Párhuzamos életrajzok – Madness és Specials (3. rész: kisinterjúk)

A 2010-es Sziget már a „nulladik” napján is Reggae-Ska Ünnep szlogennel hirdette a Nagyszínpad programját, de az igazi ska slágerparádé csak aztán jött: az első és második napon két legendás brit zenekar lépett fel, melyek sorsa több ponton összefonódik. A Madness és a Specials 1979-ben ugyanannál a kiadónál kezdtek és egyszerre indultak el a világhír felé a jamaikai ska zene újraértelmezésével, hosszabb-rövidebb karrierjük során maradandó értéket alkottak és zenekarok tucatjaira voltak hatással, hogy aztán a nyolcvanas évekbeli szétesés és hosszú hallgatás után újra feltámadjanak. Monstre összeállításunk első részében a zenetörténeti áttekintés, a második részben a koncertbeszámolók voltak olvashatók, az alábbiakban pedig egy Specials-interjútöredék mellett még pár magyar zenész-rajongó is megszólal.

„Specials vagy Madness? Melyik koncerten voltál?”

A Madness és a Specials magyar előadókra is kifejtett némi hatást. Erről kérdeztük az első magyar ska zenekarnak számító bajai Forum billentyűs-énekesét (aki a szintén ska-reggae beütésű new wave-vel kezdő GM49 kései felállásának is tagja volt a nyolcvanas évek közepén), az annak idején Madness-feldolgozásokat is készítő Satöbbi együttes frontemberét és a legsikeresebb mai magyar ska kollektíva, a budapesti PASO vezérét, továbbá egy népszerű komikust, aki a nyolcvanas években indult miskolci ska legenda, a Kabinet RT. mellett kóstolt bele a showbizniszbe. A 2010-es Sziget-koncertek után mind a négyüknek ugyanazt a két kérdést tettük fel.

Gay Tamás (Forum, ex-GM49)

- Specials vagy Madness?

- Mind a kettőt nagyon szeretem, de ha már választani kell, legyen inkább a Madness. Kicsivel közelebb áll hozzám ez a zenekar, de tényleg csak kicsivel. Nekik azért több jó nótájuk volt – a Baggy Trousers például lekörözhetetlen. Amikor először megláttam, hogy elrepül a videóban a szaxofonos,  elájultam, úgy röhögtem. Nagyon bejött ez a fancsali humor, meg a hangzás is jobban tetszett. A Fórumra is a Madness volt nagyobb hatással. Persze a Specialst is nagyon szerettem, ahogy a Bad Mannerst és a Selectert is, ezek mind nagyon jó bandák voltak.

- Melyik koncerten voltál?

- Csak a Madnessre tudtam kimenni, másnap, amikor a Specials játszott, már külföldön voltam. A 2007-es Madness fellépést nem láttam, de többen mondják, hogy akkor sokkal jobb volt a zenekar. Lehet, hogy igazuk van, mert nekem annyira nem jött be ez a mostani koncert. A nóták persze nagyon jók, de szerintem kicsit félvállról vették a bulit, már-már hakni-íze volt a dolognak. A végén meg megjelent a színpadon az a groupie – na, azzal már végképp nem tudtam mit kezdeni. A közönség is csak bámult, hogy akkor most miről van szó, mit keres ez ott?! Szóval, szerintem ez a koncert nem sikerült nekik annyira, nem sült el jól, de hát ez mindenkivel előfordul. Ettől még ugyanúgy szeretjük őket.

Pethő Zsolt (Satöbbi)

- Specials vagy Madness?

- Madness, már csak azért is, mert a Specialst nem ismerem. A Satöbbi mindig is egy nem normális zenekar volt, pont ezért tetszett a Madness: mert látszott, hogy ezek olyan hülyék, mint mi vagyunk. A szellemes és jó hangulatú klipjeik is nagyon megfogtak. A Satöbbi a nyolcvanas évek közepén dolgozott fel tőlük dalokat, kettő kislemezen is megjelent. A Szolid parti a Solid Gone című számuk átirata, az Árnyjáték meg a The Sun And The Rain kislemezdalé. Úgy emlékszem, a Magyar Rádió intézte az ügy jogi részét, megkaptuk az engedélyt, Seres Péter gitárosunk írt a dalokra nagyszerű magyar szövegeket. Szerencsére a közönségnek is bejött, elég nagy volt az átfedés a hazai Madness-, illetve Satöbbi-rajongók között. Mondjuk az angliai Madness-hívők már nem annyira voltak Satöbbi-rajongók is, de ez megint más téma. Nagyon szerettem ezt a két dalt, de volt pár, ami még jobban tetszett, csak azokhoz már nem akartunk hozzányúlni: túl jók voltak ahhoz, hogy bántsuk őket. Szóval, hatott ránk a Madness rendesen, de szerintem kicsit mi is hatottunk rájuk, annak ellenére, hogy sohasem hallottak minket.

- Melyik koncerten voltál?

- Fantasztikus volt a Madness-koncert, bár sajnos nem voltam ott. De ismerem őket, és feltételezem róluk, hogy nagy bulit csináltak, vannak annyira hülyék, hogy még mindig szeretnek koncertezni. Három éve viszont tényleg láttam őket a Szigeten – na, az felejthetetlen élmény volt! A két óra alatt megfiatalodtam, húsz évet visszamentem az időben, ugráltam, ordibáltam, együtt énekeltem velük a dalokat. Akikkel voltam, azok meg kacsingattak rám, hogy „na itt vannak, most megkaptad őket”. Mert tudták, mit jelent nekem ez a zenekar.

Aranyosi Péter (stand-up komikus, a Kabinet Rt. „jobbkeze”)

- Specials vagy Madness?

- Madness, egyértelműen. A Specialstől két lemezem van (több nem is nagyon volt nekik, ha jól tudom), a Madness-től meg vagy huszonkettő! A két életművet nem is tudom összehasonlítani. A Specialst szeretem, a Madnessért viszont rajongok. Egyszer még Lee Thompson is voltam. A Kabinet Rt. nevű miskolci ska zenekarnak valamikor régen egy tévés popfesztiválon kellett fellépnie, a fúvósrészleg azonban nem tudott ott lenni, mert a büntetésvégrehajtás épp szerető karjaiba ölelte őket. Beugrottam segíteni, playbackről mentek a fúvósok, tulajdonképpen egy „optikai szaxofonos” voltam. Úgy öltöztem be, mint Thompson a Baggy Trousers klipben, a Miskolci Nemzeti Színházból szereztem be keménykalapot, kerek napszemüveget, buggyos fekete öltönynadrágot és fehér inget, fekete mellénnyel. A levegőben persze nem repültem, mint ő a videóban.

- Melyik koncerten voltál?

- A Madness-koncerten voltam, és nekem tetszett. Nem ez volt az első, láttam őket már Írországban, Angliában és három éve Budapesten is. Bejött mindegyik buli, nem igazán tudnék különbséget tenni. Mondjuk ez annyiban volt más, hogy játszottak három-négy számot az új lemezről, és nekem tetszik ez az új vonal. Abszolút nem ska, bár aki ismeri a zenekart, tudja, hogy már régen nem skát játszanak: egy-két stílusjegy itt-ott felüti a fejét a dalokban, de valójában ez már tiszta popzene. Nekem amúgy nincsenek különleges igényeim velük kapcsolatban. Örülni kell annak, hogy vannak és eljátsszák – már amennyire el tudják játszani – a saját nótáikat, és annak is, hogy mi még vagyunk, és el tudunk menni megnézni őket.

KRSA (Pannonia Allstars Ska Orchestra)

- Specials vagy Madness?

- Nehéz kérdés, két korszakalkotó zenekarról van szó. Ha a ska felől közelítem meg, akkor talán inkább a Specials, hiszen – bár ők is felvonultatták a rock, a new wave vagy a punk hatásait zenéjükben és korántsem törekedtek arra, hogy autentikus skát játsszanak, mégis – jobban ragaszkodtak a stílus ápolásához, mint a Madness, s igyekeztek mindvégig ska zenekar maradni. Ha viszont a pop felől közelítünk, akkor talán pont az a Madness előnye, hogy sokkal merészebben, innovatívabban nyúlt a dolgokhoz. Egy ska dalokat is játszó popzenekarrá vált, aminek a zenei eszköztárában a ska ugyan hangsúlyos darab volt, de csak egy a sok közül. A Madness popzenei halhatatlanságát vizuális kultúrájával, felejthetetlenül zseniális klipjeivel is bebiztosította.

- Melyik koncerten voltál?

- Mivel épp Belgiumban turnéztunk, a Specials koncertjéről sajnos lemaradtam. Korábban – úgy 12 éve – láttam őket egyszer, de akkor nem az eredeti felállás turnézott (az akkori formációban csak négy tag szerepelt az eredeti hétből, Terry Hall például nem volt köztük – a szerk.), így nagyon kíváncsi lettem volna most rájuk. Az a koncert nagyon energikus volt, és a mostani turnékon készült videókon is hasonlót láttam... A Madness előző és mostani koncertjén is voltam a Szigeten. Őszintén szólva, az elsőn nagyobb katarzisra számítottam – bár a legnagyobb részét élveztem, néhol leült számomra. Mások az idei produkcióval voltak így, de nekem most tetszettek jobban. Lehet, hogy azért, mert már tudtam, mire lehet számítani. Összességében valószínűleg egy jelenkori Madness-koncert nem tud olyan dinamikus lenni, mint az újjáalakult Specials egy bulija, de azért az angol öregurak így is sok bandának odavernek. 

„Mi már tudtunk játszani a hangszereinken!” – Specials-interjútöredék

A 2010-es Sziget egyik legjobb nagyszínpados koncertje, a Specials fellépése előtt beszélgettünk a zenekar két leglátványosabban korosodó tagjával, az eredeti ritmusszekciót képező John Bradbury dobossal és Horace Panter basszusgitárossal. A kezdetektől indultunk, de aztán négy perc múlva menedzseri utasításra félbe kellett szakítani az interjút – manapság nekik már szükségük van fél órányi nyugalomra a koncertek előtt.

John Bradbury: - Áhá! MP3-lejátszóval rögzített interjú, briliáns! 30 évvel ezelőtt még hatalmas dobozokkal jöttek az újságírók…

- Hogyan kell elképelni Coventryt 1978-ban? Volt ott ska zenei szcéna? Voltak esetleg bevándorlókból álló eredeti ska zenekarok?

John Bradbury: - Én egy Hillfields nevű külvárosi negyedben nőttem fel, egy igazi kozmopolita helyen, tele bevándorlókkal, nagyon vegyes etnikai háttérrel, pakisztániakkal, indiaikkal, írekkel, skótokkal, jamaikaiakkal, mindenféle népekkel a karibi-térségből – nagyon-nagyon multikulturális volt. Csodálatos idők voltak, ugyanakkor problémás idők is. Az egyes csoportok összerázódása nem ment zökkenőmentesen. Ilyenek voltak a külvárosok akkoriban, és ilyen volt Coventry is. (a basszusgitároshoz fordul) Most mi a helyzet arrafelé, Horace? Én már régen eljöttem onnan.

Horace Panter: - Lényegében semmi sem változott (nevetnek). Talán egy kicsivel még jobban illik rá a multikulturális jelző. És sokkal kétségbeesettebbek az emberek. De hogy visszakanyarodjak 1978-hoz, nem annyira volt jellemző a ska zene, hanem ahogy mindenütt, Coventryben is a punk uralkodott. Rengeteg fiatal alakított zenekart, mindenki nagyon izgatott volt, hogy valaminek a részese lehet. Egyszerű volt, a lelkesedésed sokkal többet ért, mint a technikai tudásod.

- De a sok punkzenekar között azért akadt olyan is, aki utat mutatott a ska felé? Vagy egyszerűen csak régi lemezekről ismertétek meg a stílust?

John Bradbury: - Volt egy Jolly Boys nevű jamaikai zenekar, amelyik akkoriban sokat turnézott felénk, sokszor láttuk őket. Idős emberekből állt, idősebbek voltak, mint mi most (nevetnek). Nagyon korai jamaikai zenét játszottak, mentót és skát (a mento a calypsóhoz hasonló jamaikai népzene, a ska egyik gyökere – a szerk.), és megmutatták, hogy milyen időtlen lehet a ska, mennyire összerántja a generációkat és hogy milyen boldog zene. És persze azt is, hogy üzenetet is lehet közvetíteni ezen a boldog zenén keresztül. Komoly üzenetet.

Horace Panter: - És a Jolly Boys pontosan ezzel mutatott példát, komoly üzenetet közvetített. Persze a punkoknak is volt üzenetük.

- Miért döntöttek mégis a ska mellett, ha a városban minden fiatal punkot játszott?

Horace Panter: - Mert mi akkor már tudtunk játszani a hangszereinken! (mosolyog) Szerettük a reggae-t, szerettük a soult, szerettük a punkot és a skán keresztül mindezt kombinálhattuk. Játszhattál reggae dalokat gyorsabb tempóban, játszhattál punkot kicsit kicsinosítva, szexibben. Működött: a ska szexibbé tette a punkot. A ska volt a találkozási pont. A rock’n’roll egyik alapjának, a New Orleans-i hangzásnak és a mentónak az egymásra találása. És persze már a hatvanas évektől a brit munkásosztály bizonyos rétegei számára a tánczene. Rengeteg klub működött, ahol erre lehetett táncolni, kulturális találkozási pont volt, ami mellesleg a punkoknak is releváns alapot jelentett.

kisinterjúk:
Fábián Titusz

Specials-interjú+fotó:
Dömötör Endre