kétlemezes deluxe verziója (a két CD-n összesen 26 bónuszfelvétellel!), a másik pedig a Death To False Metal című gyűjtemény, mely eddig meg nem jelentetett felvételeket tartalmaz az 1993-től 2010-ig terjedő időszakból. A ritkasággyűjtemény egyik dala (Blowin’ My Stack), valamint a Pinkerton bónuszlemezének egyik száma (Getting Up And Leaving) már meghallgatható: a hét elején maga Rivers Cuomo adta közre őket a Weezer honlapjának fórumán, a rajongók nagy örömére.
 
a Blowin’ My Stack itt hallható:
http://weezer.com/forum/topics/special-treat-1
a Getting Up And Leaving pedig itt:
http://weezer.com/forum/topics/special-treat-3

(spin.com)

 

kapcsolódó cikk a Recorderen:

Weezer: Hurley

 

két Weezer-klip 1996-ból:

 

 

https://recorder.blog.hu/2010/10/24/a_weezer_vezere_kozreadja_naplojat
A Weezer vezére közreadja naplóját
süti beállítások módosítása